Kezdőlap Hírek Szexuális zaklatás vádjával beperelték a yorki herceget
No menu items!

Szexuális zaklatás vádjával beperelték a yorki herceget

A herceg 2019 óta visszavonultan él. Fotó: S. Tan/pa/AP

A Jeffrey Epsteint feljelentők egyike, Virginia Giuffre egy manhattani bíróságon szexuális zaklatás vádjával beperelte András yorki herceget. A nő azt állítja, hogy Erzsébet királynő fia megerőszakolta őt még 17 éves korában.

Felelősségre vonom András herceget azért, amit velem tett” – írta közleményében Giuffre.

Virginia Giuffre

Hozzátette: a befolyásosoknak és a gazdagoknak is felelniük kell tetteikért. Kiemelte: szeretné megmutatni az áldozatoknak, hogy nem muszáj némaságban és rettegésben élni, és visszaszerezhetik az életük feletti uralmat, ha felszólalnak és igazságot követelnek.

András herceg szóvivői és jogászai egyelőre nem kommentálták az ügyet.

A brit uralkodócsalád tagja 2019-ben a BBC brit műsorszolgáltatónak azt mondta: nem emlékszik rá, hogy találkozott volna vádlójával, és határozottan tagadta a nemi erőszakra vonatkozó állításokat. A jelenleg 61 éves András herceg a legbefolyásosabb emberek egyike, akik kapcsolatban álltak Jeffrey Epsteinnel, akit a manhattani ügyészség 2019 júliusában több tucat lány és nő szexuális kizsákmányolásával vádolt meg. Epstein később öngyilkos lett a börtönben. Epsteint korábban már elítélték egy 14 éves lány ellen elkövetett szexuális bűncselekmény miatt.

Jeffrey Epstein

Giuffre elmondta: András herceg Epstein kerítője és volt barátnője, Ghislaine Maxwell londoni otthonában, illetve Epstein manhattani és Virgin-szigeteki otthonában is szexuális visszaélést követett el ellene. A vádak szerint Maxwell segített felhajtani fiatalkorú lányokat Epsteinnek, aki aztán a lányokat befolyásos és gazdag barátai rendelkezésére bocsátotta. Maxwell tárgyalása novemberben kezdődik.

Giuffre rámutatott: nyílt és burkolt fenyegetésekkel kényszerítették az aktusra, és gyakorlatilag szexrabszolgaként tartották. Kiemelte: rettegett tőle, hogy halál vagy verés vár rá vagy a hozzá közelállókra, ha nem enged a nyomásnak.

András vagyona, hatalma, helyzete és kapcsolatai lehetővé tették, hogy kihasználjon egy rémült, gyámoltalan gyermeket, akinek nem volt senkije jelen, hogy megvédje” – állt Giuffre keresetében, amelyet ügyvédje, David Boies írt alá.

A keresetben aláhúzták: András herceg tudott róla, hogy áldozata kiskorú, de ez sem tartotta vissza.

Az Epstein-botrány miatt a yorki herceg 2019-ben bejelentette, hogy visszavonul a brit királyi család magas rangú tagjaként végzett közéleti tevékenységétől.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

EM: több mint 900 társasház pályázott a lakossági távhőprogramra

Több, mint 900 társasház pályázott a lakossági távhőprogramra. A benyújtási lehetőség felfüggesztéséig az eredeti keretösszeg másfélszeresére, 7,6 milliárd forintra nyújtottak be igényeket .

Mesterséges intelligencia: ki lesz a nyertes és hogyan?  

Lehet szeretni, lehet gyűlölni a mesterséges intelligenciát (MI, vagy...

KSH: 8,0 százalékkal visszaesett a beruházások teljesítménye

Az előző negyedévhez mérten a szezonálisan kiigazított adatok alapján a beruházások összértéke összehasonlító áron 1,1 százalékkal mérséklődött

A nemzetközi jegybanki együttműködés kulcsfontosságú

Az elmúlt éveket a sorozatos globális válságok jellemezték, amelyek következtében felértékelődött a jegybankok nemzetközi együttműködése
Hirdetés

Hírek

KSH: 8,0 százalékkal visszaesett a beruházások teljesítménye

Az előző negyedévhez mérten a szezonálisan kiigazított adatok alapján a beruházások összértéke összehasonlító áron 1,1 százalékkal mérséklődött

Új helyszínen az ÖKO Expó Kiállítás

Idén immár 6. alkalommal várja az ökológiai gazdálkodás iránt érdeklődő termelőket, feldolgozókat, kereskedőket, szolgáltatókat és természetesen a fogyasztókat a debreceni 

Budapesti agglomeráció: egyre feljebb kúsznak az árak

gyre távolabb költöznek a fővárosból az ingatlanvásárlók

Irány a Szamárfül Fesztivál – a nyár legvidámabb családi programja Pécsett

Nyár végén újra gyermekzsivajtól lesz hangos a pécsi Zsolnay Negyed: augusztus 22–24. között immár tizenharmadik alkalommal rendezik meg a Szamárfül Fesztivált.

Új gyakorlati képzés indul a falusi turizmus fellendítéséért

A turizmus az egyik leggyorsabban aktivizálható gazdasági ágazat a kistelepüléseken. Már egyetlen jól kialakított vendégház, felújított közösségi tér vagy tematikus program is új látogatókat hozhat.

Ausztriában dolgozózik? Nyugdíjtanácsadó napok Győrben és Szombathelyen

Azokat várják, akik alkalmazottként vagy vállalkozóként, illetve egyéb jogcímen - például gyermeknevelés, tanulmányok - szereznek nyugdíjjogosultságot a szomszédos országban - közölte a Magyar Államkincstár.

A vállalkozások önkéntesen 400 millió forintot fizettek be az adategyeztetési kampányban

Az adategyeztetés segítségével a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) úgy szűrje ki a szabályokat szándékosan kijátszó vállalkozásokat úgy, hogy közben a lehető legkevésbé terhelje a jogkövetőket.

Az egészségpénztár is segítheti az iskolakezdést

A szolgáltatás mostantól az éven belül bármikor igényelhető, megszűnt az a szabály, hogy a vásárlási számlát csak a tanév kezdete előtt, illetve a vége után legfeljebb 15 nappal állíttathatták ki.
Hirdetés

Gazdaság

Az egészségpénztár is segítheti az iskolakezdést

A szolgáltatás mostantól az éven belül bármikor igényelhető, megszűnt az a szabály, hogy a vásárlási számlát csak a tanév kezdete előtt, illetve a vége után legfeljebb 15 nappal állíttathatták ki.

Bővül a Magyar Államkincstár online állampapír-értékesítése

Új, azonnali és biztonságos fizetési lehetőséggel bővül a Magyar Államkincstár online értékesítési rendszere: a WebKincstárban és a MobilKincstárban mostantól QVIK fizetéssel is vásárolhatnak állampapírt az ügyfelek.

Kamatdöntés – Egyhangúlag szavazott az alapkamatról az MNB Monetáris Tanácsa júliusban

A július 22.-i döntés alapján a jegybanki alapkamat 6,50 százalék maradt.

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.