Kezdőlap Cégvilág Új céggel bővült a BÉT középvállalati platformja
No menu items!

Új céggel bővült a BÉT középvállalati platformja

Máté-Tóth István, a BÉT vezérigazgató-helyettese és Szarvas Péter, a Chameleon Smart Home elnöke. Fotó: bet.hu

A Budapesti Értéktőzsde középvállalati platformjára, a BÉT Xtendre az okosotthon-rendszerek fejlesztésével foglalkozó Chameleon Smart Home Nyrt.-t vezették be csütörtökön.

A BÉT közölte, az Xtend piac tavaly látott, dinamikus növekedése 2023-ban hasonló ütemben folytatódhat: tavaly 12 társaság jelent meg, ezzel 18-ra nőtt a kategóriában jelen lévő vállalatok száma.

A Chameleon 28 296 511 darab, egyenként 1 forint névértékű, dematerializált törzsrészvényével csütörtökön indult el a kereskedés.

A Chameleon Smart Home Nyrt. 2017-ben jött létre, okosotthonok fejlesztésére fókuszáló technológiai startupként. A társaság által fejlesztett platformfüggetlen okosotthon-rendszert már több mint ezer társasházi lakásban és közel ötszáz családi házban használják Magyarországon, emellett a cég megoldásai Szerbiában, Romániában és Németországban is elérhetőek.

A Chameleon 2022-ben egy felsőkategóriás lakásokat építő cég két torontói toronyházában alakította ki három bemutató lakását. A megoldásaikkal a társasházi funkciók és szolgáltatások is egy helyről irányíthatók: a felhasználók így a víz- és áramfogyasztás mérése, az árnyékolás, a világítás, az audioeszközök, a nyílászárók, a hűtés vagy a fűtés vezérlése, illetve automatizálása mellett szabályozhatják például a napelem-rendszerekkel összekapcsolt okos fűtésvezérlést is.

A Chameleon piacbővítéséhez jelentős segítséget nyújtott az MFB Csoporthoz tartozó Hiventures Kockázati Tőkealap-kezelő Zrt., amelytől 2020 óta összesen mintegy 850 millió forint forráshoz jutott a cég.

A Chameleon Nyrt. legutóbi lezárt évében, 2021-ben 237,5 millió forint árbevételt ért el, adózott vesztesége 189 millió forint volt a tőzsde honlapján közzétett adatok szerint.

A tőzsde 2017-ben indította el a közepes méretű vállalkozások növekedését támogató platformját, a BÉT Xtendet, ahol a kibocsátók összesített piaci kapitalizációja mintegy 400 milliárd forintot tett ki 2022 végén.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Ismét lesz Ősök Napja Bugacon

Idén nyáron Bugac ad otthont Európa legnagyobb lovas hagyományőrző rendezvényének. Augusztus 8–10 között a VIII. Ősök Napja ünnepen felépül a világ legnagyobb jurtája, több mint 50 hagyományőrző- és sportesemény, tudományos kiállítás, előadás, valamint több tucat koncert várja a történelem rajongóit.

Útimorzsák Japánból 2    Rakétavonat és céghűség

Japán alapító tagja a G7 csoportnak és a szervezet megalakulása után röviddel csatlakozott a párizsi székhelyű OECD-hez is.

NAV: július 5-től változik néhány adószabály

Július 5-től változik az alkalmazottjukat be nem jelentők és a hiánypótlási felhívást semmibe vevő cégekre vonatkozó néhány adószabály.

Egyharmad Balatonnak megfelelő öntözővíz-készlet áll rendelkezésre

A rendkívüli aszály és a csapadékhiány ellenére minden öntözési igényt ki tudunk elégíteni – közölte Hubai Imre, az Agrárminisztérium mezőgazdaságért felelős államtitkára. Hozzátette, a gazdáknak ingyenesen biztosított öntözővíz az aszállyal szembeni védekezés kulcsfontosságú eleme.
Hirdetés

Hírek

NAV: július 5-től változik néhány adószabály

Július 5-től változik az alkalmazottjukat be nem jelentők és a hiánypótlási felhívást semmibe vevő cégekre vonatkozó néhány adószabály.

Több mint 100 világváros vezetője találkozik Bécsben

Július 2. és 4. között több mint száz városvezető és döntéshozó érkezik több mint 50 városból, hogy részt vegyen a bécsi Városházán megrendezett World Cities Summit elnevezésű világvárosi csúcstalálkozó 14. főpolgármesteri konferenciáján. A eseményen a résztvevők a közösen vitatják meg a városokat érintő aktuális kihívásokat és osztják meg egymással gyakorlati, innovatív megoldásaikat.

KSH: májusban 2,6 százalékkal elmaradt az ipari termelés az egy évvel korábbitól

2025 májusában az ipari termelés volumene 2,6 százalékkal elmaradt az egy évvel korábbitól. A munkanaphatástól megtisztított index megegyezik a kiigazítatlannal. A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 1,3 százalékkal kisebb volt a 2025. áprilisinál.

Otthon Start programmal nagyon nagyot léphet előre a fiatalok otthonteremtése

Az Otthon Start programmal a kormány egy olyan terméket alkotott, amire évtizedek óta nem volt példa és általa nagyon nagyot léphet előre a fiatalok otthonteremtése.

Magyarországnak is jön a zöld pénz. 3,66 milliárd eurót oszt szét az EU.

Fotó:wikipedia Az Európai Bizottság és az Európai Beruházási Bank ma...

10 év, tripla új lakás négyzetméter ár. Az ÉVOSZ elnök most mégis lát reményt.

Az építőipar és a hazai építőanyag gyártás számára is...

Société Générale pert nyert Horvátországgal szemben a devizahitelesek ügyében

A Société Générale francia bank megnyerte azt pert, amelyet a Beruházási Viták Rendezésének Nemzetközi Központjánál (ICSID) indított Horvátország ellen Washingtonban a svájci frank alapú jelzáloghitelek ügyében

A vendégek messziről elkerülik azokat az éttermeket, ahol rossz a mosdók állapota

A Tork nemzetközi felmérésében a válaszadók 73%-a arról számolt be, hogy a kellemetlen mosdóélmények alapvetően befolyásolják döntésüket, hogy visszatérő vendégek lesznek-e1 a vendéglátóhelyeken
Hirdetés

Gazdaság

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,

Többlettel zárt a központi költségvetés májusban

Májusban többlettel zárt a központi költségvetés: ebben a hónapban 213,5 milliárd forint összegű MVM osztalék-befizetés érkezett a költségvetésbe.