Kezdőlap Karrier Szeptemberben 251 ezren voltak munka nélkül - csoportos elbocsájtások
No menu items!

Szeptemberben 251 ezren voltak munka nélkül – csoportos elbocsájtások

A nyilvántartott álláskeresők száma 6,5 százalékkal csökkent Magyarországon egy év alatt, a Nemzeti Foglalkoztatási Szolgálat (NFSZ) adatai szerint a szeptemberi zárónapon 251 000 álláskereső volt, több mint 17 ezerrel kevesebb, mint egy éve.

Az NFSZ a honlapján közölte: szeptemberben a nyilvántartott álláskeresők aránya a gazdaságilag aktív népességhez viszonyítva 5,4 százalék volt, a munkavállalási korú népességhez mért relatív ráta pedig 3,7 százalék. A legalacsonyabb értékekkel továbbra is Győr-Moson-Sopron megye rendelkezett.

Szeptemberben 47 500 álláskereső kérte nyilvántartásba vételét a kirendeltségeken, 13,3 százalékuk első alkalommal regisztrált. Az új belépők száma az előző évinél 2,5 százalékkal nőtt. Az álláskeresők 10,5 százaléka, 26 300 volt pályakezdő. A legtöbb pályakezdő fiatalt Borsod-Abaúj-Zemplén és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében tartották nyilván, de Hajdú-Bihar és Jász-Nagykun-Szolnok megyében is jelentős a számuk.

Az álláskeresők 26,4 százaléka, 66 200 ember tartósan, több mint egy éve keresett munkát, ez 11,4 százalékponttal jobb arány az egy évvel korábbinál.

Az év kilencedik hónapjában 39 300 volt a 25 év alatti és 60 800 az 55 év feletti álláskeresők száma, arányuk 15,7, illetve 24,2 százalékot tett ki.

Az NFSZ adatai szerint szeptemberben 136 500 álláskereső volt jogosult pénzbeli ellátásra, 47,4 százalékuk álláskeresési ellátásban, a többiek szociális jellegű támogatásban részesültek. Az álláskeresők 45,6 százaléka semmilyen pénzbeli támogatást nem kapott.

A foglalkoztatók 37 600 új betölthető álláshelyet jelentettek be szeptemberben, ezek 48,0 százalékához igényeltek támogatást. Az újonnan bejelentett támogatott álláshelyek száma 18 000 volt, amelynek 63,5 százaléka a közfoglalkoztatáshoz tartozott.

Szeptemberben 127 100 álláslehetőség állt rendelkezésre, amelyből 86 300 betöltetlen maradt.

Az év kilencedik hónapjában 185 munkavállaló csoportos létszámleépítését jelentették be a foglalkoztatók. Az elbocsátások a szektorok közül a számviteli, könyvvizsgálói, adószakértői, a postai tevékenységet, a nem veszélyes hulladék gyűjtését, az egyéb hitelnyújtást, az alsóruházat gyártását és a társadalomkutatási, humán kutatást, fejlesztést, területileg pedig Budapestet, Békés és Baranya megyét érintették.

A Nemzetközi Munkaügyi Szervezet (ILO) által használt munkanélküliségi ráta 3,7 százalékos volt a 2018. június-augusztusi gördülő negyedévben, a 15-74 éves népességből 173 100-an voltak munka nélkül. A ráta az előző év azonos időszakához képest 0,5 százalékponttal csökkent.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Visit Hungary: több százezer utazó töltötte itthon az őszi szünetet

A leginkább vendégmarasztaló desztinációk közül Bük-Sárváron, Debrecen és térségében, a Balatonon és Sopron-Fertő térségében töltötték el a leghosszabb időt a vendégek.

Varga Mihály: a tőzsde a legjobb indikátora a gazdasági folyamatoknak

Az év mérföldkőnek tekinthető a tőzsdei kereskedésben, mivel a BÉT képes volt kiemelkedő eredményekre a komoly globális geopolitikai kihívások ellenére is.

Folyamatosan bővülnek a LEADER lehetőségek a vidéki közösségek számára

A vidék jövője helyben is építhető - ezt segíti az Európai Unió és a magyar kormány társfinanszírozásával megvalósuló LEADER program, amely a helyi közösségek kezdeményezéseire építve támogatja a vidéki térségek fejlődését.

Magyarország a karrierváltók országa lett 2025-re

2025 a karrierváltás éve: Miért keresnek ennyien új szakmát?
Hirdetés

Hírek

Visit Hungary: több százezer utazó töltötte itthon az őszi szünetet

A leginkább vendégmarasztaló desztinációk közül Bük-Sárváron, Debrecen és térségében, a Balatonon és Sopron-Fertő térségében töltötték el a leghosszabb időt a vendégek.

Varga Mihály: a tőzsde a legjobb indikátora a gazdasági folyamatoknak

Az év mérföldkőnek tekinthető a tőzsdei kereskedésben, mivel a BÉT képes volt kiemelkedő eredményekre a komoly globális geopolitikai kihívások ellenére is.

A hazai ingatlandrágulás a külföld felé sodorhatja az ingatlanbefektetőket

Ezekre a kihívásokra és lehetőségekre reagálva rendezik meg az “Ingatlanbefektetés külföldön” konferenciát november 29-én.

BKK: új, téli MOL Bubi-bérletet vezetnek be december 23-ig

A BKK érvényben lévő szolgáltatási szerződése december 23-ig érvényes, a jelenleg elérhető bérletkonstrukció már a szolgáltatás jövőbeni átállásához igazodik.

BÉT- Az OTP húzta le a BUX-ot

A részvénypiac forgalma 29,5 milliárd forint volt, a vezető részvények ára vegyesen változott az előző napi záráshoz képest.

Dámszezon Gúthon: 85 százalék az érmes arány

A barcogás időszakában 110 lapátos dámbika került terítékre, az átlagsúly 4,08 kilogramm volt.

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Az Apple 13. éve a világ legértékesebb márkája

A listavezető Apple márkaértéke 470,9 milliárd dollár volt, 3,7 százalékkal kisebb a tavalyinál.
Hirdetés

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...