Kezdőlap Edukáció Több tízezer forintot és értékes ajándékokat is nyerhetnek
No menu items!

Több tízezer forintot és értékes ajándékokat is nyerhetnek

PID/Christian Fürthner

A két tanév közötti hetekben rengeteg diák számára válik aktuálissá egy bankszámla megnyitása. Ez több okból is szükséges lehet – erre érkezhet a diákmunkából származó jövedelem, de a felsőoktatási tanulmányok megkezdéséhez is elengedhetetlen egy saját bankszámla megléte. Aligha véletlen, hogy ebben az időszakban a bankok egymással versengve állnak elő különböző, a diákszámlák megnyitásához kötődő akciókkal és ajánlatokkal. Az alábbiakban ezeket az ajánlatokat vetettük össze egymással.

A héten derülnek ki a felsőoktatási felvételi ponthatárok, így diákok ezrei fogják megtudni, hogyan alakul az életük szeptembertől. Azok számára, akik hamarosan megkezdhetik egyetemi vagy főiskolai tanulmányaikat, szinte elengedhetetlen lesz egy saját bankszámla megnyitása, amely révén intézhetik mindennapi pénzügyeiket. Mindezt természetesen a bankok is tudják, melyek éppen emiatt egymással versengve kínálnak különféle akciókat, ajánlatokat a számlanyitó diákoknak.

Mindez kifejezetten előnyös lehetőségeket nyújt a diákok számára, elvégre a diákszámlák eleve kedvező feltételekkel nyithatók meg, most azonban még extra ajándékokra, jóváírásokra vagy díjkedvezményekre is szert tehetnek.

Az UniCredit Bank egészen augusztus 31-ig tartó ajánlata keretében 35 ezer forint jóváírást kaphatnak a diákszámlát nyitó és a vonatkozó feltételeket teljesítő ügyfelek. Az ajánlattal élő és egy, a bank által kiküldött kvízt is kitöltő diákok között 3×90 darab fejhallgató is kiosztásra kerül.

A Gránit Bank július 31-ig tartó akciójának keretében 40 ezer forintot írnak jóvá a szelfivel bankszámlát nyitó diákok számára. A fenti összegen felül további 20 ezer forintra számíthatnak azok a diákok, akik a bank telefonos alkalmazásán keresztül másoknak is ajánlják a bank diákszámláját.

Az Erste Bank akciója is július 31-ig tart, melynek keretében 40 ezer forint díjkedvezményt kaphatnak a számlát nyitó diákok. Ehhez további 40 ezer forintnyi befektetést is kaphatnak azok, akik a diákszámlán túl értékpapírszámlát is nyitnak a banknál.

Az OTP Bank augusztus 10-ig tartó akciójának keretein belül a diákszámlát nyitó ügyfelek a számlához kapcsolódó ún. Perselybe kaphatnak 20 ezer, illetve 30 ezer forint jóváírást. A pontos összeg a számlanyitó diák életkorának a függvénye – a kiskorúak 20 ezer, míg a 18 éven felüliek 30 ezer forintra számíthatnak.

Harmincezer forint jóváírást kínál a vonatkozó feltételek teljesítése esetén a Raiffeisen Bank. Ezen felül további maximum 30 ezer forint jóváírást kínál bank a számlanyitás hónapját követő harmadik hónap hatodik napjáig fizetett vásárlásokból. Emellett a Raiffeisen külön jóváírási akciót is hirdetett a július 21-25. közötti időszakra.

Bár már utaltunk rá, ám fontos még egyszer hangsúlyozni, hogy a fenti ajánlatok különböző feltételek teljesítéséhez kötöttek. Az általunk ismertetett ajánlatok részleteiről tájékozódj az érintett pénzintézetek honlapjain.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Lezárult az UniCredit Bank és az Alpha Bank Romania fúziója

Lezárult az UniCredit Bank és az Alpha Bank Romania fúziója.

