Kezdőlap Gazdaság MNB: új növekedési modellre lesz szükség
No menu items!

MNB: új növekedési modellre lesz szükség

Virág Barnabás. Fotó: MTI/Soós Lajos

A jegybank számításai szerint Magyarország gyorsan helyre tud majd állni a koronavírus-járványt követően, az idén a GDP 6 százalékkal bővülhet. Ugyanakkor a magyar gazdaságnak új növekedési modellre lesz szüksége – mondta a Magyar Nemzeti Bank monetáris politikáért és pénzügyi stabilitásért felelős alelnöke.

Virág Barnabás a Magyar Közgazdasági Társaság (MKT) konferenciáján kifejtette: a járvány által okozott válsághelyzet nagyon mély gazdasági visszaesést okozott világszerte. Magyarország tavaly 5 százalék körüli gazdasági visszaesést szenvedett el, ez volt az ötödik legnagyobb az elmúlt 100 évben.

Az MNB alelnöke szerint a válság előtt kellően erős volt a magyar gazdaság immunrendszere, ennek köszönhető, hogy az ország most gyorsabban helyre tud állni, mint a 2008-2009-es válságot követően.

Példaként említette, hogy a GDP várhatón a harmadik negyedévben éri el a 2019. év végi szintet, ami azt jelenti, hogy 1,5 évre van szüksége az országnak a kilábalásra. Megjegyezte, hogy 2008-2009-et követően 6,5 év kellett a talpra álláshoz. Jelenleg 1,5-2 év kell, hogy az ország elérje a válság előtti fogyasztási szintet, 2008-2009-et követően erre 8 évet kellett várni – mutatott rá.

Közölte, a kilábalás szempontjából Magyarország számára az is pozitívum, hogy tavaly a beruházási ráta magas maradt, a beruházások szerkezetét – amelyben továbbra is az épület és építmény beruházások domináltak – azonban át kell alakítani. Ugyanis globális szinten, főként a gyorsan növekvő gazdaságokban egyre nagyobb az immateriális javak aránya a beruházásokon belül: a gazdasági szereplők egyre többet költenek szoftverekre, innovációra, fejlesztésre, tudásra.

Ezek a beruházások alapvetően határozzák meg a digitális 21. században a növekedési képességet, ezért Magyarországnak is ebbe az irányba kell elmozdulnia – jelentette ki az MNB alelnöke.

Virág Barnabás elmondta, a magyar gazdaságnak új növekedési modellre lesz szüksége, amelyet a koronavírus-járvány után megjelenő új megatrendekhez kell igazítani.

Új megatrend lesz például a geopolitikai tér további éleződése (az Amerikai Egyesült Államok és Kína között), a fogyasztói szokások megváltozása, járványhelyzetekhez való alkalmazkodás és a munkaszervezés átalakulása is, valamint a digitális pénzek megjelenése miatt a pénzügyi közvetítés átalakulása.

Mindezekre építve az MNB fenntartható jövő indexet épített be a 2021-es Növekedési jelentésébe, az index azt mutatja be, hogy a gazdaság mennyire felkészült a járvány utáni világot jellemző trendekre. Az index öt pillér – egészségügyi, munkaerőpiaci, digitális, ökológiai, valamint értékláncok átalakulására való felkészültség – segítségével határozta meg, hogy a járvány utáni világra felkészültségét tekintve Magyarország az uniós országok között a 18. helyen áll, Lettország és Lengyelország között.

Virág Barnabás szerint az egyes pillérek vizsgálatából kiderült: az országban ugyan kedvező a digitális infrastruktúra kiépítettsége, ennek használata azonban mind lakossági, mind vállalati oldalon alacsony. Az egészségügyi felkészültségben az ország jól áll, a társadalom egészségügyi állapotát tekintve azonban már vannak problémák. A munkaerőpiacról megállapították, hogy a home office nem csak egy átmeneti állapot, hanem tartós jelenség lesz.

Az ökológiai felkészültségről szólva kitért az elektromobilitásra is: az új személyautó-értékesítésben az elektromos és hibrid hajtású gépjárművek részesedését tekintve az ország jól áll, az ehhez szükséges infrastruktúrát tekintve azonban komoly a lemaradás Nyugat-Európához képest – jelezte az MNB alelnöke.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Veszélyes lehet trükközni az Otthon Start hitellel

Az Otthon Start meghirdetése óta a lakáspiacon élénk a forgalom, és sokan próbálják a maximumot kihozni az új támogatási rendszerből.

Iskolába e-rollerrel? 5 fontos tipp Bécstől a biztonságos közlekedéshez

Ahogy egyre több gyerek választja az elektromos rollert az iskolába menet, úgy válik egyre fontosabbá a biztonságos közlekedésre való felkészülés is.

Bank360: Nem elég az átlagbér a lakástámogatások kimaxolásához

A szeptemberben induló Otthon Start lakáshitellel akár 150 millió forintos ingatlant is vásárolhatnak vagy építhetnek az igénylők. Egy ekkora értékű ingatlanhoz azonban a minimum önerővel számolva már piaci lakáshitel felvételére is szükség van, és a törlesztőrészlet is kifejezetten magas lesz.

MNB: új eszközzel segíti a banki díjak összehasonlítását a jegybank

A Magyar Nemzeti Bank és a Magyar Bankszövetség között létrejött megállapodás alapján az MNB ezentúl negyedévente publikálja a lakosság számára elérhető összes számlacsomag éves díját.
Hirdetés

Hírek

Veszélyes lehet trükközni az Otthon Start hitellel

Az Otthon Start meghirdetése óta a lakáspiacon élénk a forgalom, és sokan próbálják a maximumot kihozni az új támogatási rendszerből.

Iskolába e-rollerrel? 5 fontos tipp Bécstől a biztonságos közlekedéshez

Ahogy egyre több gyerek választja az elektromos rollert az iskolába menet, úgy válik egyre fontosabbá a biztonságos közlekedésre való felkészülés is.

Bank360: Nem elég az átlagbér a lakástámogatások kimaxolásához

A szeptemberben induló Otthon Start lakáshitellel akár 150 millió forintos ingatlant is vásárolhatnak vagy építhetnek az igénylők. Egy ekkora értékű ingatlanhoz azonban a minimum önerővel számolva már piaci lakáshitel felvételére is szükség van, és a törlesztőrészlet is kifejezetten magas lesz.

MNB: új eszközzel segíti a banki díjak összehasonlítását a jegybank

A Magyar Nemzeti Bank és a Magyar Bankszövetség között létrejött megállapodás alapján az MNB ezentúl negyedévente publikálja a lakosság számára elérhető összes számlacsomag éves díját.

A Shell továbbra is a világ legértékesebb olaj- és gázmárkája

A Shell megtartotta vezető helyét a világ legdrágább olaj- és gázmárkáinak listáján, annak ellenére, hogy értéke egy év alatt 10 százalékkal, 45,4 milliárd dollárra csökkent - áll a Brand Finance elemző cég jelentésében.

A Széchenyi Kártya Programban a támogatások összege elérte a 100 milliárd forintot

A Széchenyi Kártya Program jelentősen hozzájárul a hazai kkv-k versenyképességének erősítéséhez és a gazdasági növekedés ösztönzéséhez, ebben kiemelt szerepet játszik, hogy a beruházási hitelek kamatszintje a Demján Sándor Program 2024 novemberi indulása óta két lépcsőben 5-ről évi 3 százalékra csökkent. A kormány intézkedéseinek hatására a Széchenyi Kártyához kapcsolódó kezelési költség, kamat- és díjtámogatások kifizetéseinek összege idén elérte a 100 milliárd forintot.

A Spar 2,7 milliárd forintos beruházással fejlesztette logisztikáját

A Spar Magyarország 2,7 milliárd forintos beruházással fejlesztette logisztikáját, a vállalat több mint 700 millió forintot fordított üllői logisztikai központjának fejlesztésére tavaly, idén pedig mintegy 2 milliárd forintos beruházással új budapesti átrakodó központot hozott létre, amellyel fővárosi üzleteinek ellátását teszi hatékonyabbá.

A romániai napelemparkok termelési kapacitása meghaladta a gáz- és a széntüzelésű erőművekét

A romániai napelemparkok termelési kapacitása meghaladta a gáz- és a széntüzelésű erőművekét.
Hirdetés

Gazdaság

Bővül a Magyar Államkincstár online állampapír-értékesítése

Új, azonnali és biztonságos fizetési lehetőséggel bővül a Magyar Államkincstár online értékesítési rendszere: a WebKincstárban és a MobilKincstárban mostantól QVIK fizetéssel is vásárolhatnak állampapírt az ügyfelek.

Kamatdöntés – Egyhangúlag szavazott az alapkamatról az MNB Monetáris Tanácsa júliusban

A július 22.-i döntés alapján a jegybanki alapkamat 6,50 százalék maradt.

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.