A kis- és középvállalkozói szektorban a számlázóprogramok népszerűsége még mindig elmarad a számlatömbétől, csak a kkv-k alig negyven százaléka használja a számítógépes megoldást.
Az Oroszországgal megkötött megállapodások nyomán a magyar ipar működtetéséhez és a lakások, házak fűtéséhez szükséges gázmennyiség részben már fizikailag, részben szerződések alapján 2020-ra rendelkezésre áll - jelentette ki Szijjártó Péter.
Az Egyesült Államok külkereskedelmi deficitje a vártnál kisebb mértékben csökkent áprilisban a washingtoni kereskedelmi minisztérium statisztikai intézete, a Bureau of Economic Analysis jelentése alapján.
Az elnöki és a vezérigazgatói pozíció szétválasztásához szükséges alapszabály módosításról dönthet az a rendkívüli közgyűlés, amelyet a Mátrai Erőmű Zrt. hívott össze június 21-re.
A Barátság kőolajvezetéken 35 napig nem érkezett kőolaj Oroszország felől, ebben az időszakban a Mol Magyarország kőolajkészletéből 255 ezer tonnát használt fel a belföldi kőolajellátás biztosítása érdekében.
A 2020-as év költségvetésében a 2200 milliárd forintot is meghaladja a családok támogatására rendelkezésre álló összeg, ebből 200 milliárd kapcsolódik kifejezetten a családvédelmi akciótervhez - jelentette be az Emberi Erőforrások Minisztériumának család- és ifjúságügyért felelős államtitkára.
A hamisításból és a kalóztevékenységből fakadó veszteség uniós szinten 18 686 milliárd forintot tesz ki évente, Magyarországon pedig 223,6 milliárd forint kárt okoz - közölte becslései alapján az Európai Unió Szellemi Tulajdoni Hivatala (EUIPO).
Negyedéves bázison gyorsult a GDP-növekedés az euróövezetben és az EU-ban egyaránt az Európai Unió statisztikai hivatala, az Eurostat jelentése alapján. A foglakoztatás negyedéves növekedési üteme az euróövezetben nem változott, az Európai Unióban viszont kissé gyorsult.
Májusban már az ötödik egymást követő hónapban emelkedtek a világpiaci élelmiszerárak, az ENSZ Élelmezésügyi és Mezőgazdasági Szervezete (FAO) által számított árindex 1,2 százalékkal, 172,4 pontra, tavaly június óta a legmagasabb szintre emelkedett.
Négyhavi mélypontra süllyedtek az irányadó kínai tőzsdeindexek csütörtökön, mivel egyre többen gondolják azt, hogy a kínai gazdaság lendületvesztésben van, miközben az Egyesült Államokkal dúló kíméletlen kereskedelmi háborúban nincs jele az enyhülésnek.
A tavalyihoz képest több mint 200 ezer hektárral kisebb területen vetettek a gazdálkodók tavasszal, az előirányzott vetést május közepére szinte mindenütt be is fejezték - írta a Világgazdaság a Nemzeti Agrárkutatási és Innovációs Központ (NAIK) jelentésére hivatkozva, amely a falugazdászok felmérésein alapul.
Áprilisban 6,3 százalékkal nőtt az ipari termelés az egy évvel korábbihoz mérve, ugyanakkor az előző hónaphoz viszonyítva 1,1 százalékkal csökkent a szezonálisan és munkanaptényezővel kiigazított ipari kibocsátás - jelentette első becslése alapján a Központi Statisztikai Hivatal.
Az atomenergia francia exportsláger. Mégis csődben van az ország legnagyobb energiakonszernje. A kormány államosításra készül és bízik a nukleáris reaktorok reneszánszában. Ebben segíthet a Nemzetközi Energia Ügynökség állásfoglalása: a globális klímacélok atomenergia nélkül elérhetetlenek.
Június 26-ig minden banki ügyfélnek fel kell keresnie a pénzintézetét egy átvilágításnak is nevezett azonosítás miatt, amelyben nyilatkozik adatai valóságtartalmáról, valamint arról, hogy közszereplőnek minősül-e.
A Fiat Chrysler visszalépett a Renault-nak tett 35 milliárd dolláros egyesülési ajánlatától, és a francia autógyártóban 15 százalékos részesedéssel bíró párizsi kormányt hibáztatja azért, hogy nem jött létre a világ harmadik legnagyobb autógyártó cége.
A kínai EV-k célzottan profitálnak az európai piaci trendekből, sősorban a több országban nyújtott állami támogatásokból, amelyek célja valójában az, hogy az európai országok a saját, vagy legalább az európai elektromos járművek választására ösztönözzék a vásárlókat.
A következő kamatdöntő ülést jövő hét kedden tartja a Magyar Nemzeti Bank, ahol az Equilor várakozása szerint 50 bázispontos kamatvágásról határozhatnak.
A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.
Május 16-tól elérhetők a 30 év feletti álláskeresők és inaktívak elhelyezkedését célzó támogatások, az uniós társfinanszírozással megvalósuló program teljes kerete több mint 150 milliárd forint
meghaladja az 50 százalékot azok aránya, akik családtagoktól kérnek tanácsot pénzügyi döntésekben, de a baráti, ismeretségi körben tájékozódók aránya is megközelíti a 30 százalékot.
Kedves Látogató! Tájékoztatjuk, hogy a honlap felhasználói élmény fokozásának érdekében sütiket alkalmazunk. A honlapunk használatával ön a tájékoztatásunkat tudomásul veszi.ElfogadomAdatvédelmi irányelvek