Fresh Corner kávézó várja az utasokat a Nyugati pályaudvaron

Új helyszínnel bővül a Mol és a MÁV közös, vasúti és pályaudvari vendéglátást fejlesztő pilot projektje: a Nyugati pályaudvaron Fresh Corner kávézó várja az utasokat; a beruházás költsége üzleti titok

Több mint 100 fehér gólya nyeri vissza szabadságát a Nemzeti Ünnepen

A gólyák minden évben szinte napra pontosan, nemzeti ünnepeinket tisztelik meg  vonulásukkal. Március 15-én érkeznek, és augusztus 20-án vonulnak el Afrikába.

Pályaorientációs tájékoztató napokat szervez a NAK

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara kiemelt feladataként országszerte pályaorientációs tájékoztató napokat szervez az agrárszakképzés, az agrárszakmák és -intézmények népszerűsítése céljából. A programsorozat elsősorban a szülőknek, valamint az érdeklődő pedagógusoknak (osztályfőnököknek, pályaorientációs kollégáknak) szól.
Hirdetés

Hírek

Lezárult az UniCredit Bank és az Alpha Bank Romania fúziója

Lezárult az UniCredit Bank és az Alpha Bank Romania fúziója.

Fresh Corner kávézó várja az utasokat a Nyugati pályaudvaron

Új helyszínnel bővül a Mol és a MÁV közös, vasúti és pályaudvari vendéglátást fejlesztő pilot projektje: a Nyugati pályaudvaron Fresh Corner kávézó várja az utasokat; a beruházás költsége üzleti titok

Több mint 100 fehér gólya nyeri vissza szabadságát a Nemzeti Ünnepen

A gólyák minden évben szinte napra pontosan, nemzeti ünnepeinket tisztelik meg  vonulásukkal. Március 15-én érkeznek, és augusztus 20-án vonulnak el Afrikába.

A mediánbér fele is elmehet az iskolakezdésre

Pillanatokon belül itt az iskolakezdés, amely sok család számára komoly pénzügyi terhet jelent. A Bank360 számításai szerint az írószerek, füzetek, egyéb felszerelések, illetve a laptop vagy tablet beszerzése 200 ezer forintba is kerülhet a nyár végén. Nem véletlen, hogy a háztartás valamilyen segítséghez, például személyi kölcsönhöz vagy áruhitelhez folyamodik az iskolakezdés előtt. A Bank360 annak számolt utána, hogy melyik éri meg jobban a kettő közül.

BÉT – Csökkenő forgalomban ismét új csúcson zárt a BUX a héten

Ismét a Magyar Telekom volt a legjobban teljesítő részvény a BÉT-en, jegyzése 5,5 százalékkal került feljebb az előző heti 4,6 százalékos emelkedést követően

Erzsébet Alapítvány: kiemelten fontos a táborozó gyermekek biztonsága

Nyáron hetente 4500 gyermek vesz részt egyszerre az összes...

MÁV: nem működik az online jegyvásárlás

Szombat délelőttől rendszerhiba miatt nem működik a jegyértékesítés az online csatornákon, a MÁV appban és a jegy.mav.hu felületen sem,

Negyedszer az első az Apple – a világ legértékesebb márkája

Idén már negyedszer egymás után áll az Apple a világ legértékesebb márkáinak az élén
Hirdetés

Gazdaság

Bővül a Magyar Államkincstár online állampapír-értékesítése

Új, azonnali és biztonságos fizetési lehetőséggel bővül a Magyar Államkincstár online értékesítési rendszere: a WebKincstárban és a MobilKincstárban mostantól QVIK fizetéssel is vásárolhatnak állampapírt az ügyfelek.

Kamatdöntés – Egyhangúlag szavazott az alapkamatról az MNB Monetáris Tanácsa júliusban

A július 22.-i döntés alapján a jegybanki alapkamat 6,50 százalék maradt.

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.