Kezdőlap Építőipar Visszaestek a cégalapítások az építőiparban
No menu items!

Visszaestek a cégalapítások az építőiparban

Illusztráció: Freepik

Az év elejére visszaestek a cégalapítások az építőiparban, ezzel 5 éven át tartó emelkedés ért véget – közölte az Opten céginformációs szolgáltató.

Adataik szerint januárban 13 százalékkal kevesebb társaság alakult az építőiparban, mint amennyi megszűnt. A 328 cégalapítás februárban 474-re nőtt ugyan, de a két hónap együttes értéke a legalacsonyabb szezonális adat az elmúlt 4 évben. A törlések száma az elmúlt 5 hónap során folyamatosan nőtt, a végelszámolások és a felszámolási eljárások több éves csúcsokat döntöttek meg 2023 elején. Az egyéni vállalkozók számában szintén látszik a visszaesés, 774 belépővel az idei február az elmúlt 3 év legalacsonyabb értékét hozta – írták.

A közlemény szerint a visszaesésnek voltak előjelei, noha 2022-ben még 3 százalékkal nőtt az építőipari termelés. Az ágazat sikeresen jött ki a járvány okozta válságból, de az ukrajnai háború, energiaválság és a magas infláció hatásait nem tudta kivédeni – magyarázták a visszaesés okait. Hozzátették, hogy a december végi szerződésállomány 1,2 százalékkal mérséklődött, a januári építőipari teljesítmény pedig nem csak éves, hanem havi összevetésben is mérséklődött.

Az adatok alapján az Opten úgy látja, hogy az építőipari vállalkozások a nehézségek miatt egyelőre kivárnak. A kilátásaik rövid távon nem kedvezőek, a következő fél év bizonytalanul alakulhat, a második félévre vonatkozó előrejelzések ugyanakkor már bizakodóbbak – olvasható a közleményben.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A Generali közgyűlése jóváhagyta a 2024-es pénzügyi beszámolót

A Generali csoport közgyűlése elfogadta a 2024-re vonatkozó pénzügyi beszámolót, valamint bejelentette a részvényenként 1,43 euró osztalék kifizetését.

A gazdasági kihívásokból lehetőséget kell teremteni

A Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) feladata az, hogy a gazdasági kihívásokból lehetőségeket teremtsen a vállalkozók számára - mondta a Magyar Kereskedelmi és Iparkamara (MKIK) általános alelnöke a XVIII. Szakma Sztár Fesztivál megnyitóján hétfőn, a Hungexpo Budapest Kongresszusi és Kiállítási Központban.

“A Tápláló Európa”

Az állattenyésztési ágazatban tevékenykedők munkájának elismerését és megbecsülését szem előtt tartó új megközelítést és intézkedéseket sürget az EU élelmiszer-politikájában az állattenyésztési és az állatitermék-előállítási láncban működő 125 hasonló gondolkodású európai szervezet.

Tavaszi Portanyitogató a Zala-völgyében – nyitott porták, nyitott szívek

26 porta, egy nap, ezer élmény – május 3-án kinyílnak a vidéki kapuk.
Hirdetés

Hírek

A városi közlekedés jövője a WEMOVE Mobilitási Parkban

Megnyitott Budapest első integrált közlekedési kiállítási és képzési tere, a WEMOVE a városi mobilitás jövőjét mutatja be a Jövő Mobilitása Szövetség, a Magyar Autóklub és a Westend együttműködésében

Csányi Péter az OTP új vezérigazgatója

Az OTP történelmének legsikeresebb évét zárta 2024-ben, a bank kiemelkedő jövedelmezőséget ért el, tőkehelyzete rendkívül stabil, a régióban piacvezető

Tanulsz? Lakást kapsz! Bécsben

Bécs városa 2025. május 1-jétől új lakhatási akciót indít a felsőoktatásban tanuló diákok számára, aminek keretében akár 1.000 önkormányzati lakás válik elérhetővé számukra.

Új ökoturisztikai központ lesz a Nagyszéksós-tónál

Kiemelkedő ökoturisztikai beruházás kezdődik a Nagyszéksós-tónál 1,4 milliárd forintos uniós támogatással.

Zebrák a falvakban

Kihirdeti kedden a kormány az utcák és járdák felújítására szóló pályázatát a falusi önkormányzatok számára.

450 ittas sofőr ellen intézkedtek húsvétkor

A húsvéti ünnepek négy napja alatt 450 ittas járművezetőt szűrtek ki a forgalomból a rendőrök.

Újfajta visszaváltó automata jelent meg Magyarországon

Mostantól fesztiválokon és tömegrendezvényeken is könnyen visszaválthatjuk a palackokat, dobozokat, üvegeket.

Deviza – Erősödött a forint jegyzése

Erősödött a forint árfolyama kedd reggel a főbb devizákkal szemben a hétfő esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.
Hirdetés

Gazdaság

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit

Indul a Lakhatási Tőkeprogram, emelt keretösszeggel, 300 milliárd forinttal

A Lakhatási Tőkeprogram a nagy érdeklődés miatt 100 milliárd forinttal magasabb keretösszeggel, 300 milliárd forinttal indul el.