Kezdőlap Pénzvilág Zöld utat kaptak a horvátok: januárban bevezethetik az eurót
No menu items!

Zöld utat kaptak a horvátok: januárban bevezethetik az eurót

Horvátország teljesítette az euróövezeti csatlakozáshoz szükséges összes feltételt, így készen áll arra, hogy 2023. január 1-jén bevezesse az eurót – jelentette be az Európai Bizottság. Horvátországgal az euróövezeti tagállamok száma húszra emelkedik.

Az Európai Bizottság közölte: értékelése alapján, illetve a gazdasági integráció és a konvergencia szempontjából fontos más tényezőket, köztük a fizetési mérleg alakulását, valamint a termék-, a munkaerő- és a pénzpiacok integrációját is figyelembe véve Horvátország teljesíti az euró bevezetésére vonatkozó feltételeket.

Megállapította továbbá, hogy Horvátország megfelel a négy nominális konvergenciakritériumnak, és jogszabályai teljes mértékben összeegyeztethetők az Európai Unió szerződésének követelményeivel, valamint a Központi Bankok Európai Rendszere és az Európai Központi Bank (EKB) alapokmányával.

Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke kijelentette: a 2013-as uniós csatlakozást követően kevesebb, mint egy évtizeddel Horvátország készen áll arra, hogy 2023 január 1-jén csatlakozzon az euróövezethez. Az euró bevezetése megszilárdítja majd Horvátország gazdaságát, és előnyökkel jár állampolgárai és a vállalkozások számára is – fogalmazott az EB elnöke. Szavai szerint az uniós közös valuta horvátországi bevezetése az eurót is erősebbé teszi – tette hozzá az uniós bizottság elnöke.

Horvátország euróövezeti csatlakozásához az EU-tagországok pénzügyminisztereinek jóváhagyására is szükség van, a Gazdasági és Pénzügyi Tanács (Ecofin) várhatóan júliusban hoz döntést az ügyben, valamint megállapítják azt az árfolyamot, amelynek alapján 2023 január elsején a kuna euróvá konvertálódik.

Horvátországban az árakat szeptember 5-től kunában és euróban is ki kell majd írni. Az árak kettős kijelzése 2023 végéig marad érvényben.

A kunát – az euró hivatalos bevezetésének időpontjától – költségek nélkül beváltják a bankok, a Horvát Posta és az állami pénzügyi intézet (FINA). A Horvát Nemzeti Bankban (HNB) pedig korlátlan ideig, ingyen lesz átváltható.

Az Európai Központi Bank (EKB) 2020 júliusában vette fel Horvátország devizáját az “euróövezet előszobájának” tartott ERM-2 árfolyam-mechanizmusba. A jelenleg 19 országot tömörítő euróövezet utoljára 2015-ben bővült, amikor Litvániában bevezették az eurót.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Visit Hungary: több százezer utazó töltötte itthon az őszi szünetet

A leginkább vendégmarasztaló desztinációk közül Bük-Sárváron, Debrecen és térségében, a Balatonon és Sopron-Fertő térségében töltötték el a leghosszabb időt a vendégek.

Varga Mihály: a tőzsde a legjobb indikátora a gazdasági folyamatoknak

Az év mérföldkőnek tekinthető a tőzsdei kereskedésben, mivel a BÉT képes volt kiemelkedő eredményekre a komoly globális geopolitikai kihívások ellenére is.

Folyamatosan bővülnek a LEADER lehetőségek a vidéki közösségek számára

A vidék jövője helyben is építhető - ezt segíti az Európai Unió és a magyar kormány társfinanszírozásával megvalósuló LEADER program, amely a helyi közösségek kezdeményezéseire építve támogatja a vidéki térségek fejlődését.

Magyarország a karrierváltók országa lett 2025-re

2025 a karrierváltás éve: Miért keresnek ennyien új szakmát?
Hirdetés

Hírek

Visit Hungary: több százezer utazó töltötte itthon az őszi szünetet

A leginkább vendégmarasztaló desztinációk közül Bük-Sárváron, Debrecen és térségében, a Balatonon és Sopron-Fertő térségében töltötték el a leghosszabb időt a vendégek.

Varga Mihály: a tőzsde a legjobb indikátora a gazdasági folyamatoknak

Az év mérföldkőnek tekinthető a tőzsdei kereskedésben, mivel a BÉT képes volt kiemelkedő eredményekre a komoly globális geopolitikai kihívások ellenére is.

A hazai ingatlandrágulás a külföld felé sodorhatja az ingatlanbefektetőket

Ezekre a kihívásokra és lehetőségekre reagálva rendezik meg az “Ingatlanbefektetés külföldön” konferenciát november 29-én.

BKK: új, téli MOL Bubi-bérletet vezetnek be december 23-ig

A BKK érvényben lévő szolgáltatási szerződése december 23-ig érvényes, a jelenleg elérhető bérletkonstrukció már a szolgáltatás jövőbeni átállásához igazodik.

BÉT- Az OTP húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 29,5 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.

Dámszezon Gúthon: 85 százalék az érmes arány

A barcogás időszakában 110 lapátos dámbika került terítékre, az átlagsúly 4,08 kilogramm volt.

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Az Apple 13. éve a világ legértékesebb márkája

A listavezető Apple márkaértéke 470,9 milliárd dollár volt, 3,7 százalékkal kisebb a tavalyinál.
Hirdetés

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...