Hirdetés
Kezdőlap Gazdaság Varga Mihály: politikai okai vannak a helyreállítási források visszatartásának
No menu items!

Varga Mihály: politikai okai vannak a helyreállítási források visszatartásának

Varga Mihály az uniós pénzügyminiszterek tanácskozásán. Kép forrása: Varga Mihály/Facebook

Világosan látszik, hogy Magyarország és Lengyelország esetében politikai okai vannak a koronavírus-járvány utáni gazdasági helyreállítást segítő uniós források visszatartásának – jelentette ki Varga Mihály Brüsszelben, az uniós pénzügyminiszterek (Ecofin) tanácskozását követően.

A pénzügyminiszter az MTI-nek nyilatkozva elmondta: Magyarország az elsők között, 2021 májusában benyújtotta nemzeti helyreállítási tervét, azonban a gyermekvédelmi törvény hazai elfogadása miatt az Európai Bizottság politikai alapokra helyezte a magyar terv megítélését.

Szavai szerint ez a keddi vita során megerősítést nyert, ugyanis az Európai Bizottság baloldali érzelmű gazdaságpolitikai biztosa, Paolo Gentiloni közölte, hogy

a diszkriminációmentesség biztosítása az iskolai oktatásban az egyik fő érv a magyar helyreállítás finanszírozásának visszatartására.

Magyarország ezt elfogadhatatlannak tartja. A tisztességes versenyt sérti az, amit az Európai Bizottság csinál” – fogalmazott.

Az, hogy az Európai Bizottság már több mint 50 millió eurót kifizetett más országágoknak, melyek ez által előnybe tudják hozni saját vállalkozásaikat, saját gazdasági szereplőiket, sérti a magyar vállalkozások érdekét – húzta alá.

Magyarországnak ez a pénz jár, bármi fajta halasztást a magyar gazdaság elleni lépésnek tekintünk” – fogalmazott.

Kiemelte ugyanakkor, hogy az uniós forrás elmaradása ellenére Magyarország elérte, hogy nem a Nemzetközi Valutaalaptól (IMF), vagy az Európai Uniótól kell hitelt, vagy kölcsönt kérnie, hanem képes finanszírozni és működtetni magát a piacokról. Emiatt sokkal kedvezőbb az ország megítélése, mint korábban – mondta.

Az Európai Bizottság februárban várható téli gazdasági előrejelzésével kapcsolatban azt mondta, a brüsszeli testület várhatóan megerősíti, hogy a magyar gazdaság visszatért a jó és stabil egyensúlyi növekedési pályára, noha – szavai szerint –

még dolgozni kell azon, hogy a folyamatosan csökkenő államadósság és az államháztartási hiány mértéke visszatérjen a járvány előtti szintre.

A bevezetni kívánt uniós társasági minimáladóval kapcsolatban Varga Mihály elmondta, az egyeztetések során Magyarország komoly eredményeket ért el. Egyebek mellett azt, hogy ne kelljen általános adószabályként alkalmazni a minimumadó-szintet, ami bizonyos cégek esetében kivételes adótípus vezetését teszi lehetővé. Elérte továbbá, hogy a minimumadóra vonatkozó rendelkezés bevezetésére tízéves átmeneti idő álljon rendelkezésre, és azt, hogy a béreket és a vagyonelemeket is be lehessen számítani az adóalapba, csökkentve ezzel az adó mértékét. Magyarország jelenleg azt szorgalmazza, hogy a globális minimumadó mellett a digitális adó bevezetéséről egyidejű vita folyjon – közölte.

Magyarország továbbá túl korainak tartja a rendelkezés 2023. január elsejére tervezett bevezetését azt hangoztatva, hogy a gyorsaság nem mehet a kidolgozottság rovására – jegyzete meg.

Nem kell adóemeléstől tartani Magyarországon. A magyar vállalkozások továbbra is Európa legalacsonyabb társasági adóját fogják fizetni – tette hozzá Varga Mihály.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Négy hidrogén- és 11 elektromos hajtású autóbuszra érkezett pályázat a HUMDA-hoz

A támogatási okiratok 2024 nyarára várhatóak, a projekteket legkésőbb 2027. június 30-ig kell lezárni, azaz addig kell beszerezni az autóbuszokat.

Egymilliárd dollárt gyűjtött az önvezető startup

A Wayve olyan szoftvert fejleszt, amely közérthetően elmagyarázza, hogy egy autó miért hozott egy bizonyos vezetési döntést.

Tízezrek menekítik a millióikat az adó elől, a TBSZ az új sztár

Az idei első negyedévben csaknem 33 ezer tartós befektetési...

A magyar munkavállalókat segíti a munkásszállás-kialakítás támogatása

Czomba Sándor szerint a belső mobilitást szeretnék segíteni, vagyis nem vendégmunkásoknak épülnek a szállások.
Hirdetés

Hírek

BÉT – Emelkedett a héten a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.

Felülteljesített a magyar tőzsde

A részvénypiac forgalma 14,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

 Mínuszban zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.

Történelmi csúcson zárt a BUX – A Magyar Telekom és az OTP húzta az indexet

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 846,62 pontos, 1,26...

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,48 százalékkal esett.

Heti várható – Kamatdöntő ülést tart a jegybank, munkaerőpiaci adatok

Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt.

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon
Hirdetés

Gazdaság

Tízezrek menekítik a millióikat az adó elől, a TBSZ az új sztár

Az idei első negyedévben csaknem 33 ezer tartós befektetési számlát (TBSZ) nyitottak a magyarok, ami azt mutatja, hogy az állampapírpiacról kivett százmilliárdok hozamára továbbra...

Jelentősen nőtt az Erste Bank nyeresége az első negyedévben

Kivárás jellemzi a vállalati szektorban a hitelkeresletet, ezért elmaradt a növekedés.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.

Sok bankszámlás megúszta a drasztikus áremelést 

A digitális bankolásra ösztönöznek a díjemelések