Hirdetés
Kezdőlap Cégvilág Kartelleztek a kamiongyártók - 50 millió eurót követel a Waberer's
No menu items!

Kartelleztek a kamiongyártók – 50 millió eurót követel a Waberer’s

A Waberer’s International Nyrt. 36,4 millió euró kártérítést és 11,3 millió eurónyi kamatot követel azoktól a tehergépjármű-gyártóktól, akik ellen még 2017-ben nyújtott be keresetet a müncheni helyi bíróságnál.

A Waberer’s az Európai Gazdasági Térségben megvalósult versenyellenes, főleg közepes és nehéz tehergépjárműveket érintő, összehangolt árazás miatt 2017 júliusában benyújtott megállapítási keresetet alakítja teljeskörű keresetté.

A vállalat tájékoztatása szerint a kereset összegszerűségének alapjául egy versenyjogi közgazdász által – a tehergépjármű kartell túlárazásának mértékéről – készített részletes kárszakértői vélemény szolgál.

Közölték: az alperesek érdemi ellenkérelmükben a bíróságtól a kereset elutasítását kérik.

A peres eljárással kapcsolatos részleteket a Waberer’s a peres eljárás kezdeményezésének napján tette közzé a honlapján.

A Waberer’s korábban azt is közölte, hogy a logisztikai és fuvarozó cégnek jelentős kárt okozhatott az Európai Unió versenyjogának megsértése. A Waberer’s és annak jogelődei 1997 januárjától kezdődően több ezer kamiont lízingeltek és vásároltak különböző kartellek részvevőitől. Az eredeti keresetben a Waberer’s hivatkozik az Európai Bizottság 2016. július 19. napján hozott határozatára, amellyel rekord összegű bírságot szabott ki  a MAN, a Volvo/Renault, a Daimler (Mercedes), az Iveco és a DAF tehergépjármű gyártókra amiatt, hogy kartell keretében összehangolták a nagykereskedelmi listaárakat, az új emissziós technológiák bevezetésének időzítését, valamint ezek költségeinek vevőkre történő áthárítását.

Keresetében a Waberer’s hivatkozik arra is, hogy az Európai Bizottság határozata kötelező erejű bizonyítékként szolgál a tagállami bíróságok számára arra vonatkozóan, hogy a versenyellenes magatartás megvalósult és jogellenesnek tekintendő. (MTI)

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Négy hidrogén- és 11 elektromos hajtású autóbuszra érkezett pályázat a HUMDA-hoz

A támogatási okiratok 2024 nyarára várhatóak, a projekteket legkésőbb 2027. június 30-ig kell lezárni, azaz addig kell beszerezni az autóbuszokat.

Egymilliárd dollárt gyűjtött az önvezető startup

A Wayve olyan szoftvert fejleszt, amely közérthetően elmagyarázza, hogy egy autó miért hozott egy bizonyos vezetési döntést.

Tízezrek menekítik a millióikat az adó elől, a TBSZ az új sztár

Az idei első negyedévben csaknem 33 ezer tartós befektetési...

A magyar munkavállalókat segíti a munkásszállás-kialakítás támogatása

Czomba Sándor szerint a belső mobilitást szeretnék segíteni, vagyis nem vendégmunkásoknak épülnek a szállások.
Hirdetés

Hírek

BÉT – Emelkedett a héten a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.

Felülteljesített a magyar tőzsde

A részvénypiac forgalma 14,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

 Mínuszban zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.

Történelmi csúcson zárt a BUX – A Magyar Telekom és az OTP húzta az indexet

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 846,62 pontos, 1,26...

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,48 százalékkal esett.

Heti várható – Kamatdöntő ülést tart a jegybank, munkaerőpiaci adatok

Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt.

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon
Hirdetés

Gazdaság

Tízezrek menekítik a millióikat az adó elől, a TBSZ az új sztár

Az idei első negyedévben csaknem 33 ezer tartós befektetési számlát (TBSZ) nyitottak a magyarok, ami azt mutatja, hogy az állampapírpiacról kivett százmilliárdok hozamára továbbra...

Jelentősen nőtt az Erste Bank nyeresége az első negyedévben

Kivárás jellemzi a vállalati szektorban a hitelkeresletet, ezért elmaradt a növekedés.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.

Sok bankszámlás megúszta a drasztikus áremelést 

A digitális bankolásra ösztönöznek a díjemelések