Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Támogatjuk az erdei iskolai programokat
No menu items!

Támogatjuk az erdei iskolai programokat

Az állami erdészeti cégcsoport 2010 óta 40 milliárd forintot fordított az erdei turisztikai infrastruktúra, köztük számos erdei iskola fejlesztésére – mondta az Agrárminisztérium erdőkért és földügyekért felelős államtitkára a Madas László Erdészeti Erdei Iskola jubileumi ünnepségén pénteken.

Zambó Péter szerint a környezeti nevelés, a természethez való viszonyunk reális alapokra történő helyezése napjainkban fontosabb, mint valaha. Az erdészeti erdei iskolák a gyakorlatban ismertetik meg a gyermekeket és fiatalokat a fenntartható gazdálkodás szemléletével, amely erdeink kezelésének alapját jelenti.

Éppen ezért az agrártárca elkötelezett az erdei iskolai programok támogatása és megvalósítása mellett – közölte az államtitkár, megjegyezve, hogy az elmúlt évtizedben többmilliárd forintból országszerte újultak meg az erdei iskolák oktató- és szállásterei, bővült az erdei iskolai eszközrendszer. A Soproni Egyetemen külön erdőpedagógus képzés biztosítja a megfelelő szakember-utánpótlást.

Zambó Péter elmondta, hogy 35 évvel ezelőtt világújdonságnak számító kezdeményezést indított útjára a Pilisi Parkerdő Zrt., amikor a visegrádi Mogyoró-hegyen megalapította az ország első erdei iskoláját. Napjainkban már 36 minősített erdészeti erdei iskola működik, ahol alapkövetelmény, hogy a fenntartható erdőgazdálkodásban dolgozó gyakorlati szakemberek ugyanúgy részt vegyenek az oktató-nevelő munkában, mint a képzett pedagógusok.

Számos állami és civil szervezet vállal szerepet az erdei iskola mozgalomban Magyarországon. Az állami erdészeti társaságok és a nemzeti park igazgatóságok összesen ötvennél is több erdei iskolát működtetnek, amelyek a környezeti szemléletformálás legmagasabb szintű intézményei az országban. Kiemelkedő az Országos Erdészeti Egyesület tevékenysége, ahol 1996 óta szervezett keretek között folyik az erdei iskolai munka fejlesztése.

Az államtitkár beszélt arról is, hogy az intézményi infrastruktúra kiépülése mellett az elmúlt 35 évben általánossá vált az erdei iskolai módszertani alapok felhasználása a szemléletformálás egyéb területein is. Számos ismeretterjesztő program épít az erdei iskolákban kidolgozott és kipróbált képzési modulokra. Ilyen például az Erdei Vándortábor program vagy az Erdővarázs Családi Nap rendezvénye, de említhető a Muzsikál az Erdő rendezvénysorozat vagy éppen az októberi Erdők Hete. (Agrárminisztérium)

 

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Tíz év alatt eltűnt a magyar bankfiókok több mint fele

Az idén kilenc hónap alatt 65 bankfiókot zártak be, már csupán 1445 egység van az országban. Tíz éve még bőven 3 ezer fölött volt a fiókok száma. A dolgozók számát azonban nem csökkentik a pénzintézetek, mert az online bankolás ad más munkát.

A legjobb pálinkákat díjazták

Az Agrárminisztérium 2014-ben hirdette meg először a  Nemzeti Pálinkakiválóság Programot.

Jön a vállalkozások elektromosjármű-beszerzéseit támogató program

Februárban rajtolhat el a vállalkozások elektromosjármű-beszerzéseit támogató program.

Tönk szélére kerültek magyar vállalkozások az ukrán áruszállítók miatt

Az ukrán fuvarozók egészen más gazdasági és jogszabályi környezetből érkeznek, így eltérőek a költségeik is, valamint nem érvényesek rájuk az uniós szabályok.

Hírek

Együttműködési megállapodás a világ legnagyobb bankjával, az ICBC-vel

Az együttműködési megállapodásban a felek különösen nagy hangsúlyt fektetnek az infrastrukturális és zöld projektek finanszírozásának lehetőségeire.,

Európa rájött, hogy védenie kell magát

Európa gazdasági biztonságának érdekében az Európai Bizottság összeállította a kritikus fontosságú technológiai területek jegyzékét.

A game-streaming mellett bejött a vegán bor

Az értékelés során végül az 4 kategóriában összesen 12 hallgatót díjaztak.

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt

Kamatplafon nélkül is viszik a személyi kölcsönt, a lakáshiteleknél ennyit hozna az új THM-maximum Ennyit spórolnának az ügyfelek a lakáshiteleken az ármaximalizálással.

Vadbalesete volt? Már majdnem minden esetben az autóst terheli a kár

A vadászati törvény változásával július elsejétől szinte minden esetben a jármű tulajdonosának vagy üzembentartójának kell megtérítenie a vadgázoláskor keletkezett kárt.

Időzített bombán ül közel 4 millió magyar lakástulajdonos

Egy társasház nem csupán egy épület, hanem egy élő közösség, ahol minden tulajdonos felelősséggel tartozik a közös területekért is.

Kapacitáscsökkentésre kényszerül a héten a Gatwick repülőtér

A NATS közlése szerint egészségügyi okok, köztük koronavírusos megbetegedések miatt az irányítók körülbelül egyharmada nem tudja felvenni a munkát.

A DRK és EGOM közös kollekciója Esztergomban

Közös ruházati kollekciót, két márka együttműködéséből született termékcsaládot mutattak be a közelmúltban Esztergomban. A helyiek úgy vélték, hogy Esztergom beceneve, az EGOM ruhamárkává is vált.

Gazdaság

Az utolsó akadály is elhárult: érkezhetnek az uniós források

Az uniós pénzügyminiszterek elfogadták Magyarország módosított helyreállítási tervét,

OTP: szemléletváltás látszik az öngondoskodásban

Bár a megtakarítási hajlandóság még csekély, a gazdasági nehézségek hatására szemléletváltás látszik az öngondoskodásban

Gyengült csütörtök reggelre a forint

Gyengült kissé a forint a főbb devizákkal szemben csütörtök reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Alulteljesített a magyar tőzsde

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 170,58 pontos, 0,30 százalékos emelkedéssel, 57 346,69 ponton zárt szerdán.