Hirdetés
Kezdőlap Hírek Orbán: meghosszabbodik az oltási akcióhét, hamarosan 5-12 éveseket is oltanak
No menu items!

Orbán: meghosszabbodik az oltási akcióhét, hamarosan 5-12 éveseket is oltanak

Orbán: a megoldás a harmadik oltás. Fotó: MTI/Miniszterelnöki Sajtóiroda/Fischer Zoltán

Egy héttel meghosszabbítja a kormány a hétfőn indult oltási akcióhetet, és december 20-át követően az 5-12 éves gyerekek számára is elérhető lesz a vakcina – jelentette be Orbán Viktor miniszterelnök a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában.

Tavaly kis karácsony volt, mert nem volt vakcina. Idén lehet nagy karácsony, de csak akkor, ha a harmadik oltást felvevők száma megnő” – jelentette ki, hozzátéve: a legtöbben a harmadik dózist veszik most fel, a legkisebb az első vakcináért jelentkezők aránya.

A zárás csak lassítás, a megoldás a harmadik oltás – tette hozzá, hangsúlyozva: arra is szükség van, hogy az emberek betartsák a korábban elrendelt védelmi intézkedéseket, hordják a maszkot, tartsák a távolságot.

A kormányfő mindenkit arra kért, hogy vegye fel a harmadik oltást, mondván, aki ezt megtette, “annak megmentettük az életét“.

Az esetleges lezárásokról szólva Orbán Viktor kijelentette: a magyar kormány semmit sem zár ki, de minden rosszat szeretne elkerülni. Ha a harmadik oltások száma nő, ha úgy látják, hogy a fertőzések növekedését sikerül fékezni vagy megállítani, akkor nincs ok arra, hogy zárjanak – hangsúlyozta.

A kormányfő azt is bejelentette: miután egy nagy gyógyszergyártó cég megkapta az engedélyt az 5 és 12 év közötti gyermekek oltására, Magyarország is szerzett 2 millió vakcinát.

Az első szállítmány december 20-a környékén fog megérkezni, 130 ezer adag lesz, és utána folyamatosan fogják majd szállítani Magyarországra a gyerekek számára elérhető vakcinát.

A szülőket arra kérte, gondolják át, és ha tehetik, akkor oltassák be a gyermekeiket.

Kijelentette: a közigazgatásban és az egészségügyben dolgozók, valamint a besegítő rendőrök és katonák emberfeletti munkát végezve garanciát jelentenek arra, hogy az egészségügy ne omoljon össze. Az egészségügyben rendelkezésre állnak a szükséges eszközök, ágyak, lélegeztetőkészülékek, van vakcina, orvosságok, valamint van járványkórház, amit ha kell, “egy pillanat alatt” ki tudnak nyitni, és egyelőre még ember is van elég, de vezényelni kell őket.

Minden az emberfeletti és kitartó munkát végző orvosok és ápolók hősiességén múlik – fűzte hozzá, hangsúlyozva, hogy az ágazatban az utóbbi években jelentős béremeléseket hajtott végre a kormány. Ez “így sem elég, sokról meg végképp ne beszéljünk“, de ezek a komoly lépések jelzik az egészségügyben dolgozóknak, hogy “az ország velük van” – mondta a miniszterelnök.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.

MKIK: eredményes évet zárt a kamara 2025-ben

A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).

Duna House: 2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

A hitelpiac bővülését így nem egyetlen kiugró tényező, hanem egy fokozatos alkalmazkodási folyamat eredményezte.

KSH: decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak

Egy hónap alatt, 2025. novemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek.
Hirdetés

Hírek

A Grönland dilemma: nemzetközi jog kontra geopolitika

Folyik a kötélhúzás Grönland körül. A gazdasági érdekek és...

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.

MKIK: eredményes évet zárt a kamara 2025-ben

A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).

Duna House: 2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

A hitelpiac bővülését így nem egyetlen kiugró tényező, hanem egy fokozatos alkalmazkodási folyamat eredményezte.

KSH: decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak

Egy hónap alatt, 2025. novemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek.

GKI: a magyar cégek több mint negyedénél bevált a távmunka

A GKI felmérése szerint a távmunkát alkalmazó cégek 76 százaléka nem tervez változtatást a jelenlegi gyakorlaton.

A Magyar Államkincstár is csatlakozott a Digitális Állampolgárság Programhoz

A WebKincstárban a DÁP azonosítóval történő belépési lehetőség ügyfél általi beállítását követően a felhasználónév és jelszó megadása helyett elegendő lesz a QR-kód beolvasása, míg a MobilKincstár esetében a két alkalmazás összekapcsolását követően a DÁP mobilalkalmazásban kell jóváhagyni a belépést.

Félreértés az ingyenes készpénzfelvétel kapcsán: sokan mennek feleslegesen bankfiókba

Azért, hogy teljes mértékben ki lehessen használni a jogszabály adta lehetőséget, a jogalkotó 300 000 forintra emelte az ATM-ből egy tranzakcióval felvehető készpénz minimális összegét.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás