Hirdetés
Kezdőlap Tőzsde Veszteséges kezdés az amerikai tőzsdéken
No menu items!

Veszteséges kezdés az amerikai tőzsdéken

Indexcsökkenéssel indult a kereskedés kedden az amerikai értékpapírpiacokon a technológiai részvényeket érintő előző napi nagy profitkivétel miatt bekövetkezett veszteséges zárás után.

A DJIA-30 index 0,83 százalékkal csökkent a keddi nyitáskor, az S&P-500 index 1,09 százalékkal kezdett alacsonyabban, a Nasdaq Composite index pedig 2,06 százalékkal gyengült kezdéskor.

A profitkivétel miatt elsősorban a technológiai ágazatok részvényei gyengültek hétfőn. A technológiai részvényekkel erősen súlyozott Nasdaq Composite 2,5 százalékkal gyengült, de a fejlett technológiai cégek papírjait szintén tartalmazó S&P-500 index is 1,0 százalékkal csökkent. Az inkább hagyományos iparágakat képviselő papírokat tartalmazó DJIA index viszont csak csekély mértékben gyengült.

A DJIA index a keddi nyitás előtt 13,5 százalékkal, az S&P index 11,5 százalékkal, a Nasdaq Composite pedig 4 százalékkal állt az év eleji szintje felett.

A gazdasági fellendülés reménye elsősorban a hagyományos iparágaknak kedvez, míg a válság idején erős árfolyamnyereségre szert tett fejlett technológiai cégek részvényeit profitkivétel gyengíti az inflációs nyomás alatt a piaci tőkeértékük fenntarthatóságával szemben felmerült aggályok miatt.

Piaci várakozások szerint a technológiai ágazatokat célzó profitkivétel kedden is folytatódik a tőzsdén. A keddi piaci nyitás előtt a technológiai ágazat olyan nagyágyúi, mint az Apple, a Facebook, az Amazon, a Netflix és az Alphabet részvények 1,5 és 3,0 százalék közötti veszteséget szenvedtek el az előző záráshoz képest a tőzsdén kívüli forgalomban. A Tesla részvénye pedig 8,0 százalékkal esett.

Gyengültek az energiaipari részvények is az olajár csökkenését követve. Az Occidental Petroleum, az APA és a Chevron részvények 1,5 és 4,0 százalékkal csökkentek.

Az amerikai piacok nyitásakor a WTI nyersolaj ára hordónként 63,77 dolláron áll a nemzetközi kereskedelemben 1,77 százalékos csökkenéssel a keddi kezdés óta, a Brent ára pedig 1,61 százalékkal esett 67,22 dollárra.

Az eurót 0,21 százalékkal jegyzik erősebben 1,2154 dolláron, az arany spot ára 0,95 százalékkal csökkent unciánként 1818,65 dollárra.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Kanada és Kína kölcsönös vámcsökkentésben állapodott meg

Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.
Hirdetés

Hírek

Hatályba lép az új transzferár-rendelet január 23-án

Több ponton módosítja a kapcsolt vállalkozások dokumentációs és adatszolgáltatási kötelezettségeit az új transzferár-rendelet.

A lakásárak sprintelnek, a bérek kocognak: egyre nagyobb a szakadék

Az Eurostat szerint 2025 harmadik negyedévére a hazai ingatlanárak 275%-kal, vagyis közel a négyszeresükre emelkedtek 2015-höz képest, ami az EU-ban a legmagasabb érték.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás