Az osztrák életszínvonal eléréséhez a magyar kis- és közepes vállalkozásoknak el kell érniük vagy legalábbis jelentősen közelíteniük kell az osztrák és a nyugat-európai hatékonysághoz – állítja Tarsoly József, a Wienerberger Magyarország Kft. ügyvezető igazgatója, aki a Coca-Cola magyarországi, majd ausztriai vezetői posztja után évekig független vezetői tanácsadóként tevékenykedett itthon. A hatékonyság növekedés komoly béremelést tenne lehetővő – mondja.
– Mi sokkolta leginkább, amikor az egyik leghatékonyabban üzemelő multi Ausztriáért és Szlovéniáért felelős vezetői posztja után itthon a KKV szektorban vállalt független vezetői tanácsadást?
– Azt természetesnek tartottam, hogy az osztrák cégeknek, már csak az ország történetéből eredően is, messze nagyobb tapasztalatuk van a versenykörülményekhez való alkalmazkodásról, hiszen ez Magyarországon mindössze 30 éve kezdődhetett újra. Ezért érthető, hogy ők már rendelkeznek azzal a pénzügyi, marketing, valamint a humánerőforráshoz kötődő tudással, ami nélkülözhetetlen a sikerhez. Magyarországon mind a történelmi adottságokból mind a KKV-k anyagi helyzetéből adódóan nagyon nehéz mindazokat a képességeket (marketing, pénzügy, HR, technológia) felépíteni ami a jobb hatékonyság és így eredményesebb működéshez kellene.
– Mit ért ez alatt?
– Nagy különbség, hogy Ausztriában a tulajdonosok arra a területre összpontosítják a legtöbb forrást, ahol további hatékonyságjavulást tudnak elérni. A magyar KKV-k többségénél viszont a napi megélhetésért folyó küzdelem nem teszi lehetővé a jövőkép megfogalmazását, vagyis azt, hogy pontosan mit csinál az adott cég, miért teszi ezt és mit akar elérni mondjuk öt év múlva. Sőt, még ennél is drámaibb az, hogy itthon a gazdálkodás alapját jelentő pénzügyi tervezés és havi zárás, havi pénzügyi helyzetértékelés is hiányzik. Ez alól még a nagyobb vállalatok egy része sem kivétel.
– Milyen fogadtatásra talált, amikor ezt szóvá tette?
– A leggyakoribb reakció az ellenállás volt. Az, hogy miért foglalkozzunk ezzel ahelyett, hogy a napi tevékenységünkre összpontosítanánk? Persze sosem csináltak még ilyet, így nem is értették mi a hozadéka annak, ha egy cég egyértelműen maghatározott rendszerben, hosszútávú stratégiával, éves üzleti és pénzügyi tervekkel dolgozik úgy, hogy közben tisztában van a pénzügyi helyzetével és ebből fakadóan a lehetőségeivel.
– Mitől lehetne ettől jobban javítani a hatékonyságot?
– A jövőkép hiánya az egy dolog. Sokkal nagyobb hátrány, hogy a cégek többsége havi pénzügyi zárással sem rendelkezik. Magyarán a hó végén nem áll a rendelkezésére a vezetésnek az az információ, hogy pénzt csináltak, vagy veszteséget. Ilyen körülmények között érkezik el az év vége, amikor elkészítik az éves beszámolót, amit aztán az adóhatóságnak és a cégbíróságnak leadnak. Vagyis egész évben egyfajta vakrepülést folytatnak, úgy, hogy nincsenek tisztában az aktuális pénzügyi helyzetükkel, ami pedig bármilyen üzleti döntésnél a minimumot jelenti.
– Valamilyen szinten azért a többség nyilván tudja, hogy áll a cége?
– Valamiféle tervek és forgalmi adatok természetesen a legtöbb helyen készülnek, de a biztos pontot csak a mindenre kiterjedő havi, pénzügyi zárás jelentheti. Arra építve lehet csak megalapozott üzleti döntéseket hozni. Ezért szomorú az is, hogy kevés az olyan külső könyvelő cég, aki havi beszámolót adott volna a megbízójának. Márpedig ez lenne az a minimum, amit valamilyen formában meg is kellene követelni azért, hogy a hazai cégek tisztán lássák az üzleti folyamataikat és még időben korrigálni tudjanak, ha az szükséges. Talán túl erős amit mondok, de az elektronikus számlázás teremtette átláthatóság mellett akár a NAV is segíthetné ezzel a vállalkozókat. Az ÁFA és járulék fizetésben és annak könyvelés oldali követésében szerintem már nagyon jó szinten vagyunk.
De az biztos, hogy az államnak valamilyen formában pozitív szerepet kellene vállalnia. A hatékonyságjavulás ugyanis elképzelhetetlen a pénzügyi tisztánlátás nélkül. Ami most van, az olyan, mint a róka fogta csuka, mert amíg egy cégvezető nem látja tisztán a vállalkozás helyzetét és lehetőségeit, hiába akar mondjuk beruházással javítani a hatékonyságon, ha gyakran nem is tud jó döntést hozni.
– Vagyis ez az a titok, amitől az osztrák cégek jobbak, az osztrákok jobban élnek?
– El kell szomorítanom azt, aki csak erre gondol. Az osztrákok versenyelőnye nem egy, hanem számtalan olyan apró tényezőből ered, amelyek összeadódva eredményezik azt a ma még behozhatatlannak látszó versenyelőnyt, amiből jobb munkaszervezéssel, tudatos stratégiával sokat le lehetne faragni. Ezek közé tartozik az ott természetes gyakorlatnak számító, folyamatos és tudatos hatékonyságjavítás is. Ami a mai munkaerőhiányos helyzetben különösen időszerű.
Vegyük a legegyszerűbb példát. Abban az esetben, ha a 100 egységnyi árbevételből 40 egységet 10 alkalmazott bérköltsége teszi ki, és csak két ember munkáját hatékonyságnöveléssel – akár gépesítéssel, akár a többiek hatékonyabb munkájával -, ki lehet váltani, akkor megmarad 20 százaléknyi bér. Ezzel növekedhet a profit, de ami még ennél is hasznosabb, szét lehet osztani a többi dolgozó között, akiknek az elkötelezettsége nyilván erősödni fog. Arról nem beszélve, hogy ami jó a vállalkozásoknak, az jó az államnak is, már csak azért is, mert így a támogatásokat is oda tudja irányítani, ahol azok valóban növelik a hatékonyságot, és ezzel a versenyképességet, aminek eredményeként már lenne esély az osztrák életszínvonal megközelítésére.
