Hirdetés
Kezdőlap Turizmus Ryanair: bővül a budapesti kínálat, de sok múlik az Alkotmánybíróság döntésén is
No menu items!

Ryanair: bővül a budapesti kínálat, de sok múlik az Alkotmánybíróság döntésén is

Michael O’Leary, a Ryanair vezérigazgatója. Fotó: MTI/Mohai Balázs

A Ryanair ír légitársaság új, belfasti desztinációval bővíti budapesti menetrendjét a nyári időszakban – jelentette be Michael O’Leary, a Ryanair csoport vezérigazgatója Budapesten.

A társaság ötvenhat útvonalon, heti 500 járattal és nyolc repülőgéppel indítja el március végén kezdődő és októberig tartó nyári menetrendjét, Belfastba heti kétszer repül majd Budapestről. Összesen 15 útvonalon – egyebek között Berlin, Korfu, Róma és Koppenhága irányába – növelik a heti járatszámot.

Michael O’Leary a sajtótájékoztatón beszélt arról, hogy még júniusban döntés születhet az Alkotmánybíróságon az extraprofit-adó ügyében, amelynek számítása tavaly év végén átalakult, és az adó mértéke a légitársaságok által kibocsátott károsanyag-kibocsátástól függ.

A cégvezető hangsúlyozta: amennyiben számukra kedvező döntés születik, akkor tovább növelik budapesti bázisukat és a járatok számát olasz, portugál, spanyol útvonalakkal. A következő években így a budapesti utasforgalom évi 6 millióra nőhet - tette hozzá.

Elmondta, hogy a budapesti utasforgalom az idén 4 millióra nőhet, ezzel megőrizhetik vezető pozíciójukat a magyar piacon 32 százalékos részesedéssel.

A légitársaság korábbi tájékoztatása szerint üzleti éve 2022. szeptember 30-ával zárult első fél évében 1,37 milliárd euró nyereséget ért el az előző év azonos időszaki 48 millió eurós veszteség után.

A bevételek több mint háromszorosára, 2,15 milliárd euróról 6,62 milliárd euróra emelkedtek. A március és szeptember közötti időszakban 95,1 millió utast szállítottak, amely 143 százalékkal haladja meg a járványhelyzet miatt gyengébb bázisidőszak adatait (39,1 millió), ezzel párhuzamosan a kihasználtsági mutató 79 százalékról 94 százalékra nőtt.

Michael O’Leary várakozása szerint a Ryanair utasforgalma 168 millióról 185 millióra emelkedhet jövőre, és 2025-re elérheti a 205 milliót.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Januárban csökkentek a globális élelmiszerárak

Csökkentek az élelmiszerek világpiaci árai januárban decemberhez képest - jelentette az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO).

Kormányszóvivő: nincs kibúvó az árstopszabályok alól

Nincs kibúvó az árstopszabályok alól, azok betartását a kormány továbbra is elvárja a kereskedőktől - mondta sajtótájékoztatóján Budapesten a kormányszóvivő.

A zöld hidrogén helyett lehet, hogy a rózsaszín lesz a nyerő?

Az elmúlt években Elon Musktól Ursula von der Leyenig számos nagynevű személyiség beszélt arról, hogy a hidrogén milyen szerepet játszhat - vagy nem játszhat - a bolygó fenntarthatóbb jövő felé való elmozdulásában. És bár a legnagyobb felhajtás a zöld hidrogén körül van, az atomenergiával előállított rózsaszín hidrogénnek is hatalmas szerepe lehet a jövőben.

Változások az egységes kérelemnél: több mint százezer gazdálkodó érintett

Idén a jogszabályi változások és az elektronikus közigazgatási rendszer fejlesztése miatt közel 110 ezer gazdálkodónak meg kell újítani az egységes kérelmek benyújtásához szükséges meghatalmazásokat - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).

Hírek

Változások az egységes kérelemnél: több mint százezer gazdálkodó érintett

Idén a jogszabályi változások és az elektronikus közigazgatási rendszer fejlesztése miatt közel 110 ezer gazdálkodónak meg kell újítani az egységes kérelmek benyújtásához szükséges meghatalmazásokat - közölte a Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK).

Új felsővezetőket választottak a Vodafone élére

A Vodafone Magyarország Zrt. igazgatósága Blénessy Lászlót, a 4iG csoport üzleti folyamataiért felelős általános vezérigazgató-helyettesét választotta meg új vezérigazgatónak, és változott a vezérigazgató-helyettesek személye is a nemrég felvásárolt telekommunikációs cégnél - közölte a 4iG távközlési és informatikai vállalat.

Műszakiztató kormánytisztviselőket gyanúsítanak korrupcióval

Őrizetbe vettek nyolc kormánytisztviselőt, akik a gyanú szerint vesztegetési pénzt fogadtak el egy műszakivizsga-állomáson az ügyfelektől - közölte a Központi Nyomozó Főügyészség.

Kazah olaj jöhet a Barátság vezetéken

A Transznyefyt készen áll arra, hogy februárban megkezdje 20 ezer tonna kazah olaj tranzitját Németországba a Barátság vezetéken keresztül - jelentette a TASZSZ orosz hírügynökség a vállalatra hivatkozva.

Pénteken nagyot csökken a gázolaj ára – olcsóbb lesz a benzin is

Péntektől a benzin nagykereskedelmi ára bruttó 5 forinttal, a gázolajé pedig 15 forinttal lesz alacsonyabb, így várhatóan a kiskereskedelmi árak is hasonló mértékben csökkennek.

Lezárult a Vodafone felvásárlása, a magyar állam is tulajdont szerzett

Sikeresen zárult a Vodafone Magyarország felvásárlása, a magyar állam 49 százalékos részesedést szerzett a Corvinus Nemzetközi Befektetési Zrt.-n keresztül - közölte a Gazdaságfejlesztési Minisztérium.

Nehezen indul a síszezon, de nagy veszélyeket rejt

Az elmúlt napok havazása lendületet adhat a nehezen induló síszezonnak. De már az idei év eddigi menete is megszívlelendő tanulságokkal szolgál a tekintetben, hogy a külföldi utazás megkezdése előtt nem elég csak arra figyelnünk: legyen valamilyen utasbiztosításunk. Annak tartalmával, limitjeivel is tisztában kell lennünk, hívja fel a figyelmet a Magyar Biztosítók Szövetsége (MABISZ).

Február első napjától olcsóbb lesz a gázolaj

Február 1-jén, szerdán a gázolaj nagykereskedelmi ára bruttó 10 forinttal csökken, ami hatással lehet majd a kutakon megjelenő árakra is. A benzin árában nem lesz változás.

Gazdaság

Magyarországra is befutott a hitelkártya alternatívája – minden előnyével és hátrányával

Néhány éve indult el a "vásárolj most, fizess később", azaz Buy Now Pay Later (BNPL) pénzügyi szolgáltatás az Egyesült Államokban és Nyugat-Európában, ma már több mint 30 országban, többek között Magyarországon is van ilyen fizetési lehetőség a piacon - hívta fel a figyelmet a Deloitte könyvvizsgáló.

Változások jönnek a lakásbiztosítási piacon

A kormány február 1-jei ülésén elfogadta a Gazdaságfejlesztési Minisztérium (GFM) javaslatát és a lakásbiztosítások szabályozásának átalakításáról döntött, a vonatkozó jogszabály a Magyar Közlönyben kihirdetésre került - közölte a tárca.

Zöld lámpát kapott az OTP – piacvezető lesz Szlovéniában

Az OTP Bank megkapta a Nova KBM szlovén pénzintézet megvásárlásának lezárásához szükséges utolsó engedélyt a helyi versenyvédelmi hatóságtól - közölte a magyar bankcsoport.

Hatalmas a tolongás a kormány új hitelprogramja körül

A kereskedelmi bankok kivétel nélkül részt akarnak venni a Baross Gábor Újraiparosítási Hitelprogramban (BGH). A Gazdaságfejlesztési Minisztérium alig egy hete bejelentett programja még el sem indult, de már sorban állnak a cégek az olcsó hitelért - írja a Bank360.hu. 
Az adatkezelési tájékoztatót elolvastam és elfogadom