Magyarországon állították elő annak a bűnözői csoportnak a két vezetőjét, amely cukor és étkezési olaj határokon átnyúló értékesítése során 9,7 millió eurós áfacsalást követett el. Az akcióban négy további ország hatóságai is részt vettek - közölte az Eurojust.
A Monori Járásbíróság 6 év 2 hónapos börtönbüntetésre ítélt egy férfit, aki egy gyömrői szociális otthon vezetőjeként kifosztotta a gondozottak bankszámláit - közölte a Budapest Környéki Törvényszék.
Szakértő: „a művet Biafra gyermekeinek vérével festették”. A nigériai tiltakozás ellenére a Christie's Párizsban árverésre bocsátott két, állítólag lopott nigériai szakrális műkincset, amelyek 195 ezer eurórért keltek el.
Az idei év után 2021-ben sem tartják meg a Nemzetközi Genfi Autókiállítást, a világ egyik legnagyobb autóipari szakkiállítását, ahol rendre számos új modellt vonultatnak fel a gyártók.
Az elmúlt évek legpusztítóbb viharperiódusa volt a júniusi: a biztosítók által kifizetett összegek és a kártartalékok elérhetik az ötmilliárd forintot - közölte a Magyar Biztosítók Szövetsége (Mabisz).
Helyreállt az emésztésük a híres szikaszarvasoknak a nyugat-japán Nara Parkban, mivel a koronavírus-járvány miatt távolmaradó turisták immár hónapok óta nem etetik túl csemegével a kérődzőket.
A koronavírus-járvány, a kedvezőtlen időjárás és a helyi konfliktusok miatt emberek tízmillióit fenyegeti éhínség. Az ENSZ Világélelmezési Programjának (WFP) ötmilliárd dollár támogatásra van szüksége ahhoz, hogy folytathassa programjait - közölte a szervezet.
Legalább százhatan vesztették életüket és többen megsérültek meg a napokban, amikor a heves esőzés és mennydörgés kísérte viharban villámcsapás érte őket India keleti és északi részében Uttar Prades és Bihár államokban. A világ leghosszabb, több mint 700 kilométeres villámlását azonban nem itt, hanem Braziliában jegyezték fel még 2018-ban.
Justin Trudeau kanadai miniszterelnök elutasította, hogy a Kanadában amerikai kérésre őrizetbe vett Meng Van-csout, a kínai Huawei telekommunikációs óriásvállalat pénzügyi igazgatónőjét kicseréljék két kanadai állampolgárra, akiket Kínában bebörtönöztek.
A NAV szolgálati kutyáinak közreműködésével tavaly mintegy 2300 esetben sikerült jogellenes cselekményt megakadályozni, a lefoglalt áruk piaci értéke több százmillió forintot tesz ki - mondta a pénzügyminiszter a felderítő kutyák és kiképzőik díjátadóján.
Az év első öt hónapjában 4,8 százalékkal több gyerek született és 5,8 százalékkal kevesebben haltak meg, mint a múlt év azonos időszakában - közölte a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).
Texasban Greg Abbott kormányzó rendeletben állította le a gazdasági újranyitást, a jelentős mértékben megnövekedett, újonnan diagnosztizált koronavírus-fertőzések nagy száma miatt.
Ismét kitűzhetnek hagyatéki tárgyalásokat a közjegyzők, sok ezer eljárás zárulhat le a következő hónapokban - közölte a Magyar Országos Közjegyzői Kamara (MOKK).
A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.
A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.
Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.
A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.

Az intézmény 2021-ben indult 23 fővel, mára pedig a legtöbb magyarországi diákot képző külföldi egyetemmé vált. A hallgatók többsége munka mellett tanul, a képzés gyakorlatorientált, a diploma pedig kizárólag teljesítmény alapján szerezhető meg.
A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...
Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomNem fogadom elAdatvédelmi irányelvek