Hirdetés
Kezdőlap Turizmus

Turizmus

Ismét megelevenednek az ezeréves hadi hagyományok

Az esemény elsődleges célja, hogy ösztönözze a fiatalokat a múlt megismerésére.

Ezért lesz idén is érdemes a Velencei-tó környékére kirándulni

Tavasztól őszig rengeteg programlehetőséggel várja a látogatókat a Velencei-tó és környéke. Úgy tűnik, egyre többen szeretnek belföldön utazni, sőt, a csoportos utazásoknak növekszik az utazóközönsége. A megszokott vizes élmények mellett sokan keresik az érdekes, akár edukatív utakat.

Utazzunk hivatalosan bejegyzett utazási irodával!

Saját és családtagjaink biztonsága mindennél fontosabb. Így nem mindegy, hogy az utazásra szánt pénzt kire bízzuk és milyen szolgáltatást kapunk érte.

Folyók ölelésében – kiállítás a Duna-Dráva Nemzeti Parkról

A Vajdahunyadvárban megrendezett kiállítás annak a hagyományteremtő, nemzeti parkokat bemutató sorozatnak a része, ami a Hortobágyi Nemzeti Park Igazgatóság bemutatkozó tárlatával kezdődött meg tavaly – tette hozzá az államtitkár.

Nőtt a húsvéti forgalom a szálláshelyeken

A tavalyi ünnepi hosszú hétvégéhez képest 3 százalékkal magasabb forgalmat hozott idén a húsvét a szálláshelyeknek.

Irodát nyitott Budapesten egy lengyel utazásszervező

Az Itaka az igények alapján arra számít, hogy a harmadik legnagyobb utazásszervezővé válhat belföldön.

Focilázban ég Németország, az Fc Köln stadionban 5 meccset rendeznek

A Német Turisztikai Hivatal (DZT) és Köln város turisztikai hivatalának közös fővárosi sajtótájékoztatóján, Czeiszing Miklós, a DZT képviselet-vezetője úgy vélte, hogy ezt az időt jól kell kihasználni arra, hogy növeljék a vendégéjszakák számát.

Húsvéti programokkal várják a családokat a nemzeti parkok

A négynapos hétvégén is nyitva lesznek a látogatóközpontok és tematikus túrákkal várják a kirándulókat.

Máltai Tűzijáték Fesztivál

A fesztivál feleleveníti Málta gazdag tűzijáték művészeti történetét és hagyományait, ami a szigeteken egészen a XVI. századig nyúlik vissza.

Tizenkilencedik századi falfestményekre bukkantak Veszprémben

A Kanonoki Ház szomszédságában található a Simon Ház, melynek mennyezete szintén a Kanonoki Házhoz hasonló motívumokkal díszített.

Átadták a bugaci Aranymonostor Látogatóközpontot

Az épület földszintes kialakítása miatt teljesen akadálymentes, a korszerű technológiai és szerkezeti megoldásai következtében pedig energiahatékony.

Közvetlen légijárat indul Bangkok és Budapest között

Ősszel az AirAsia közvetlen légijáratot indít Bangkok és Budapest között,

Nőtt a forgalom a szlovákiai kereskedelmi szálláshelyeken

Az idén januárban 374 ezer vendéget fogadtak a szlovákiai kereskedelmi szálláshelyek, ami alig valamivel kevesebb, mint 2019 hasonló időszakában, ugyanakkor 17 százalékkal elmaradt a 2020-as rekordszámoktól.

Málta húsvéti hagyományai

Málta ideális úti cél a húsvéti időszakban. Itt nemcsak nézője, de aktív résztvevője lehetünk az ünnepnek.

Nyitnak a húsvéti vásárok Bécsben

Az idei szezon újdonsága, hogy a Bécsi Piacfelügyelet megbízásából 2024. március 25. és 29. között a hagyományos heti piacokon is fel-felbukkan a húsvéti nyúl, hogy édességet osztogasson a legkisebbeknek.

Megtartotta alakuló ülését a Turisztikai Tanácsadó Testület

Kedden megalakult és megtartotta első ülését a Turisztikai Tanácsadó Testület, amely a turisztikai ágazatot érintő kérdésekben a Nemzetgazdasági Minisztérium tanácsadó, konzultatív testületeként fog működni.

A legtöbb belföldi turista Pest vármegyéből indult útnak tavaly

A vidéki szálláshelyeken több mint 19 millió vendégéjszakát töltöttek el tavaly a belföldi vendégek, akik közül a legtöbben Pest vármegyéből indult útnak.

Vízummentesen utazhatunk Kínába

A kínai külügyminiszter bejelentése szerint Kína, “kísérleti jelleggel” a magyar állampolgároknak is vízummentes beutazási lehetőséget biztosít március 14-től.

A turizmust is megreformálja az AI

Egy új szoftver kavarhatja fel hamarosan a turisztika állóvizét, amelyért már most közel kétszázan állnak sorba, noha még be sem vezették. A magyar fejlesztésű új technológia - az Everguest Intelligence- a mesterséges intelligencián alapul és olyan eredményeket képes felmutatni, amely pusztán emberi munkavégzéssel elképzelhetetlen lenne.

Adatcsokor a női utazási szokásokról nőnap alkalmából

A tavalyi teljes vendégforgalom 46%-át a női vendégeknek köszönhetik a hazai szálláshelyek, akik a fővárost követően legszívesebben Siófokot, Hajdúszoboszlót és Hévízt keresték fel. Míg a legtöbb külföldi női látogató Németországból érkezett, addig a vendégarányt tekintve Ausztráliából, Dél-Koreából és Írországból látogattak hazánkba a férfiak számát is meghaladóan a női utazók. Utazási szokásaikról elmondható, hogy az összes korcsoportban szívesen kelnek útra és legszívesebben szállodákban szállnak meg. 
Hirdetés

Friss

Több mint 2900 milliárd forint jutott el a gazdákhoz az új agrártámogatási ciklusban

A Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv agrártámogatási időszakában, a 80 százalékos hazai társfinanszírozásnak köszönhetően, összesen 5650 milliárd forint áll a gazdák rendelkezésére.

Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 122 311,20 ponton, történelmi csúcson zárt, 4,98 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.
Hirdetés

Hírek

Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 122 311,20 ponton, történelmi csúcson zárt, 4,98 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...