Kezdőlap Ingatlan Van bank, ahol az összes lakásfelújítási hitelt jóváhagyták – így állnak a...
No menu items!

Van bank, ahol az összes lakásfelújítási hitelt jóváhagyták – így állnak a banki folyósítások

A koronavírus sem tudja megállítani a felújítási lázat, köszönhetően a vissza nem térítendő állami támogatásnak és a kapcsolható, akár az előfinanszírozásához felvehető, támogatott lakásfelújítási jelzáloghitelnek. Banki beszámolók szerint jelentős az érdeklődés a kölcsönök iránt is. 

A felújítási támogatás mellé olcsó felújítási kölcsön is jár

Novák Katalin családokért felelős tárca nélküli miniszter jelentette be: február 1-jétől indul az államilag támogatott, alacsony kamatozású otthonfelújítási kölcsön. Úgy fogalmazott: ez a kölcsön azoknak a családoknak szól, akik szeretnék felújítani az otthonukat és ehhez szeretnék igénybe venni az otthonfelújítási vissza nem térítendő, legfeljebb hárommilliós támogatást, de nincs annyi pénzük, hogy belekezdjenek.

A lakásfelújítási kölcsön értékesítését több bank is megkezdte. Az első beszámolók alapján népszerűek az új hitelek annak ellenére, hogy a járvány okozta válság közepén vagyunk, és hogy felújítási, korszerűsíti célokra más támogatási formák is elérhetők – derül ki a Bank360.hu körképéből.

Mit látnak a bankok két hónap  után?

A Takarékbank 1 milliárd forintnyi hiteligényről számolt be a lakásfelújítási kölcsönnel kapcsolatban. Ez a 200 ügyféltől átlagosan ötmillió forintos hitelösszeget jelent. Érdekesség, hogy a Takarékbanknál a hitelintézet tájékoztatása szerint minden igénylő sikerrel járt, vagyis senkit nem utasítottak el az igénylés során.

Az OTP Bank is komoly érdeklődést tapasztal, konkrét adatokat azonban még nem közöltek az igénylésekre és a folyósításra vonatkozóan – annyit árultak el, hogy a szerződéskötések folyamatosan mennek a hitel indulása óta. Várakozásaik szerint egész évben komoly lesz az érdeklődés a lakásfelújítási hitel iránt is.

 “Magyarországon éves szinten nagyjából 100 ezer lakáshitel-felvétel történik, ennek eddig mindössze 3-4 százaléka volt felújítási hitel. Az idei évben ennek sokszorosával számolhatnak a bankok” – közölte az OTP Bank az elemzőkkel.

Felhívták emellett az ügyfelek figyelmét arra, hogy a sikeres igénylés feltétele, hogy legalább egy éve az ingatlanban lakjanak, a házastársaknak együtt kell teljesíteni a feltételeket, és együtt igényelhetik a hitelt, de gyakran előfordul, hogy az egyik félnek nem a támogatással érintett lakásban van az állandó lakcíme – erre is érdemes tehát odafigyelni.

A lakásfelújítási hitellel párhuzamosan megnőtt az érdeklődés a nem jelzálog alapú, szabad felhasználású személyi kölcsönök iránt is, amit jellemzően azok választanak, akik valamiért nem tudnak, vagy nem akarnak jelzáloghitelt felvenni lakásfelújításra. Bár ez a megoldás drágább, mint a kamattámogatott kölcsön, a támogatásból történő előtörlesztés lehetőségét figyelembe véve ez is megoldás lehet.

Az MKB Banknál is nagy érdeklődés előzte meg az otthonfelújítási kamattámogatott kölcsön bevezetését, és az érdeklődés a nemrégiben történt bevezetés óta töretlen. Érdekesség, hogy a kölcsönösszegek nagy szórást mutatnak, a 2-3 millió forinttól a maximum igényelhető 6 millió forintig nyújtják be az igénylők a kérelmüket. Az első folyósítás egy-két héten belül történik meg várakozásaik szerint.

