Kezdőlap Gazdaság Államháztartás - KSH: csökkent a hiány a második negyedévben
No menu items!

Államháztartás – KSH: csökkent a hiány a második negyedévben

Az első negyedévi 6,0 százalék után a második negyedévben 2,5 százalékos volt a kormányzati szektor GDP-arányos hiánya. Így az első félévben 4,2 százalékon állt, 0,5 százalékponttal alacsonyabban az egy évvel korábbinál – jelentette a Központi Statisztikai Hivatal.

A második negyedévben 333 milliárd forint volt a hiány, 644 milliárd forinttal kevesebb az egy évvel korábbinál a GDP-arányos deficit 6,4 százalékponttal javult. A bevételek 495 milliárd forinttal, 9,9 százalékkal nőttek, a kiadások 149 milliárd forinttal, 2,5 százalékkal csökkentek.

A termelési és import adók 278 milliárd forinttal, 13,9 százalékkal nőttek a tavalyi második negyedévvel szemben, ebből az áfabevételek 234 milliárd forinttal 22,2 százalékkal emelkedtek. A jövedelem- és vagyonadóból eredő bevételek 25,0 százalékkal 194 milliárd forinttal haladták meg az egy évvel korábbiakat, a társadalombiztosítási hozzájárulások 7,1 százalékkal, 96 milliárd forinttal nőttek.

A kiadási oldalon a munkavállalói jövedelmek 6,5 százalékos növekedéssel 88 milliárd forinttal haladták meg a tavaly második negyedévieket, a folyó termelőfelhasználás 8,2 százalékkal 80 milliárd forinttal volt több. A pénzbeni társadalmi juttatások alig 2,1 százalékkal, 29 milliárd forinttal nőttek, a kamatkiadások 11,5 százalékos növekedése 32 milliárd forinttal emelte a kiadásokat. A kormányzati szektor beruházásai 46 milliárd forinttal (5,9 százalék) elmaradtak az egy évvel korábbitól.

Az első félévben a kormányzati szektor bevétele 10 502 milliárd, kiadása 11 614 milliárd forint volt. A bevételek 604 milliárd forinttal, 6,1 százalékkal nőttek, a kiadások 605 milliárd forinttal, 5,5 százalékkal emelkedtek.

A legnagyobb összeggel, 433 milliárd forinttal, 10,9 százalékkal a termelési adóbevételek nőttek, ezen belül az áfabevétel növekedése 318,7 százalékos, 87 milliárd forint volt. A jövedelemadó-bevételek 218 milliárd forinttal, 14,2 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbit. A társadalombiztosítási hozzájárulások 97 milliárd forinttal, 3,6 százalékkal lettek magasabbak. Az egyéb bevételek 144 milliárd forinttal, 8,6 százalékkal csökkentek.

A kiadások között a kifizetett munkavállalói jövedelem 166 milliárd forinttal 6,5 százalékkal, a pénzbeni társadalmi juttatások 219 milliárd forinttal 8,2 százalékkal emelkedtek. A folyó termelőfelhasználás 198 milliárd forinttal, 11,0 százalékkal, a kamatkiadások pedig 72 milliárd forinttal, 12,9 százalékkal nőttek. A beruházások (bruttó állóeszköz-felhalmozás) visszaesése 55 milliárd forint, 4,6 százalékos volt – közölte a KSH.

Az államháztartás negyedéves nem pénzügyi számláiból az ESA2010-es uniós módszertant követve eredményszemléletben közli a  kormányzati szektor adatait a KSH, amelyben az államháztartási intézményeken kívül elszámolják a nem piaci termelést végző állami vállalatokat és a nemzeti vagyon újraelosztásában közreműködő non-profit intézményeket.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Így készül Bécs a szilveszterre

A Városháza téren felállított nagyszínpadon bemutatott "Best of Eurovision" show, valamint az éjfélkor elindított "Eurovision Countdown Clock" visszaszámláló óra látványos gesztus, de egyben világos üzenet is: az Eurovíziós Dalfesztivál egy teljes évre kiterjedő városstratégiai projekt.

Vaddisznók a városban: ki fizet, ha kárt okoznak?

A Bank360 kérdésére a biztosító azt is elárulta, hogy az elmúlt 3-5 évben a vadállatok által okozott károk száma nagyjából stagnált, leszámítva két kiugró évet, 2022-őt és az idei évet, amikor is nagyjából másfélszer annyi káresemény történt, mint előtte általában.

Fényfüzéreket és karácsonyi dekorációs eszközöket vizsgáltak

Díszvilágítási füzéreket, valamint karácsonyi dekorációs villamossági termékeket vizsgált a Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság akkreditált laboratóriuma: az 58 különböző féle termékből 56 bizonyult veszélyesnek.

NAV: jövőre megduplázódik a családi adókedvezmény

A kedvezmény igénybevételéhez január első napjaitól elérhető az adóelőleg-nyilatkozat, amit legegyszerűbben elektronikusan, az Online Nyomtatványkitöltő Alkalmazásban (ONYA) lehet beadni, de papíron is leadható a munkáltatónál, kifizetőnél.
Hirdetés

Hírek

Nagy év végi hajrá várható a bankfiókokban és a földhivatalokban!

Fontos, hogy az igazgatási szünet nem számít bele az ingatlanügyi és egyéb földhivatali eljárások ügyintézési határidejébe.

Ponthatármentes oktatás: 3000 magyar diák tanul Pozsonyban

Az intézmény 2021-ben indult 23 fővel, mára pedig a legtöbb magyarországi diákot képző külföldi egyetemmé vált. A hallgatók többsége munka mellett tanul, a képzés gyakorlatorientált, a diploma pedig kizárólag teljesítmény alapján szerezhető meg.

BÉT – a magyar tőzsde enyhén felülteljesített az európai piacokhoz képest, újabb csúcson a BUX

A részvénypiac forgalma 10,7 milliárd forint volt, a vezető részvények vegyesen teljesítettek az előző napi záráshoz képest.

A tudatos tervezés és a technológiai hatékonyság éve lesz 2026 az építőiparban

A társaság 2025-ben 146 sikeres szerződéskötéssel zárta az évet, ami 27 százalékos növekedés az előző évhez képest.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás