Kezdőlap Világgazdaság Stresszteszt alatt az európai bankok – mindenre felkészülnek, amire lehet
No menu items!

Stresszteszt alatt az európai bankok – mindenre felkészülnek, amire lehet

Az európai bankvilág egyik központja, Frankfurt. Fotó: Freepik

Az európai bankok felkészültek egy esetleges válságra – közölte az Európai Bankhatóság (EBA), amelynek stressztesztjéből kiderült, a legrosszabb forgatókönyv megvalósulása esetén a pénzinézetek 271 milliárd eurót veszítenének.

Az európai bankok továbbra is jól felkészültek egy esetleges súlyos gazdasági válságra a legutóbbi stresszteszt szerint. Bár a feltételezett forgatókönyv szerint a pénzügyi csoportok három éven belül 271 milliárd euró tőkepuffert veszítenének, egy ilyen súlyos gazdasági válságban is képesek lennének támogatni a gazdaságot. Ezt az Európai Bankhatóság (EBA) jelentette be a 2023-as stresszteszt eredményeként. Ennek során olyan súlyos válságforgatókönyvet szimulált az intézmények számára, amilyet még soha – számolt be a Spiegel.

Ennek megfelelően az EBA a geopolitikai feszültségek fokozódását határozta meg a forgatókönyvben, amelyet a Covid-járvány kiújulása kísér. A gazdaság összeomlása, növekvő munkanélküliség, magas infláció és a tőzsdék összeomlása lenne a következmény.

Az ilyen tesztekkel a bankfelügyelők azt akarják kideríteni, hogy a bankok rendelkeznek-e még elegendő tőkével ahhoz, hogy a legkedvezőtlenebb körülmények között is folytassák tevékenységüket. A mérleg kockázataira és az üzleti modell gyengeségeire minél előbb fényt akarnak deríteni, hogy időben meg lehessen tenni az ellenintézkedéseket.

Csökkenő arány válság esetén

Válság esetén a magtőke arány a 2022 végi 15 százalékról 2025 végére 10,4 százalékra csökkenne. A jelenlegi tesztben feltételezett gazdasági visszaesés az eddigi legerősebb – áll a közleményben. A forgatókönyv szerint az uniós államok gazdasági teljesítménye (GDP) 2023 és 2025 között összesen hat százalékkal csökken. A munkanélküliségi ráta mintegy hat százalékponttal emelkedik, az inflációs ráta pedig akár három százalékponttal magasabb, mint amilyen egyébként lenne.

Az EBA az intézmények magasabb nyereségével és a teszt kezdetén, 2023 elején tapasztalt jobb eszközminőséggel indokolta, hogy a bankok összességében mégis jobban teljesítettek az alapvető tőkemutató tekintetében, mint az előző, 2021-es teszt során.

Három bank nem teljesíti a követelményeket

Három bank azonban nem teljesíti a rájuk vonatkozó tőkekövetelményeket a szimulált válsághelyzetben. Ennek nincsenek közvetlen következményei, mivel a teszt nem rendelkezik a tényleges értelemben vett kudarcról. A felügyeletek azonban előírhatják az érintett bankoknak, hogy a jövőben erősítsék meg tőkepufferüket.

A teszt során az EBA 70 intézményt vizsgált válságállóságuk szempontjából. A bankok 15 uniós országból, valamint Norvégiából érkeztek. Az EBA szerint együttesen az EU és Norvégia bankpiacának mintegy 75 százalékát képviselik. Az EBA stressztesztjében szereplő 70 intézmény közül 57 az euróövezet bankja, így az EKB közvetlen felügyelete alá tartozik. Az EKB több mint 40 további, általa felügyelt, közepes méretű pénzügyi intézményt is stressztesztelt.

Magyarországról egyetlen bankot teszteltek, az OTP-t. Ennek eredményeiről ide kattintva olvashatnak bővebben.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

AzÜzlet Év junior üzleti személyisége a Munch csapata, már több, mint 5 millió ételcsomagot mentett meg

AzÜzlet portálunk, 2025-ben első ízben hirdette meg közönségszavazását, amivel...

HAMA ügyvezető: a mesterséges intelligencia és a tőkeerős külföldi szereplők dominanciája turbulenciát hozott az online IT piacra

Prohászka Ottó A gazdasági fellendülés ígérete helyett 2025-ben a bizonytalanság...

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.

Ez aztán a karácsonyi meglepetés: kinyitja a kormány a földpiacot a pénzügyi befektetők előtt

Ez a módosítás ellentétes a földforgalmi törvény eredeti koncepciójával, amely szerint a termőföld nem lehet pénzügyi spekuláció tárgya, és csak az birtokolhatja, aki maga is műveli azt.
Hirdetés

Hírek

Már januárig elfogyhat a nyári nyaralások harmada

A síutak terén továbbra is népszerűek a privát szervezésű, rövid, közeli utazások Szlovákia, Ausztria, Szlovénia és természetesen Lengyelország irányába.

A Temu letarolja a hazai webshopokat – a karácsony sem hoz változást

A külföldi online vásárlások átlagos értéke ennél közel 30 százalékkal magasabb volt és meghaladta a 23 600 forintot, ami közel 30 százalékos növekedést jelent éves összevetésben.

Mérföldkő a falusi turizmusban – átadták a 2000. napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyet Tiszabábolnán

A napraforgós Nemzeti Tanúsító Védjegyrendszer a FATOSZ által működtetett országos tematikus védjegyrendszer, amelynek célja, hogy a vendégek számára átlátható és hiteles információt nyújtson a falusi-vidéki szálláshelyek színvonaláról.

Horgász a pácban: szigorú szabályok lépnek életbe itt 2026-tól

Már nem lehet mindenhol minden módszerrel horgászni

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás