Kezdőlap Hírek Új napelemes pályázat - 35 ezer család kaphat milliókat

Új napelemes pályázat – 35 ezer család kaphat milliókat

A jelentkezés feltétele, hogy az ingatlan tulajdonosai 2020. évi összevont jövedelmének egy főre jutó összege nem haladhatja meg a 4 millió 850 ezer forintot. Illusztráció: MTI Varga György

Elindult hazánk eddigi legnagyobb szabású, lakosságot érintő zöldítési projektje, amelyben napelemes rendszerek telepítéséhez, nyílászárók cseréjéhez, fűtés korszerűsítéséhez és akkumulátor telepítéséhez lehet forrást igényelni – közölte az Innovációs és Technológiai Minisztérium.

A felhívás először a Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Vas, Veszprém és Zala megyében élők számára nyílik meg, majd a következő hetekben ütemezetten az egész országban. A kormány célul tűzte ki, hogy hazánk 2050-re klímasemleges országgá váljon, így a Klíma- és Természetvédelmi Akciótervben foglaltaknak megfelelően jelentősen növelik a napenergia-termelést, és tíz év alatt meghatszorozzák a kapacitást, amihez jelentős állami támogatást kívánnak biztosítani – emelte ki Steiner Attila körforgásos gazdaság fejlesztéséért, energia- és klímapolitikáért felelős államtitkár.

Steiner Attila

Az első nagyszabású, több mint 201 milliárd forint keretösszegű, lakosságnak szóló klímavédelmi felhívásban a családi házak napelemes rendszerének telepítéséhez, nyílászárók cseréjéhez, fűtés korszerűsítéséhez és akkumulátor telepítéséhez lehet támogatást igényelni.

Célja, hogy az átlagjövedelem alatt kereső háztartások környezetszennyező fűtési rendszereit megújuló energiaforráson alapuló, modern és környezetkímélő megoldások váltsák ki, ezzel az átlagjövedelemnél alacsonyabb jövedelmű háztartások olcsó, saját maguk által termelt áramhoz jussanak, megőrizve a rezsicsökkentés vívmányait. Így a kormány egyszerre segíti a leginkább rászorulókat és a zöld átállást is hazánkban – fejtette ki az államtitkár.

A pályázatnak köszönhetően akár 35 ezer család rezsiterhei csökkenhetnek. A vissza nem térítendő támogatás maximális mértéke bruttó 2,9 millió forint, fűtéskorszerűsítéssel együtt 11,3 millió forint.

A jelentkezés feltétele, hogy az ingatlan tulajdonosai 2020. évi összevont jövedelmének egy főre jutó összege nem haladhatja meg a 4 millió 850 ezer forintot. A felhívás kiegészült a KATA hatálya alá tartozó személyekkel is, így közülük is jogosultak pályázatot benyújtani a megjelölt jövedelemhatár alatt keresők.

Az ITM kiemelte: a pályázatok benyújtásának sorrendje nem számít, ugyanis minden, határidőn belül benyújtott kérelem elbírálásra kerül.

Az elbírálás objektív pontozásos rendszer alapján történik, amely előnyben részesíti a gyermeket nevelőket és a fejlesztendő járásokban élőket. A benyújtás feltétele az előzetes kivitelezői megállapodás megkötése valamelyik regisztrált vállalkozóval, ez azonban nem jelenti automatikusan a támogatási kérelem kedvező elbírálását. A kivitelezői szerződés kizárólag akkor lép hatályba, ha a magánszemély valóban részesül is az igényelt támogatásból.

A lakossági felhívás régiónként eltérő időpontokban nyílik meg, első körben a Fejér, Győr-Moson-Sopron, Komárom-Esztergom, Vas, Veszprém és Zala megyében lakók nyújthatják be a pályázatokat. Ezt követően 2021. december 13-án 17 órától a Baranya, Bács-Kiskun, Békés, Csongrád-Csanád, Somogy és Tolna megyében, 2021. december 20-án 17 órától a Borsod-Abaúj-Zemplén, Hajdú-Bihar, Heves, Jász-Nagykun-Szolnok, Nógrád és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében, 2021. december 27-én 17 órától pedig a Budapesten és a Pest megyében lakók pályázhatnak majd – írták.