A K&H Bank 1,7 milliárd forint befogadott hiteligényről számolt be. Az érdeklődés ennél jóval nagyobb, így ez az összeg várhatóan tovább fog emelkedni. 35 esetben már folyósított is a bank, emellett számos igénylés van bírálat alatt. A K&H Bank 5-6 millió forint közötti átlagos hitelösszegről számolt be. Az elutasított ügyfelek a bank közlése szerint már az előminősítési folyamat során elakadnak, ekkor történik a legnagyobb arányú lemorzsolódás az igénylési folyamat során.

A Budapest Bank március elején indult el a lakásfelújítási kölcsönnel, ennek megfelelően alacsonyabb számokról számoltak be. A hitel iránt itt is sokan érdeklődnek, jelenleg több befogadott és bírálati szakaszban lévő ügyletük is van – ezeknél az igényléseknél az átlagos hitelösszeg 5,2 millió forint.

A folyamatban lévő igénylésekre már új szabályok vonatkozhatnak

 A lakásfelújítási kölcsön népszerűségét a vissza nem térítendő állami támogatás és a kamattámogatott, legfeljebb 3 százalékos kamattal felvehető jelzáloghitel kombinálhatóságának, valamint a széles felhasználási körnek köszönheti. Utóbbinál éppen most történt változás. Egy rendeletmódosítás szerint pedig az elszámolható munkálatok köre tovább bővült, mostantól lehetőség van szellőztető rendszer beépítésére, valamint szennyvíztisztító ülepítő medence létesítésére is.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

Vállalati kötvényei feltételrendszerének módosításáról állapodott meg a 4iG a befektetőivel

Módosul a Magyar Nemzeti Bank növekedési kötvényprogramja (NKP II.) keretében kibocsátott 4iG-kötvények feltételrendszere, miután a vállalatcsoport megállapodott erről a kötvények intézményi és banki befektetőivel.

Műszaki és jogi buktatók rejtőzhetnek az olcsó ingatlanok mögött

Műszaki és jogi buktatók rejtőzhetnek az olcsónak tűnő ingatlanok mögött – figyelmeztet Kálmán Ildikó, a BrixIngatlan.hu szakértője.

A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

A társaság 2025-ben 146 sikeres szerződéskötéssel zárta az évet, ami 27 százalékos növekedés az előző évhez képest.
Hirdetés

Hírek

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

A társaság 2025-ben 146 sikeres szerződéskötéssel zárta az évet, ami 27 százalékos növekedés az előző évhez képest.

A HU-Rizont program idei pályázatán 23 program kapott támogatást

A kormány által meghirdetett HU-Rizont program idei pályázatán 23...

MNB: a Kúria is jóváhagyta a Primus Trustra kiszabott büntetést – 300 millió forint

z MNB vizsgálata előzőleg megállapította, hogy a több vagyont (trustot) is kezelő Primus Trust több cégnek és magánszemélynek nyújtott kölcsönöket több tízmilliárd forint összegben az egyes trustok vagyonkezelőjeként.

A jövő év számos adózási könnyítést hoz a kkv-knak – ígéri a NAV

Még több cég választhatja a kivát és kevesebb szochót fizetnek a főállású vállalkozók

BÉT – Növekvő forgalom mellett emelkedett a BUX a héten

Uniós forrást nyert el a 4iG leányvállalata. A 2Connect Kft. összesen 11,6 milliárd forint értékben nyert európai uniós forrást, amelyet 3 év alatt vehet igénybe a fejlesztések elkészültével.

Európai egyetem magyar vezetője kapott rangos üzleti díjat

A Fiatal Vállalkozók Hete záróeseményén Noll-Batek Frigyes, a Varsovia Üzleti és Alkalmazott Tudományok Egyetemének prorektora vehette át a FIVOSZ különdíját.

Ekkora hitelre futja a legutóbbi átlagfizetésből

Októberben a magyarországi bruttó átlagkereset már megközelítette a 700 ezer forintot, ami 8,7%-os emelkedést jelent év/év alapon.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás