Kezdőlap Hírek Több mint 100 fehér gólya nyeri vissza szabadságát a Nemzeti Ünnepen
No menu items!

Több mint 100 fehér gólya nyeri vissza szabadságát a Nemzeti Ünnepen

Soha nem látott számban érkeztek sérült fehér gólyák a hortobágyi Madárkórházba ezen a nyáron. Legtöbbjük szerencsére mára fel is épült. A gólyák minden évben szinte napra pontosan, nemzeti ünnepeinket tisztelik meg  vonulásukkal. Március 15-én érkeznek, és augusztus 20-án vonulnak el Afrikába.
A szülők nagy része egy héttel korábban, már augusztus második hetében elindult, részben magukra hagyva még alig röpképes, de kövérre hízott fiókáikat, melyeket kirepülésük napjaiban áramütéssel, vagy különböző láb- és szárnysérülésekkel tömegesen szállítottak be a hortobágyi Madárkórházba. A gyógyultak folyamatos felkészítést követően kerülnek szabadon bocsátásra, miután a Madárpark túlélő röpdéjében gyakorlatoztak a tavasszal mentett tojásokból mesterségesen keltetett kisgólyákkal és a földön fészkelő tartósan sérült gólyáink utódaival.
Mivel augusztus 20. a legutolsó lehetőségük vonuló csapathoz csatlakozni, az arra alkalmas gólyáinkat mind elengedjük, amelyeknek még gyakorolni kell azokat átteleltetve, tavasszal engedjük. A madarakat látogatóink közül az arra jelentkezők engedik szabadon, amely a hortobágyi Hídi-vásár hagyományos színfoltja.

További programjaink 19.-én és 20.-án::

Augusztus 19.-i programok:
10:00-15:00: Rajzverseny értékes nyereményekért
10:00-18:00: Kreatív sarok (a kemence mellett)
10:00-18:00: Kvíz kérdések helyes megfejtéséért limonádét adunk ajándékba
10:00-18:00: Csillámtetoválás (a kemence mellett)
13:00: Habparty
14:00: Ragadozó madár bemutató (a bejárat előtt)
15:00: Rajzverseny eredményhirdetés (a bejárat előtt)
15:30: Ingyenes szakvezetés
16:00: Habparty
17:00: Ingyenes szakvezetés
Augusztus 20.-i programok:
10:00-15:00: Rajzverseny értékes nyereményekért
10:00-18:00: Kreatív sarok (a kemence mellett)
10:00-18:00: Kvíz kérdések helyes megfejtéséért limonádét adunk ajándékba
10:00-18:00: Egzotikus kisállat bemutató (a kiállítótérben)
10:00-18:00: Csillámtetoválás (a kemence mellett)
10:30: Habparty
11:00: Ragadozó madár bemutató (a bejárat előtt)
12:00: Gólya elengedés (a nagyröpde előtti kunhalomnál)
13:30: Ragadozó madár bemutató (a bejárat előtt)
13:30-15:00: Lufi hajtogatás Peti bohóccal (a kemence előtt)
15:00: Habparty
15:30: Rajzverseny eredményhirdetés (a bejárat előtt)
17:00: Ingyenes szakvezetés
(Forrás: Hortobágyi Madárpark – Madárkórház Alapítvány)
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Csökkenő forgalomban növekedett a BUX a héten

Csökkenő forgalomban növekedett a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX-index 366,55 pontos, 0,35 százalékos emelkedéssel 105 513,1 ponton zárta a négy munkanapos kereskedési hetet.

Félévi vagyonmustra

A Blochamps Capital szerint a felületes szemlélőnek megtévesztő a jegybank friss jelentése: a 11 százalék feletti éves vagyonnövekedés valójában a felső 1 százalék vagyonosodását tükrözi. Karagich István ügyvezető arra is rámutatott: a statisztikákban szereplő céges érdekeltségek bizonytalan értékelése miatt a lakosság pénzügyi helyzete sokkal kedvezőbbnek látszik, mint amilyen. A klasszikus, likvid megtakarítások növekedése jóval szűkebb rétegre korlátozódik.

EM: több mint 900 társasház pályázott a lakossági távhőprogramra

Több, mint 900 társasház pályázott a lakossági távhőprogramra. A benyújtási lehetőség felfüggesztéséig az eredeti keretösszeg másfélszeresére, 7,6 milliárd forintra nyújtottak be igényeket .

Mesterséges intelligencia: ki lesz a nyertes és hogyan?  

Lehet szeretni, lehet gyűlölni a mesterséges intelligenciát (MI, vagy...
Hirdetés

Hírek

Csökkenő forgalomban növekedett a BUX a héten

Csökkenő forgalomban növekedett a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX-index 366,55 pontos, 0,35 százalékos emelkedéssel 105 513,1 ponton zárta a négy munkanapos kereskedési hetet.

KSH: 8,0 százalékkal visszaesett a beruházások teljesítménye

Az előző negyedévhez mérten a szezonálisan kiigazított adatok alapján a beruházások összértéke összehasonlító áron 1,1 százalékkal mérséklődött

Új helyszínen az ÖKO Expó Kiállítás

Idén immár 6. alkalommal várja az ökológiai gazdálkodás iránt érdeklődő termelőket, feldolgozókat, kereskedőket, szolgáltatókat és természetesen a fogyasztókat a debreceni 

Budapesti agglomeráció: egyre feljebb kúsznak az árak

gyre távolabb költöznek a fővárosból az ingatlanvásárlók

Irány a Szamárfül Fesztivál – a nyár legvidámabb családi programja Pécsett

Nyár végén újra gyermekzsivajtól lesz hangos a pécsi Zsolnay Negyed: augusztus 22–24. között immár tizenharmadik alkalommal rendezik meg a Szamárfül Fesztivált.

Új gyakorlati képzés indul a falusi turizmus fellendítéséért

A turizmus az egyik leggyorsabban aktivizálható gazdasági ágazat a kistelepüléseken. Már egyetlen jól kialakított vendégház, felújított közösségi tér vagy tematikus program is új látogatókat hozhat.

Ausztriában dolgozózik? Nyugdíjtanácsadó napok Győrben és Szombathelyen

Azokat várják, akik alkalmazottként vagy vállalkozóként, illetve egyéb jogcímen - például gyermeknevelés, tanulmányok - szereznek nyugdíjjogosultságot a szomszédos országban - közölte a Magyar Államkincstár.

A vállalkozások önkéntesen 400 millió forintot fizettek be az adategyeztetési kampányban

Az adategyeztetés segítségével a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) úgy szűrje ki a szabályokat szándékosan kijátszó vállalkozásokat úgy, hogy közben a lehető legkevésbé terhelje a jogkövetőket.
Hirdetés

Gazdaság

Az egészségpénztár is segítheti az iskolakezdést

A szolgáltatás mostantól az éven belül bármikor igényelhető, megszűnt az a szabály, hogy a vásárlási számlát csak a tanév kezdete előtt, illetve a vége után legfeljebb 15 nappal állíttathatták ki.

Bővül a Magyar Államkincstár online állampapír-értékesítése

Új, azonnali és biztonságos fizetési lehetőséggel bővül a Magyar Államkincstár online értékesítési rendszere: a WebKincstárban és a MobilKincstárban mostantól QVIK fizetéssel is vásárolhatnak állampapírt az ügyfelek.

Kamatdöntés – Egyhangúlag szavazott az alapkamatról az MNB Monetáris Tanácsa júliusban

A július 22.-i döntés alapján a jegybanki alapkamat 6,50 százalék maradt.

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.