Hirdetés
Kezdőlap Mozaik

Mozaik

Az ügyfélélmény profitot befolyásol

A KPMG tanácsadó cég felmérése szerint a fogyasztói döntéseket apróságok is befolyásolják, ezek között fontos tényező az ügyfélélmény, ennek figyelembevételével a hazai kereskedők gyors és célzott fellépéssel jelentős versenyelőnyre tehetnek szert a vásárlókért folytatott küzdelemben. 

Bébiételben talált idegen test miatt riasztott a Nébih

A Nemzeti Élelmiszerlánc-biztonsági Hivatalhoz (Nébih) érkezett fogyasztói bejelentés szerint  fémgolyóra emlékeztető idegen testet találtak az egyik, Hamánek márkájú bébiételben.

Warmbier-ügy: félmilliárd dollár megfizetésére ítélték Észak-Koreát

Egy washingtoni bíróság 501 millió dolláros (141 milliárd forintos) kártérítés megfizetésére ítélte Phenjant Otto Warmbier amerikai diák halálában játszott szerepe miatt. Az összeget Warmbier szüleinek kell átutalni.

„Az ősi gonosz reinkarnációja” – Brit vita az alkalmi munka védelméről

Arról a munka szerződéseket szabályozó törvényről vitáznak Britanniában, amelyet nulla órásként ismernek a csatornán túl, és  amely a "hakni gazdaságban" dolgozók jogairól szól. Magát a konstrukciót a Canterbury érsek „az ősi gonosz reinkarnációjaként" emlegette.

Olasz költségvetés – A szenátus engedett az EU-nak

Az olasz szenátus nagy többséggel megszavazta vasárnap hajnalban a kormány módosított költségvetési csomagját.

Új Nemzeti Energiastratégia készül

A Magyar Közlönyben megjelent kormányhatározat szerint az európai uniós kötelezettség alapján készülő Nemzeti Energia és Klíma Tervvel összhangban szeptember elsejéig kell kidolgoznia az új Nemzeti Energiastratégiát.

Hitelminősítés – Felminősítette Ukrajnát a Moody’s

A Moody's Investors Service az IMF készenléti hitelmegállapodásával és a korrupció letörését célzó reformokkal indokolva a lépést. A hitelminősítő szerint a felminősítés mellett szól az is, hogy az ukrán gazdaság az Oroszországgal kialakult konfliktus hatásaival szemben is mind ellenállóképesebb.

PM: az államháztartás hiánya 1842,4 milliárd forint volt január-novemberben

A 2018. januártól-novemberig terjedő időszakban az államháztartás központi alrendszerének hiánya 1842,4 milliárd forint volt. A központi költségvetés devizaadóssága november végéig 34,7 milliárd forinttal 5747,9 milliárd forintra csökkent - közölte a Pénzügyminisztérium.

Veszprémi földmutyi – Az állam javára döntött a megyei törvényszék

Jogellenes földszerzés miatt 68 millió forintot kell kifizetnie egy német férfinek a magyar állam részére egy polgári perben született elsőfokú ítélet szerint - közölte a Veszprém Megyei Főügyészség.

Kenőpénz. 10 ezer eurót ajánlott a pénzügyőröknek egy férfi

Négy pénzügyőrt próbált megvesztegetni egy vietnami férfi a Liszt Ferenc-repülőtéren, amikor a vámvizsgálat során majdnem 185 000 euró be nem jelentett készpénz találtak a táskájában - közölte a Nemzeti Adó- és Vámhivatal vám- és jövedéki szóvivője.

Újraindult a forgalom a drónok miatt lezárt reptéren

Beindult a légiközlekedés a londoni Gatwick repülőtéren, amelyet előzőleg 33 órán át zárva kellett tartani drónok észlelése miatt.

Vasárnap a maradék havat is elmossa az eső

Enyhülés várható az utolsó adventi hétvégén; néhol plusz 10 foknál is melegebb lehet. Csapadékos is lesz az időjárás: kezdetben ónos eső, hószállingózás is lehet, aztán egyre inkább eső lesz jellemző - derül ki az Országos Meteorológiai Szolgálat országos, középtávú előrejelzéséből.

Pécs. Útlevelet hamisított az ügyintéző

Útleveleket hamisító bűnszervezet tagjait, egy pécsi kormányablak volt ügyintézőjét öt év fegyházbüntetésre ítélte a bíróság

Brexit – Bank of England: megállapodás nélkül a font 25 százalékkal gyengül

Rontotta a brit gazdaság növekedésére szóló rövid távú előrejelzését a Bank of England, elsősorban a brit EU-tagság megszűnésének (Brexit) folyamatát övező bizonytalanságok miatt.

