Hirdetés
Kezdőlap Hirdetés Tényleg segíthet a bokadagadás ellen a gyógytorna?
No menu items!

Tényleg segíthet a bokadagadás ellen a gyógytorna?

Illusztráció: Freepik

A boka megdagadásától sokkal többen szenvednek, mint azt hinnénk. Tévhit ugyanis, hogy kizárólag az idősek és a túlsúlyosak problémája ez. Fiatalok, sőt, manapság már akár tizenévesek is szenvedhetnek a boka dagadásától és ödémásodásától. Mitől alakulhat ki és érdemes rá gyógytornáznunk?

Mitől következhet be a bokánk megdagadása?

A testünk a felépítéséből adódóan, természetes módon terheli a lábboltozatot és a bokákat. Ezt normális esetben nagyon jól kéne bírnia a testünknek, akkor is ha egyébként ideiglenesen túlterheljük. Azonban néha megesik, hogy a bokánk dagadásnak indul. Ennek lehetnek nagyon egyszerű, könnyen orvosolható, de komolyabb okai is. A komolyabb okokat általában mindenki ismeri: szív- és érrendszeri probléma: tehát szívbetegség és magasvérnyomás esetén alakulhat ki, valamint akkor ha valamilyen betegségnek a vízmegtartás az eredménye. A boka megdagadása ugyanis többnyire azzal jár, hogy a bokacsontok körül található szövetek vízzel is megtelnek. Ezáltal egyfajta ödéma alakul ki. A kevésbé problémás okokat pedig a mozgáshiányban és az egészségtelen táplálkozásban kereshetjük. A boka körüli inak, szövetek és ízületek ugyanúgy eltunyulnak, ahogyan a testünk többi izma tenné, ha nem használjuk. Ha kizárólag csak a boltig sétálunk el, akkor azzal egyetlen mozgásformát gyakorlunk. Vagyis a bokaízületek nem mozognak eléggé, nem erősödnek, és idővel bizony ezt meg is érezhetjük például akkor, ha hirtelen többet kell sétálnunk a kelleténél, vagy túrázni indulunk. A hirtelen jött terhelés hatására – főleg melegben, amikor az erek egyébként is kitágulnak – a boka megdagadtat. Jó-e rá a gyógytorna? A gyógytorna tökéletes módszer arra, hogy karbantartsuk és erősítsük a bokánkat és a lábfejünket, továbbá hogy segítsük levinni általa a dagadást. Ezért kifejezetten ajánlott, nem csak az említett betegségekben szenvedőknek de azoknak a fiataloknak is, akik mozgásszegény életmódot folytatnak.

Mikor és milyen formában érdemes elvégezni a bokára irányuló gyógytornát?

Ma már az internetnek köszönhetően nagyon könnyen juthatunk információhoz arra vonatkozóan, hogy milyen gyakorlatokat végezzünk például a boka bedagadására. Példának okáért egyszerűen segíthet a bokadagadás ellen a gyógytorna azon formája, amely a boka körzését és a lábfej különféle feszítését, aktívabb mozgatását tűzte ki célul. A dagadt lábakat néha egészen fájdalmas lehet megmozgatni, viszont látványos hatást érünk el vele, ha rendszeresen gyakoroljuk a szakemberek által javasolt mozgásformákat. Ha pedig tényleg tartós végeredményt szeretnénk: váltsunk életmódot. Együnk több fehérjét és zöldséget, kerüljük a feldolgozott szénhidrátokat és mozogjunk sokat. Ha tehetjük, járjunk el túrázni. A boka fittségének és erősödésének az egyenetlen terep tesz a legjobbat. Ráadásul a kirándulás nem csak élvezetes, de a tartóizmainkat is megdolgoztatja, erősíti a mélyizmokat és jelentősen javíthat nem csak az állóképességünkön de az egész vázrendszerünkön.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Több mint 2900 milliárd forint jutott el a gazdákhoz az új agrártámogatási ciklusban

A Közös Agrárpolitika Stratégiai Terv agrártámogatási időszakában, a 80 százalékos hazai társfinanszírozásnak köszönhetően, összesen 5650 milliárd forint áll a gazdák rendelkezésére.

Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 122 311,20 ponton, történelmi csúcson zárt, 4,98 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.
Hirdetés

Hírek

Növekvő forgalomban emelkedett a BUX a héten

Növekvő forgalom mellett emelkedett a Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe a héten, pénteken a BUX 122 311,20 ponton, történelmi csúcson zárt, 4,98 százalékkal magasabban, mint egy héttel korábban.

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás