Kezdőlap Turizmus Szálláshelyek. Több külföldi jött szeptemberben
No menu items!

Szálláshelyek. Több külföldi jött szeptemberben

Szeptemberben a külföldi vendégek száma 2,6, a vendégéjszakáké 1,4 százalékkal nőtt a kereskedelmi szálláshelyeken. Ugyanakkor a belföldi vendégek száma 3,5 százalékkal, a vendégéjszakáké 4,7 százalékkal volt kevesebb, mint a múlt év azonos hónapjában – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.

A kereskedelmi szálláshelyeken eltöltött 2,593 millió vendégéjszaka 1,3 százalékkal elmaradt a tavaly szeptemberitől.

A szállodák szobakihasználtsága 66,4 százalékos volt, 0,3 százalékponttal alacsonyabb, mint egy évvel azelőtt. A szobák átlagára 8,1 százalékkal emelkedett, meghaladta a 24 ezer forintot.

A szállodák egy szobára jutó szállásdíjbevétele (REVPAR) 7,6 százalékkal emelkedett, csaknem 16 ezer forint volt, az egy szobára jutó összes árbevétel (TREVPAR) hasonlóképpen 7,35 százalékkal nőtt, 26 ezer 500 forint volt.

A kereskedelmi szálláshelyek folyó áron számolt összes bruttó árbevétele 6,9 százalékkal emelkedett, elérte az 52,317 milliárd forintot. Ebből 31,317 milliárd forint volt a szállásdíjbevétel és 12,779 milliárd forint származott a vendéglátásból, ami 6,7, illetve 6,1 százalékos növekedésnek felel meg, míg az egyéb bevételek 9,0 százalékkal nőttek, 8,222 milliárd forintot tettek ki.

Az első háromnegyedévben 1,3 százalékkal több, 4,690 millió külföldi vendég 0,1 százalékkal több, 12,174 millió vendégéjszakát töltött el, míg 0,5 százalékkal több, 5,203 millió belföldi vendég a tavalyi első kilenc hónaphoz viszonyítva 0,5 százalékkal kevesebbet, 12,501 milliót. A 24,676 millió összes vendégéjszaka 0,2 százalékkal kevesebb az egy évvel korábbinál.

A külföldiektől befolyt 156,9 milliárd forint szállásdíjbevétel 9,5 százalékkal meghaladta a tavaly január-szeptemberit. A belföldi vendégek 5,7 százalékkal költöttek többet szállásra, 94,88 milliárd forintot.

Az összesen befolyt, 251,784 milliárd forint szállásdíjbevétel 8,0 százalékkal haladta meg a tavaly első kilenchavit. A vendéglátás bevételei 12,2 százalékkal 101,205 milliárd forintra nőttek. Az egyéb bevételekkel kiegészítve a kereskedelmi szálláshelyek összes bruttó árbevétele szintén 8,0 százalékos emelkedéssel 420,654 milliárd forintot tett ki az év első háromnegyedében.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Visit Hungary: több százezer utazó töltötte itthon az őszi szünetet

A leginkább vendégmarasztaló desztinációk közül Bük-Sárváron, Debrecen és térségében, a Balatonon és Sopron-Fertő térségében töltötték el a leghosszabb időt a vendégek.

Varga Mihály: a tőzsde a legjobb indikátora a gazdasági folyamatoknak

Az év mérföldkőnek tekinthető a tőzsdei kereskedésben, mivel a BÉT képes volt kiemelkedő eredményekre a komoly globális geopolitikai kihívások ellenére is.

Folyamatosan bővülnek a LEADER lehetőségek a vidéki közösségek számára

A vidék jövője helyben is építhető - ezt segíti az Európai Unió és a magyar kormány társfinanszírozásával megvalósuló LEADER program, amely a helyi közösségek kezdeményezéseire építve támogatja a vidéki térségek fejlődését.

Magyarország a karrierváltók országa lett 2025-re

2025 a karrierváltás éve: Miért keresnek ennyien új szakmát?
Hirdetés

Hírek

Visit Hungary: több százezer utazó töltötte itthon az őszi szünetet

A leginkább vendégmarasztaló desztinációk közül Bük-Sárváron, Debrecen és térségében, a Balatonon és Sopron-Fertő térségében töltötték el a leghosszabb időt a vendégek.

Varga Mihály: a tőzsde a legjobb indikátora a gazdasági folyamatoknak

Az év mérföldkőnek tekinthető a tőzsdei kereskedésben, mivel a BÉT képes volt kiemelkedő eredményekre a komoly globális geopolitikai kihívások ellenére is.

A hazai ingatlandrágulás a külföld felé sodorhatja az ingatlanbefektetőket

Ezekre a kihívásokra és lehetőségekre reagálva rendezik meg az “Ingatlanbefektetés külföldön” konferenciát november 29-én.

BKK: új, téli MOL Bubi-bérletet vezetnek be december 23-ig

A BKK érvényben lévő szolgáltatási szerződése december 23-ig érvényes, a jelenleg elérhető bérletkonstrukció már a szolgáltatás jövőbeni átállásához igazodik.

BÉT- Az OTP húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 29,5 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.

Dámszezon Gúthon: 85 százalék az érmes arány

A barcogás időszakában 110 lapátos dámbika került terítékre, az átlagsúly 4,08 kilogramm volt.

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Az Apple 13. éve a világ legértékesebb márkája

A listavezető Apple márkaértéke 470,9 milliárd dollár volt, 3,7 százalékkal kisebb a tavalyinál.
Hirdetés

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...