Kezdőlap Világgazdaság Nem enyhül az energiaválság - csúcsokat dönt az olajár
No menu items!

Nem enyhül az energiaválság – csúcsokat dönt az olajár

Többéves csúcsokra emelkedett a kőolaj világpiaci ára hétfőn is, mivel egyelőre nincs jele annak, hogy a nagy gazdaságokat sújtó energiaválság enyhülne.

Az észak-tengeri Brent ára decemberi szállításra hároméves csúcsra, hordónként 84,26 dollárra kúszott fel. Ennél többet – 86,74 dollárt – legutóbb 2018 októberében kellett fizetni érte.

A nyugati féltekén irányadó West Texas Intermediate (WTI) amerikai könnyűolajfajta eddigi napi maximumán 81,56 dollárba került, 2014 októbere óta nem volt ilyen drága. Akkor 92,96 dolláron állt a legerősebb jegyzés.

Az olajárak folyamatosan emelkedtek párhuzamosan azzal, ahogy egyre nőtt a koronavírus-járvány terjedését megfékező oltottsági arány szerte a világban, ugyanis a szigorú előírások lazítása támogatta a gazdaságok talpra állását.

A Brent ára zsinórban öt hete, a WTI-é pedig hét hete emelkedik. Csak a múlt héten a Brent közel 4 százalékkal, a WTI pedig 4,6 százalékkal drágult.

A szén és a gáz ára még erőteljesebben emelkedett, ami a kőolajat vonzóbbá teszi az energiahordozók között, így ez a tényező is felfelé húzza az olajárakat. A magasabb inflációs várakozások ugyancsak  az olajárak emelkedő tendenciáját támasztják alá.

A világot sújtó energiaválság a fűtési igény növekedésével nehéz telet okozhat az északi féltekén. Az alapkezelők a múlt héten tovább növelték az amerikai nyersolaj határidős és opciós ügyleteiben az árak emelkedésére játszó pozícióikat.

A Kőolaj-exportáló Országok Szervezete (OPEC) és a kartellen kívüli nagy olajtermelők informális szövetsége, az OPEC+ csoport egy hete úgy döntött, hogy az eredetileg is tervezett napi 400 ezer hordóval emelik a havi termelési kvótát novemberben.

A júliusi megállapodás értelmében az OPEC+ legalább 2022 áprilisáig fogja havonta napi 400 ezer hordóval emelni kitermelését.

Ázsia után az európai kereskedésben is folyamatosan kúsztak felfelé az olajárak délelőtt, újabb és újabb rekordokat döntöttek.

Délelőtt 11 óra körül a decemberi határidős jegyzésekben az északi-tengeri Brent hordónkénti ára 1,77 dolláros, 2,15 százalékos pluszban, 84,16 dolláron állt az Intercontinental Exchange (ICE) londoni jegyzésében, mindössze tíz centre eddigi napi maximumától.

A New York-i árupiacon a WTI amerikai könnyűolajfajta novemberi szállításra hordónként 81,50 dollárba került, 2,15 dollárral, 2,71 százalékkal nőtt az ár, ez hat centtel kisebb az eddigi napi maximumnál.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Újabb földgázvásárlási szerződést írunk alá

Ma egy újabb hosszú távú földgázgázvásárlási szerződést írunk alá. Ez lesz a leghosszabb távú nyugati irányú földgázbeszerzési szerződésünk - írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedd reggel a Facebookon.

Augusztusban a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg

2025. augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Júliushoz viszonyítva átlagosan nem változtak az árak - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Nő a drágább ingatlanok aránya a budapesti lakáspiacon

A budapesti lakáspiacot egyre nagyobb arányban uralják a drágább ingatlanok, a 25 millió forint alattiak szinte teljesen eltűntek a kínálatból.

