Hirdetés
Kezdőlap Hírek Újrakezdik Vizoviczki vesztegetési perét
No menu items!

Újrakezdik Vizoviczki vesztegetési perét

Gyakorlatilag az elejétől kezdődik újra a Fővárosi Törvényszék katonai tanácsa előtt Vizoviczki László vesztegetési pere – írta a Magyar Nemzet, amelynek információi szerint Vizoviczki és három vádlott-társa beismerte az ügyész által ismertetett vádakat.

A lap cikke szerint az ügyet január 7-re napolták el, amikor megkezdődik a vádlottak kihallgatása. Januárra még hét tárgyalási napot tűzött ki az új hadbíró, Kiss Károly, aki összesen 160 tárgyalási napot nevezett meg 2021 elejéig, így, ha addig semmi rendkívüli nem jön közbe, végre ítélet is születhet első fokon.

Vizoviczki László a Fővárosi Törvényszéken 2017 áprilisában. Kép: MTI/Máthé Zoltán

A kiemelt és egyben szigorúan bizalmas (titkos) minősítésű ügyben az elsőrendű terheltet – az egykor az éjszaka császárának tartott Vizoviczki Lászlót – többrendbeli minősített vesztegetéssel, valamint szigorúan titkos adattal visszaélés bűntettének elkövetésével vádolja az ügyészség – írta a Magyar Nemzet.

A vádirat lényege szerint Vizoviczki 2005 óta korrumpálhatott – mások mellett – vezető beosztású rendőrtiszteket. A bűnszervezetben, vezető beosztású hivatalos személy által kötelességszegéssel és üzletszerűen elkövetett hivatali vesztegetés és más bűncselekmények miatt indult eljárásban huszonkét vádlott, köztük hét volt rendőrtiszt, illetve főtiszt, volt tűzoltó százados, a Nemzeti Adó- és Vámhivatal pénzügyőr főhadnagya, egy önkormányzati köztisztviselő és egy közegészségügyi felügyelő van.

Vizoviczki korábban jogerősen hét év fegyházat és 330 millió forint vagyonelkobzást kapott felbujtóként, bűnszervezetben elkövetett költségvetési csalás és más bűncselekmények miatt, és 2018-ban bevonult a börtönbe letölteni a büntetését.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Az Apple kinyitja az autók ajtaját más MI-asszisztensek előtt

Fontos változásra készül az Apple: hamarosan lehetővé teszi, hogy...
Hirdetés

Hírek

Az Agentikus MI felkavarja a kereskedelmet: ilyen amikor a mesterséges intelligencia válogat, vásárol és fizet helyettünk

A következő nagy digitális forradalom küszöbén állunk. Pascal Kaufmann,...

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés,...

A memóriacsip hiány miatt drágulhatnak az iPhone-ok? Az egész piac a döntésre vár.

Egyre nagyobb figyelem irányul arra, hogy az Apple miként...

Olcsó fogyókúrás tabletta borzolja a kedélyeket: miért idegesek a befektetők?

Komoly hullámokat vetett az elhízás elleni gyógyszerek piacán, hogy...

Mesterséges intelligencia félelem rázza meg a magánpiacokat: mi van, ha a „biztos bevétel” mégsem biztos?

Az elmúlt években a magántőke- és magánhitel-befektetők egyik kedvenc...

Bevándorlás nélkül kisebb és eladósodottabb lenne a brit gazdaság

Jelentősen gyengébb pályára kerülne az Egyesült Királyság gazdasága a...

Meglepetésszerűen erősödik a német ipar: kilőttek a gyáripari megrendelések. Magyarországnak is jól jöhet.

Váratlanul erős növekedést mutattak a német feldolgozóipari megrendelések 2025...

Nagy István: A természet egyensúlyának fenntartásáért felelősséggel tartozunk

A vadászati évben 72 800 trófeát bíráltak el. Ezen belül a vadfajok aránya stabilitást mutat. Az őzagancsok 56 százalékkal az elsők, a második helyen pedig a gímszarvasagancsok voltak, 31 százalékkal. 
Hirdetés

Gazdaság

Szoftverapokalipszis a tőzsdén: az MI-pánik a vagyonkezelőkig ér

Az elmúlt napok egyik leglátványosabb piaci mozgását nem kamatemelés, nem geopolitikai konfliktus, hanem egy mesterségesintelligencia-fejlesztés indította el. Egy új MI-eszköz megjelenése elég volt ahhoz,...

Rekordadósság a leggazdagabb országokban: új kockázat a globális növekedésre

Évtizedeken át elsősorban a szegényebb és alacsonyabb jövedelmű országokat sújtotta a túlzott államadósság problémája, mára azonban a globális gazdasági stabilitást fenyegető kockázat egyre inkább...

Önálló márka, stratégiai szövetségesekkel: Magyarország két meghatározó Pénztára szintet lépett

Balról Kiss Imre Ervin, a Gondoskodás Egészségpénztár és a Gondoskodás Nyugdíjpénztár Igazgatótanácsának elnöke, Hegedüs Éva, a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, Dr. Fedák István, a CIG...

EBRD: a részvényesek csaknem teljesen lejegyezték a tőkeemelést

Ez az EBRD harmadik részvényesi tőkeemelése a pénzintézet három és fél évtizedes történetében. Az EBRD 77 ország, valamint az Európai Unió és a EIB tulajdona.