Kezdőlap Ingatlan Több az olcsó albérlet, szállodák is kiadnak
No menu items!

Több az olcsó albérlet, szállodák is kiadnak

Március elejéhez képest országszerte 22 százalékkal közel 20 ezerre, Budapesten pedig 12 százalékkal 12 ezerre emelkedett a kiadó lakáshirdetések száma. Az ingatlan.com szerint a kínálat a júliusi-augusztusi főszezonhoz fogható.

Balogh László

Balogh László, az ingatlan.com vezető gazdasági szakértője elmondta: ennek egyik oka, hogy a koronavírus-járvány hatására a turizmus gyakorlatilag leállt, ezért a rövid távra kiadott ingatlanokból egyre több kerül a piacra. Ráadásul míg korábban a rövid távra kiadott lakások léptek be a hotelek piacára, most ennek a fordítottja történik, ugyanis a hotelek lépnek be a lakáspiacra. Hozzátette ugyan, hogy ez nem fordul elő tömegesen, de több hotel és panzió elkezdte közép- és hosszú távú kiadásra hirdetni szobáit, hogy ezzel is mérsékelje a bevételkiesést.

A kínálat bővülése pedig az árakra is hatást gyakorol: Budapesten a 100 ezer forint alatti havi bérleti díjjal kivehető lakások száma egy hónap alatt megtriplázódott.

Az ingatlan.com kínálatában ezeknek a lakásoknak a száma meghaladta a 900-at. Ugyanakkor megjegyezte, a budapesti átlagos bérleti díj 160 ezer forint volt április elején, ami minimális, 5 ezer forintos csökkenést jelent. Balogh László azonban úgy vélte, a kínálat megugrása várhatóan még lejjebb szorítja majd az albérletárakat.

Az ingatlanhirdetési portál elemzése szerint bár bizonytalanok a kilátások az albérletek piacán, de a mostani árszintek vagy még alacsonyabb bérleti díjak kitarthatnak a nyári hónapokig, amikor sok bérleti szerződés évfordulója lesz.

A bérlők pedig alkupozícióba kerülhetnek a kiadóval vagy a kínálatból másik lakást választhatnak maguknak. “Ez a kigyűrűző hatás pedig akár a teljes albérletállomány bérleti díjait is jelentősen csökkentheti” – tette hozzá.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Nagy fordulat: zöldre vált a Wizz Air

A Wizz Air támogatja a fenntartható repülőgép-üzemanyag (SAF) fejlesztésével foglalkozó amerikai CleanJoule vállalat kutatásait, az Indigo Partners konzorcium - amelynek a Wizz Air mellett a szingapúri GenZero, az amerikai CleanHill Partners, valamint a Frontier Airlines és a mexikói Volaris légitársaság is tagja - 50 millió dollárt fektetett be a zöld start-up cégbe - közölte a légitársaság.

Májusban már csak 6,1 százalék volt az infláció Németországban

Májusban is folytatódott az infláció lassulása Németországban a szövetségi statisztikai hivatal (Destatis) friss adatai szerint.

A magyar mobilspecialista, aki már Ausztriáért is felel

Miután a magyar mobilpiac dobogójának második fokára lépett a Xiaomi, az itteni piac sikeres felépítése után, 2022 szeptemberétől a cég ausztriai leányvállaltának irányítását is megkapta Wagner Tibor. A magyar mobiltelefónia egyik legtapasztaltabb szakembere, aki immáron Xiaomi a magyar és osztrák piacáért is felelős, úgy látja: a hazai piacon további szintlépést eredményezhet, hogy a mobiltelefonok mellett okos eszközöket is forgalmazó márka hamarosan a hipermarketekben is megjelenhet. 

Bőven infláció alatt drágult a kötelező biztosítás

Az idei első negyedévben 9 százalékkal emelkedett a normál használatú személyautók átlagos kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) éves állománydíja az egy évvel korábbival összevetve, a biztosítói kárráfordítások eközben 12 százalékkal nőttek 2022 tavaszához képest, ami változatlanul elmarad az inflációtól, illetve a szervíz- és alkatrészköltségek drágulásától - közölte a Magyar Nemzeti Bank.