A napelem.palyazat.gov.hu oldalon a teljes pályázati felhíváson és mellékletein kívül megtalálható a regisztrált kivitelezők listája, az érdeklődők a gyakran előforduló kérdésekre is választ találhatnak és a pályázat benyújtását segítő oktatóvideók is közzétételre kerültek. Emellett a pályázat benyújtásában ingyenes segítséget kapnak a pályázók a Széchenyi Programiroda regionális irodáiban, illetve további kérdéseikkel vagy segítségért az ÉMI Nonprofit Kft ügyfélszolgálatához is fordulhatnak a nap@emi.hu e-mail címen vagy a 06-30-705-2388 telefonszámon – tájékoztatott az Innovációs és Technológiai Minisztérium.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A NAV ellenőrzéssorozata a Balatonnál és a Velencei-tónál

A héten megkezdte nyári ellenőrzéssorozatát a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), az országos akció során a revizorok egyebek mellett a turisták által kedvelt üdülőhelyeken, a strandokon és a szabadtéri rendezvényeken vizsgálódnak.

Alig változott a forint árfolyama kedd reggelre

Alig változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző délutáni jegyzéséhez képest.

A fogyasztói árak az előző év azonos hónapi értékeket átlagosan 4,6 százalékkal haladták meg

2025. júniusban a fogyasztói árak átlagosan 4,6 százalékkal haladták meg az egy évvel korábbiakat. Májushoz viszonyítva átlagosan 0,1 százalékkal voltak magasabbak az árak.

A fenntarthatósági jelentés stratégiai előny

A fenntarthatósági jelentéstétel nemcsak jogi kötelezettséggel, hanem stratégiai előnnyel is jár - állapítja meg az EY friss tanulmányában, amely több mint 200, köztük 16 magyar vállalat első, uniós irányelvek szerint készült fenntarthatósági beszámolóját elemezte.
Hirdetés

Hírek

Korszakváltás a neten: így szorulnak ki a tartalomkészítők a keresőkből

Az utóbbi hónapokban drámai átalakuláson megy keresztül az online tartalomfogyasztás és -terjesztés világa. A keresőoptimalizálás (SEO), ahogyan ismertük, szétesőben van.

A NAV ellenőrzéssorozata a Balatonnál és a Velencei-tónál

A héten megkezdte nyári ellenőrzéssorozatát a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV), az országos akció során a revizorok egyebek mellett a turisták által kedvelt üdülőhelyeken, a strandokon és a szabadtéri rendezvényeken vizsgálódnak.

Alig változott a forint árfolyama kedd reggelre

Alig változott a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző délutáni jegyzéséhez képest.

Átmenetileg lezárták a budapesti Liszt Ferenc-repülőteret

A vihar miatt átmenetileg lezárták a budapesti Liszt Ferenc-repülőteret

Alaposan átrendezi a lakás és albérletpiacot az otthon Start program

Olcsóbb lehet a lakás hiteltörlesztője, mint a bérleti díja,...

HungaroControl: a magyar légtérben dübörög a forgalom

Magyarország felett dübörög a forgalom; a hétvégén először haladta meg a magyar légtérben a repülők szám a 4070-et, ami abszolút csúcsot jelent

NAV: július 5-től változik néhány adószabály

Július 5-től változik az alkalmazottjukat be nem jelentők és a hiánypótlási felhívást semmibe vevő cégekre vonatkozó néhány adószabály.

Több mint 100 világváros vezetője találkozik Bécsben

Július 2. és 4. között több mint száz városvezető és döntéshozó érkezik több mint 50 városból, hogy részt vegyen a bécsi Városházán megrendezett World Cities Summit elnevezésű világvárosi csúcstalálkozó 14. főpolgármesteri konferenciáján. A eseményen a résztvevők a közösen vitatják meg a városokat érintő aktuális kihívásokat és osztják meg egymással gyakorlati, innovatív megoldásaikat.
Hirdetés

Gazdaság

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.

Itt a kormány új készpénzes szabálya

A Magyar Közlönyben megjelentek a a részletszabályok arról, hogy hogyan kell a vállalkozásoknak készpénzhasználatot biztosítani.,

Többlettel zárt a központi költségvetés májusban

Májusban többlettel zárt a központi költségvetés: ebben a hónapban 213,5 milliárd forint összegű MVM osztalék-befizetés érkezett a költségvetésbe.