Kezdőlap Tőzsde Tőzsde - Csökkenéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek
No menu items!

Tőzsde – Csökkenéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek

A globális piacokon kialakult óvatosság közepette csökkenéssel zártak a vezető nyugat-európai tőzsdeindexek hétfőn.

A londoni FTSE 100 index 0,18 százalékos, a frankfurti DAX-index 0,31 százalékos, a párizsi CAC-40 index 0,11 százalékos, a milánói FTSE MIB 0,55 százalékos, a madridi IBEX pedig 0,48 százalékos mínuszban fejezte be a kereskedést. A páneurópai indexek közül a Stoxx Europe 600 0,36 százalékkal, az FTSE Eurofirst 300 index pedig 0,42 százalékkal, míg az euróövezeti EuroStoxx50 0,37 százalékkal esett.

A nap vesztese a technológiai szektor volt, alindexe 1,9 százalékkal csökkent, míg az ellentétes póluson az utazással és szabadidős tevékenységgel foglalkozó vállalatok szektorának mutatója 4,3 százalékkal ugrott meg.

Európa követte az ázsiai és az amerikai csökkenő trendet, amelynek hátterében az áll, hogy a kötvényhozamok folyamatos emelkedése visszafogta a kockázatos eszközök, különösen a technológiai vállalatok részvényei iránti keresletet. Az irányadó tízéves amerikai államkötvények hozama egyéves csúcsra ugrott, de nemcsak az amerikai, hanem az európai kötvényhozamok is felfelé kúsznak. Ezért lesz fontos Christine Lagarde, az euróövezeti jegybank elnöke által kedden tartandó beszéd, amelyből világossá válhat, hogy az emelkedő hozamok mennyire elfogadhatóak az európai központi bankok számára – vélte Althea Spinozzi, a Saxo Bank kötvényekre szakosodott elemzője.

Több befektető egyre inkább attól tart, hogy az utóbbi hetekben gyorsan növekvő kötvényhozamok hátrányosan érinthetik az olcsó hitelekre támaszkodó, gyorsan növekvő vállalatokat, és csökkenthetik a részvények viszonylag nagy vonzerejét.

A kötvényhozamok emelkedése híven tükrözi a piacok bizalmát az iránt, hogy küszöbön áll a gazdasági fellendülés a koronavírus-járvány lezárultával.

Az európai tőzsdezárás idején New Yorkban is csökkentek az indexek. A Dow Jones ipari átlag 0,03 százalékos, az S&P 500-as index 0,54 százalékos, a Nasdaq-piac összetett mutatója pedig 1,66 százalékos veszteségben állt.

A globális kereskedelem szempontjából legjelentősebb két nyersolajféleség, az északi-tengeri Brent és a nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) drágul. Az árakat felfelé tolja, hogy a rendkívül rossz időjárás visszavetette az Egyesült Államok olajkitermelését, a nagy olajexportáló országokat tömörítő OPEC+ csoport március eleji ülésén pedig várhatóan csak enyhe mértékben emelik meg a kitermelési kvótákat.

A májusi határidős jegyzésekben a Brent hordónként 2,53 százalékos pluszban, 63,71 dolláron, az áprilisi szállítású WTI pedig 2,95 százalékos nyereségben, 61,01 dolláron forgott este fél hat után.

Az azonnali jegyzésekben az arany unciánkénti ára 1,55 százalékkal, 1809,86 dollárra, az áprilisi szállítású aranyé pedig 1,88 százalékkal, 1810,80 dollárra nőtt a New York-i árupiacon.

A nemzetközi bankközi devizapiacon egy euróért 1,2146 dollárt adtak, 0,24 százalékkal erősödött a közös európai fizetőeszköz.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A Colonnade biztosító megkezdte az Unitravel fizetésképtelensége miatti kárigények feldolgozását

Megkezdte a kárigények feldolgozását a Colonnade Insurance S.A. Magyarországi Fióktelepe, mint az Unitravel Kft. vagyoni biztosítékát nyújtó biztosító, miután a Fővárosi Kormányhivatal július 10-én hivatalos határozatot hozott az utazási iroda fizetésképtelenségének megállapításáról

Tradicionális cigányzene köszönti a turistákat a forgalmas közlekedési csomópontokon

A múlt század romantikus hangulatát idézve cigányzenekarok muzsikálnak október 31-ig a legforgalmasabb közlekedési csomópontokon az országban

120 ezer diák dolgozik a nyáron: itt vannak a legjellemzőbb órabérek

Nem meglepő módon a nyári szezon a legintenzívebb időszak a diákmunkások számára, de ma már közel sem igaz, hogy kizárólag erre az időszakra koncentrálódik a diákmunka.

Befejeződött a Magyar Nemzeti Bank aranytartalékának ellenőrzése

Befejeződött a Magyar Nemzeti Bank (MNB) aranytartalékának ellenőrzése; a Magyarországon őrzött 94,73 tonna aranytartalék kifogástalan állapotban van
Hirdetés

Hírek

Jelentősen nő a hitelösszeg az Otthon Start Programban

Az Otthon Start Programban az alacsonyabb kamatszintből adódóan 25-33 százalékkal nőhet a felvehető hitelösszeg, ezzel jobban igazodik a megemelkedett ingatlanárakhoz.

Amit a 3%-os hitelről tudni kell, de nem beszélnek róla

Szeptembertől indul a legfeljebb 3%-os kamatozású lakáshitel, mely legfeljebb...

Augusztus végéig folyósítják az eddig elbírált támogatásokat a Demján Sándor 1+1 Programban

Július végéig 45 milliárd forintot, augusztus végéig pedig az eddig elbírált 105 milliárd forintot folyósítják a Demján Sándor 1+1 Program nyertes vállalkozásai számára.

19,8 százalékkal nőttek globálisan a chipeladások

Globálisan 58,98 milliárd dollár értékben adtak el chipeket májusban, ami 19,8 százalékkal haladta meg az egy évvel korábbit. Áprilisához képest a növekedés 3,5 százalék volt.
Hirdetés

Gazdaság

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,