Hírek

Bőven infláció alatt drágult a kötelező biztosítás

Az idei első negyedévben 9 százalékkal emelkedett a normál használatú személyautók átlagos kötelező gépjármű-felelősségbiztosítási (kgfb) éves állománydíja az egy évvel korábbival összevetve, a biztosítói kárráfordítások eközben 12 százalékkal nőttek 2022 tavaszához képest, ami változatlanul elmarad az inflációtól, illetve a szervíz- és alkatrészköltségek drágulásától - közölte a Magyar Nemzeti Bank.

Két ínséges év után tavaly már nyereséges volt a Budapest Airport

Két év rekordveszteség után tavaly a Budapest Airport 277,7 millió euró nettó árbevétel mellett 76,6 millió euró nyereséggel zárta az évet, így a Covid időszaka alatt felgyűlt 198 millió eurós veszteség 121 millió euróra csökkent. A részvényesek számára osztalék-kifizetés nem történik - közölte a fővárosi repülőteret üzemeltető társaság.

Péntektől olcsóbb lesz a gázolaj

Pénteken 2 forinttal csökken a gázolaj nagykereskedelmi ára, a benziné viszont a héten már nem változik.

Erősödött kedden a forint, nem is kevéssel

Erősödött kedden a forint a főbb devizákkal szemben a bankközi devizapiacon: 0,4 százalékkal az euró, 0,5 százalékkal a dollár és 0,6 százalékkal a svájci frank ellenében.

Kézműves vásár Velencén – több mint húsz helyi kézművessel 

Helyi kézművesekkel összefogva VÉKA néven szervez kézműves vásárt a...

SZÉP-kártya last minute

Szinte már csak óráik vannak a SZÉP-kártyásoknak arra, hogy május végéig elköltsék az október közepéig megkapott pénzüket, különben elvész a kedvezményük, és júniustól már csak 15 százalékos büntetéssel tehetik ezt meg.

Külföldi kézben lévő, hazai biogázüzemet vásárol fel a Mol

A Mol megállapodást kötött a BayWa AG-vel a Szarvasi Biogázüzem megvásárlásáról. A hulladékfeldolgozó létesítmény szerves hulladékot használ villamos energia és hő előállítására, kapcsolt energiatermeléssel, körülbelül 4 megawatt elektromos csúcskapacitással - közölte a Mol.

Drágultak az üzemanyagok: ezek az árak a hosszú hétvégére

Ma tovább emelkedtek a hazai üzemanyagárak: a benzin bruttó 8 forinttal, a gázolaj pedig bruttó 4 forinttal drágult.

Gazdaság

MNB: számos kihívással néz szembe a betétbiztosítási rendszer

Az európai betétbiztosítási rendszer a nemzetközi válságok mellett számos szabályozási kihívással is szembenéz - mondta Kandrács Csaba, a jegybank alelnöke az Európai Betétbiztosítók Fórumának (European Forum of Deposit Insurers, EFDI) budapesti nemzetközi konferenciáját megnyitó beszédében.

MNB: romlott a nemzetközi pénzügyi környezet, de a magyar bankrendszer stabil

Nemzetközi szinten romlott a pénzügyi környezet az amerikai bankcsődök miatt, ugyanakkor Magyarországon a bankrendszer sokkellenálló képessége erős, a pénzintézetek helyzete stabil - mondta Dancsik Bálint, a Magyar Nemzeti Bank főosztályvezetője a jegybank legfrissebb Pénzügyi stabilitási jelentését ismertetve.

Diákhitel: négy banknál lesz elérhető a kedvezményes számlacsomag

A Diákhitel Központ által a pénzintézetek számára meghirdetett nyílt pályázaton hat jelentkezőből négy pénzintézettel, az Erste-, Gránit-, MBH- és az OTP Bankkal megkötötték a megállapodást, amely rendkívül kedvezményes számlacsomagokat nyújt az ügyfeleknek.

Máris terjeszkedik az új magyar szuperbank

Az MBH Bank Nyrt. tárgyal a Duna Takarék Bank Zrt. legalább 75 százaléknyi tulajdonrészének megszerzéséről - közölte a Budapesti Értéktőzsde honlapján a néhány hete megalakult pénzintézet.