Putyin szerint az orosz gazdaság alkalmazkodott a szankciókhoz

A szankciókkal és az oroszellenességgel a Nyugat az orosz gazdaság növekedését igyekszik visszafogni - hangoztatta az orosz elnök év végi sajtóértekezletén. Vlagyimir Putyin szerint ebben nincs semmi...

Az ingázók kevesebb időt töltenek utazással mint a fővárosiak

Számos budapesti dolgozónak több idejébe kerül a városon belüli munkába járás, mint azoknak a munkavállalóknak, akik két település között ingáznak minden nap.

Tankhajó-katasztrófa. 16 év után másfél milliárd eurós kártérítés

A spanyol legfelsőbb bíróság jogerősen összesen több mint 1,5 milliárd eurós kártérítést ítélt meg a spanyol és a francia államnak, az északnyugat-spanyolországi galiciai autonóm közösségnek, valamint 269 további érintettnek a Prestige tankhajó 16 évvel ezelőtti balesete nyomán bekövetkezett környezeti katasztrófa miatt.

Kenderpalántákat nevelt otthonában egy hódmezővásárhelyi férfi

A rendőrök csaknem 150 tő kendernövényt találtak egy hódmezővásárhelyi férfi lakásán, akit őrizetbe vettek.

Drónok bénították meg a londoni repülőteret – budapesti járatot is töröltek

 Drónok miatt nem működik a Gatwick repülőtér, London második legnagyobb forgalmú repülőtere. A csütörtökön esedékes két budapesti járatpár közül az egyiket törölték. A következő napokban is fennakadásokra, késésekre, törlésekre lehet számítani.

Hárommilliárd forintért vásárolt járműveket a katasztrófavédelem

Több mint 3 milliárd forint értékű fejlesztés valósult meg az Országos Katasztrófavédelmi Főigazgatóság járműparkjánál az Európai Unió támogatásával. Az összegből 83 új járművet vásároltak.
Hirdetés

Friss

Gyorsan terjeszkedik a magyar autópiacon a kínai Omoda&Jaecoo

A két ikermárka magyarországi debütálása azt mutatja, hogy a magyar piac nyitott a progresszív, innovációvezérelt és karakteres autómárkákra

Manchesterben terjeszkedik tovább az a&o Hostels

A társaság megvásárolta a belvárosban, a Deansgate és a Piccadilly negyedek között elhelyezkedő, egymással szomszédos ibis és Novotel szállodákat, amelyeket a jövőben hostel-hotel hibridként üzemeltetnek majd.

Egyesül a Genomate Health és az Oncompass Medicine – Nemzetközi céggé válik a magyar onkológiai úttörő

Két magyar alapítású rákkutató vállalatot egyesít, létrehozva egy nemzetközi vállalatot, amely mind az Egyesült Államokban, mind Magyarországon jelen van. 

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.
Hirdetés

Hírek

Gyorsan terjeszkedik a magyar autópiacon a kínai Omoda&Jaecoo

A két ikermárka magyarországi debütálása azt mutatja, hogy a magyar piac nyitott a progresszív, innovációvezérelt és karakteres autómárkákra

A Grönland dilemma: nemzetközi jog kontra geopolitika

Folyik a kötélhúzás Grönland körül. A gazdasági érdekek és...

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.

MKIK: eredményes évet zárt a kamara 2025-ben

A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).

Duna House: 2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

A hitelpiac bővülését így nem egyetlen kiugró tényező, hanem egy fokozatos alkalmazkodási folyamat eredményezte.

KSH: decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak

Egy hónap alatt, 2025. novemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek.

GKI: a magyar cégek több mint negyedénél bevált a távmunka

A GKI felmérése szerint a távmunkát alkalmazó cégek 76 százaléka nem tervez változtatást a jelenlegi gyakorlaton.

A Magyar Államkincstár is csatlakozott a Digitális Állampolgárság Programhoz

A WebKincstárban a DÁP azonosítóval történő belépési lehetőség ügyfél általi beállítását követően a felhasználónév és jelszó megadása helyett elegendő lesz a QR-kód beolvasása, míg a MobilKincstár esetében a két alkalmazás összekapcsolását követően a DÁP mobilalkalmazásban kell jóváhagyni a belépést.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...