Hirdetés
Kezdőlap Hírek Szlovákia százezerszám továbbad a vakcinákon - Megjelent a delta variáns az országban
No menu items!

Szlovákia százezerszám továbbad a vakcinákon – Megjelent a delta variáns az országban

Szlovákiában egy laboratóriumi vizsgálat során kimutatták a koronavírus úgynevezett delta variánsát – jelentette a TASR szlovák közszolgálati hírügynökség a szlovák Közegészségügyi Hivatal (ÚVZ) közlésére hivatkozva.

A személy, akinél a vírus delta variánsát kimutatták, jelenleg házi karanténban van, nem igényel kórházi ellátást, és az elérhető információk szerint nem volt közeli kapcsolatban más személyekkel – közölte Ján Mikas országos tisztifőorvos.

A Közegészségügyi Hivatal közlése szerint a most kimutatott eset a delta variáns (B.1.617.2) szlovákiai megjelenésének első példája. A vírusnak az országban már májusban megjelent indiai változata, a vírus úgynevezett kappa (B.1.617.1) variánsa volt. Az ÚVZ korábbi tájékoztatása szerint az országban továbbra is a legnagyobb mértékben a koronavírus úgynevezett brit változata van jelen.

Ján Mikas

A szlovák kormány döntést hozott arról, hogy az ország az európai Covax kezdeményezés keretein belül elajándékozza a már meglévő koronavírus elleni oltóanyagainak egy részét, amelynek mennyiségét egyelőre nem pontosították.

A kabinet döntést hozott arról is, hogy ugyancsak elajándékoz vagy eladásra kínál fel 160 ezer adagot a Szputnyik V koronavírus elleni oltóanyagból. “A továbbra is fennálló komoly járványügyi helyzetre, illetve a többi országokkal történő kölcsönös együttműködés szükségességére való tekintettel azt ajánljuk, hogy a meglévő Szputnyik V oltóanyagaink egy részét a Nyugat-Balkán országainak ajándékozzuk” – indokolták a döntést a  dokumentumban.

Szlovákia még márciusban 2 millió adag Szputnyik V oltóanyag vásárlásáról kötött szerződést, ebből eddig 200 ezer adagot szállítottak le, de az oltóanyagot csak június elején kezdték használni. Az orosz gyártmányú oltást szerdáig több mint 8 ezren kapták meg, további több mint 14 ezer személy pedig már jelentkezett az oltás felvételére.

A Szputnyik V beszerzése kapcsán korábban több hétig tartó, kormányátalakításhoz vezető válság is kialakult a négypárti szlovák kormánykoalícióban, amelynek két kisebb, liberális pártja ellenezte azt. Az oltóanyagot – amelyről a szlovák gyógyszerfelügyelet (SÚKL) különböző okokra hivatkozva hónapokig nem adott ki teljes körű szakvéleményt – végül Magyarország segítségével sikerült bevizsgáltatni.

A mintegy öt és fél millió lakosú Szlovákiában a Nemzeti Egészségügyi Információs Központ (NCZI) adatai szerint a legalább egy oltást már megkapott beoltottak száma 1 millió 967 ezer volt, közülük egymillió négyszázezren már a második oltásadagot is megkapták.

Szlovákiában a koronavírus elleni oltóprogramban eddig a Pfizer/Biontech, a Moderna, az AstraZeneca és a Szputnyik V oltóanyagokat használják.

Szlovákiában márciusban kezdtek többé-kevésbé stabilan javulni a járványügyi adatok, és május végére az újonnan kimutatott fertőzések napi esetszáma a legutóbb tavaly szeptemberben tapasztalt szintre esett vissza, s azóta ezen a viszonylag alacsony szinten stagnál.

Az NCZI adatai szerint kedden mintegy másfélszáz embert kezeltek kórházban a kór miatt, a halálesetek száma pedig nem változott, idáig hivatalosan 12 502 halálesetet tulajdonítanak a kórnak.

Kedden mintegy 4 és fél ezer PCR tesztből azok kevesebb mint egy százaléka bizonyult pozitívnak.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Tíz év alatt eltűnt a magyar bankfiókok több mint fele

Az idén kilenc hónap alatt 65 bankfiókot zártak be, már csupán 1445 egység van az országban. Tíz éve még bőven 3 ezer fölött volt a fiókok száma. A dolgozók számát azonban nem csökkentik a pénzintézetek, mert az online bankolás ad más munkát.

A legjobb pálinkákat díjazták

Az Agrárminisztérium 2014-ben hirdette meg először a  Nemzeti Pálinkakiválóság Programot.

Jön a vállalkozások elektromosjármű-beszerzéseit támogató program

Februárban rajtolhat el a vállalkozások elektromosjármű-beszerzéseit támogató program.

Tönk szélére kerültek magyar vállalkozások az ukrán áruszállítók miatt

Az ukrán fuvarozók egészen más gazdasági és jogszabályi környezetből érkeznek, így eltérőek a költségeik is, valamint nem érvényesek rájuk az uniós szabályok.

Hírek

Együttműködési megállapodás a világ legnagyobb bankjával, az ICBC-vel

Az együttműködési megállapodásban a felek különösen nagy hangsúlyt fektetnek az infrastrukturális és zöld projektek finanszírozásának lehetőségeire.,

Európa rájött, hogy védenie kell magát

Európa gazdasági biztonságának érdekében az Európai Bizottság összeállította a kritikus fontosságú technológiai területek jegyzékét.

A game-streaming mellett bejött a vegán bor

Az értékelés során végül az 4 kategóriában összesen 12 hallgatót díjaztak.

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt, a lakáshiteleknél ennyit hozna az új THM-maximum Ennyit spórolnának az ügyfelek a lakáshiteleken az ármaximalizálással.

Vadbalesete volt? Már majdnem minden esetben az autóst terheli a kár

A vadászati törvény változásával július elsejétől szinte minden esetben a jármű tulajdonosának vagy üzembentartójának kell megtérítenie a vadgázoláskor keletkezett kárt.

Időzített bombán ül közel 4 millió magyar lakástulajdonos

Egy társasház nem csupán egy épület, hanem egy élő közösség, ahol minden tulajdonos felelősséggel tartozik a közös területekért is.

Kapacitáscsökkentésre kényszerül a héten a Gatwick repülőtér

A NATS közlése szerint egészségügyi okok, köztük koronavírusos megbetegedések miatt az irányítók körülbelül egyharmada nem tudja felvenni a munkát.

A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban

Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.

Gazdaság

Az utolsó akadály is elhárult: érkezhetnek az uniós források

Az uniós pénzügyminiszterek elfogadták Magyarország módosított helyreállítási tervét,

OTP: szemléletváltás látszik az öngondoskodásban

Bár a megtakarítási hajlandóság még csekély, a gazdasági nehézségek hatására szemléletváltás látszik az öngondoskodásban

Gyengült csütörtök reggelre a forint

Gyengült kissé a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Alulteljesített a magyar tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 170,58 pontos, 0,30 százalékos emelkedéssel, 57 346,69 ponton zárt szerdán.