Kelet-Európába érkeznek a biztonságpolitikai innovációk

Ősszel két jelentős biztonságipari csúcstalálkozónak ad otthont a térség: október 8–9-én Skopjében rendezik meg a 10. Adria Security Summitot, november 5–6-án pedig Bukarest látja vendégül először a Romanian Security Summitot. A rendezvények célja, hogy bemutassák a legújabb biztonságtechnológiai és kiberbiztonsági megoldásokat, valamint előmozdítsák a fenntartható városfejlesztést.
Hirdetés

Hírek

Újabb földgázvásárlási szerződést írunk alá

Ma egy újabb hosszú távú földgázgázvásárlási szerződést írunk alá. Ez lesz a leghosszabb távú nyugati irányú földgázbeszerzési szerződésünk - írta Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter kedd reggel a Facebookon.

Augusztusban a fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg

2025. augusztusban a fogyasztói árak átlagosan 4,3 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Júliushoz viszonyítva átlagosan nem változtak az árak - jelentette kedden a Központi Statisztikai Hivatal (KSH).

Nő a drágább ingatlanok aránya a budapesti lakáspiacon

A budapesti lakáspiacot egyre nagyobb arányban uralják a drágább ingatlanok, a 25 millió forint alattiak szinte teljesen eltűntek a kínálatból.

Öt lövés, három gumiabroncs, nulla kifogás – jótékonysági kihívás ismert focistákkal

A sport összetartó erejét és a társadalmi felelősségvállalás fontosságát...

Magyarország több erősségére támaszkodhat a mesterséges intelligencia területén

Magyarország több erősségére is támaszkodhat a mesterséges intelligencia (AI) területén: a fejlett infrastruktúra egyedülállónak számít, a lakosság digitális képességei fejlődnek, a high-tech export pedig versenyképes.

MNB: a stabilitásorientált monetáris politika támogatja a növekedést

A jelenlegi, kereskedelmi és geopolitikai feszültségekkel terhelt bizonytalan világgazdasági környezetben továbbra is stabilitásorientált monetáris politikára van szükség - jelentette ki Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke, aki részt vett a Nemzetközi Fizetések Bankjának (BIS) kétnapos ülésén Bázelben.

Az Otthon Start beindította a piacot, de a trükközőket is

Az Otthon Start lakáshitelprogram szeptemberi indulásával nemcsak a kereslet nőtt meg ugrásszerűen, hanem megjelentek az eladók trükközései is. A fix 3 százalékos kamattal kínált hitel miatt sok eladó mesterségesen emeli az árakat, vagy külön számolja el a konyhabútort, garázst, hogy papíron megfeleljen a feltételeknek. Zámbori Bíró Tamás, a Banknavigator.hu kommunikációs-pénzügyi szakértője szerint ezek a gyakorlatok bár nem feltétlenül törvénysértők, a program szellemiségét sérthetik.

A kormány elkötelezett a fiskális fegyelem fenntartása mellett

Figyelembe véve az év első felében a költségvetésen kívül érkezett 535,1 milliárd forint közvetlen agrártámogatások visszatérítéseit is, 2025 első nyolc hónapjában összesen már 971,9 milliárd forint uniós forrás érkezett Magyarországra,
Hirdetés

Gazdaság

Az Otthon Start indulása miatt is új MNB szabályok az ingatlan- és jelzáloghitelpiacon

A Magyar Nemzeti Bank a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan átfogóan áttekintette a hazai ingatlan- és jelzáloghitelezést érintő makroprudenciális eszközeit (vagyis azokat a szabályokat, amelyek...

Az egészségpénztár is segítheti az iskolakezdést

A szolgáltatás mostantól az éven belül bármikor igényelhető, megszűnt az a szabály, hogy a vásárlási számlát csak a tanév kezdete előtt, illetve a vége után legfeljebb 15 nappal állíttathatták ki.

Bővül a Magyar Államkincstár online állampapír-értékesítése

Új, azonnali és biztonságos fizetési lehetőséggel bővül a Magyar Államkincstár online értékesítési rendszere: a WebKincstárban és a MobilKincstárban mostantól QVIK fizetéssel is vásárolhatnak állampapírt az ügyfelek.

Kamatdöntés – Egyhangúlag szavazott az alapkamatról az MNB Monetáris Tanácsa júliusban

A július 22.-i döntés alapján a jegybanki alapkamat 6,50 százalék maradt.