Kezdőlap Tőzsde Tőzsde - Vegyes kezdés New Yorkban
No menu items!

Tőzsde – Vegyes kezdés New Yorkban

Vegyes indexekkel indult a kereskedés szerdán az amerikai értékpapírpiacokon.

A DJIA-30 index 0,25 százalékkal csökkent kezdéskor, az S&P-500 index 0,10 százalékkal emelkedett a Nasdaq Composite index pedig 0,07 százalékkal nyitott alacsonyabban.

Az előző nap, kedden is vegyesen zártak a főbb indexek, a Wall Street árfolyammutatói alig változtak, a Nasdaq 0,3 százalékkal csökkent.

A szerdai bizonytalan kezdés mögött az előző nap és a szerdai kezdés előtt publikált nagyvállalati eredménybeszámolók vegyes értékelése áll. A piac ugyanakkor kivárásra rendezkedett be a Fed monetáris politikai döntéshozó testületének amerikai idő szerint kora délutáni bejelentése előtt.

A piacok nem számítanak a laza monetáris politika belátható időn belüli kivezetésére, útmutatást várnak viszont a növekedési kilátások, az inflációs cél teljesülésének és a foglalkoztatási helyzet alakulásának a megítélésére vonatkozóan.

A szerdai nyitást megelőzően tett negyedéves jelentések közül a Microsoft a piaci várakozásoknak megfelelően teljesített forgalmát illetően, nyeresége azonban nagyobb lett a vártnál. Részvénye ennek ellenére is mintegy három százalékkal gyengült a tőzsdén kívüli forgalomban.

Az Alphabet részvénye öt százalékkal erősödött a tőzsdén kívül, miután rekordnyereséget ért el immár két egymást követő negyedévben is.

A Boeing részvénye másfél százalékkal gyengült. A repülőgépgyár nagyobb veszteséget jelentett a vártnál annak ellenére is, hogy ismét megkezdhette a biztonsági okokból hosszú időre forgalomból kivont B737 MAX modellje szállításait a megrendelőknek.

Az S&P-500 index tagvállalatól egyébként a nyereség 35 százalékos növekedését várja a piac az idei első negyedévben az egy évvel korábbihoz képest, ami a legnagyobb növekedés lesz 2010 negyedik negyedéve óta.

Az olajár emelkedett szerdán a javuló keresleti kilátásoknak köszönhetően. Az amerikai piacok nyitásakor a WTI ára 1,14 százalékkal állt magasabban a nemzetközi kereskedelemben hordónként 63,66 dolláron, a Brent ára pedig 1,08 százalékkal emelkedett 66,58 dollárra.

Az eurót 0,16 százalékkal jegyzik gyengébben 1,2071 dolláron, az arany spot ára 0,37 százalékkal csökkent unciánként 1770,06 dollárra.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.
Hirdetés

Hírek

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás