Kezdőlap Edukáció Vissza nem térítendő támogatás a hazai innovációk levédésére
No menu items!

Vissza nem térítendő támogatás a hazai innovációk levédésére

A Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal (NKFI Hivatal) idén is meghirdette pályázatát, amely akár 7,5 millió forint vissza nem térítendő támogatást nyújt hazai vállalkozások, kutatóhelyek, valamint magánszemélyek számára szellemi alkotásaik jogi védelméhez.

A most induló felhívás 500 millió forintos keretösszegéből a hazai és nemzetközi oltalomszerzéssel kapcsolatos hatósági díjakon felül akár az ezeknél jelentősebb mértékű iparjogvédelmi tanácsadás, vagy a kapcsolódó ügyvivői szolgáltatás költségei is fedezhetők – közölte a Nemzeti Kutatási, Fejlesztési és Innovációs Hivatal, valamint a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatala pénteken közös közleményben.

Innovációs tevékenységet végző vállalkozások Magyarországon (2008-2022)
Innovációs tevékenységet végző vállalkozások aránya az összes vállalkozáson belül, százalék

A közleményben kiemelték, az NKFI Hivatal évek óta célzott pályázatokkal támogatja, hogy minél szélesebb réteg – akár a legkisebb mikrovállalkozás, vagy egy egyéni feltaláló is – élhessen ezzel a lehetőséggel, oltalmat szerezve a Szellemi Tulajdon Nemzeti Hivatalánál (SZTNH) az újonnan kifejlesztett termékeire, technológiáira vagy brandjére.

Hangsúlyozták, a Neumann János Program kiemelt célja a hazai vállalkozások és egyetemek szabadalmi aktivitásának növelése. Lényeges eredmény, hogy tavaly 35 százalékkal nőtt a szabadalmi bejelentések száma éves alapon. Kiemelkedően nőtt az egyetemek szabadalmi aktivitása, összesen 143 darab bejelentést tettek tavaly a felsőoktatási intézmények, ami kétszeres növekedés éves alapon, és hétszeres bővülés az 5 évvel ezelőtti értékhez képest.

Farkas Szabolcs, az SZTNH elnöke a közleményben kifejtette, a szellemi tulajdonvédelmi stratégia megléte, és a hasznosítás fontos alapkövei a hazai innováció sikerességének. Tudatosítással, oktatással, illetve célzott kedvezményrendszerrel támogatják, motiválják a hazai szereplőket az iparjogvédelmi aktivitás növelése céljából.

Ez a pályázat egyedülálló módon nyújt lehetőséget a hazai és nemzetközi oltalomszerzés legfontosabb döntési pontjainál felmerülő költségek finanszírozására, így segítve elő végső soron a hazai, európai és nemzetközi iparjogvédelmi oltalom megszerzését. A nemzetközi PCT szabadalmi bejelentéseknél mind a Visegrádi Szabadalmi Intézet, mind az Európai Szabadalmi Hivatal megjelölhető lesz nemzetközi kutatóhatóságként – tette hozzá az SZTNH elnöke.

Szabados Zsuzsa, az NKFI Hivatal vállalati innovációs elnökhelyettese a közleményben rámutatott arra, ez a pályázat fontos sarokkő a hazai vállalkozások és kutató-tudástermelő intézmények versenyképességének erősítésében. Mindenkit buzdított a szellemitulajdon-védelem eszköztárának egyre tudatosabb alkalmazására, ez segít abban, hogy a kutatási eredményekből, és az innovatív ötletekből kézzelfogható versenyelőny és jelentős gazdasági eredmény származzon.

A közleményben ismertették, az NKFI Hivatal hasonló céllal meghirdetett korábbi pályázatain 2015 óta összesen 647 kérelem részesült több mint 940 millió forint támogatásban.

Részletek a pályázatról az NKFI Hivatal honlapján olvasható – tájékoztattak.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.
Hirdetés

Hírek

Téli kalandok a Zsolnay Negyedben – élmények kicsiknek és nagyoknak a téli szünetben

A Zsolnay Negyed a téli szünetben is vár mindenkit, csupán december 24-én, 25-én, 26-án és január 1-jén tart zárva.

Több ezer adag ételt kapnak idén is a rászorulók

Az elmúlt évben a Julienne Kft. nagyszabású karácsonyi akciót hajtott végre a Budapest Bike Maffiával közösen, amelynek során díszvacsorát szerveztek egy női szállón, ahol a hölgyek fodrász és kozmetikus segítségével szépülhettek, emellett 1500 adag dobozolt ételt juttattak el a rászorulóknak.

Az Ericsson szerint 2031 végére a mobil-előfizetések mintegy kétharmada 5G lesz

Az Ericsson várakozásai szerint az 5G 2027-re, kilenc évvel a bevezetése után, megelőzi a 4G-t, és domináns globális kommunikációs szabvánnyá válik.

Karácsonyi ajándéknak is kiváló választás a magyar bor

Jól sikerült az idei szüret, a hazai szőlőtermelők a száraz nyárnak köszönhetően kiváló minőségű szőlőt takaríthattak be.

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás