Kezdőlap Hírek Super Bowl: „elsőbálozók” is hajtottak a félperces reklámhelyre 7 millió dollárért
No menu items!

Super Bowl: „elsőbálozók” is hajtottak a félperces reklámhelyre 7 millió dollárért

Az idei Super Bowl-reklámok kevésbé voltak rendhagyóak, mint a tavalyiak. Fotó: Bigstock

Az amerikai futball nagy ünnepe, a Super Bowl nemcsak a sportélmény és a félidei szünetben minden alkalommal sztárparádét hozó showműsor miatt egyedülálló attrakció, hanem azért is, mert ilyenkor a reklámozók évről évre kitesznek magukért. Célzottan erre az eseményre legyártott – és csillagászati összegért sugárzott – reklámokkal bizonyítják, mennyire humorosak, kreatívak és persze mennyire nagyszerű az általuk ajánlott termék, vagy szolgáltatás. Ebben a tekintetben a Los Angelesben rendezett és a Los Angeles Rams által nyert Super Bowl sem különbözött elődeitől. De az új idők új gazdasági szelét már jelzi, hogy a koronavírus-járvány második Super Bowljának reklámszüneteiben számos első hirdetőt is láthattak azok a százmilliók, akik televízión keresztül követték az amerikai foci csúcsrangadóját. Miközben egy sor pénzügyi technológiai és kriptovalutás cég “elsőbálozó” volt, az egy év szünet után újra jelentkező utazási cégek megjelenése azt mutatja, hogy a turisztikai piac is kezd talpraállni.

Bár a vasárnapi döntőn a két finalista csapaton volt a hangsúly, a sugárzó tévécsatorna, az NBC reklámblokkjaiban több mint egy tucat új Super Bowl-hirdető is feltűnt, köztük a Rakuten vásárlási jutalomplatform, a gyerekek pénzügyi tudatosságát erősítő alkalmazásokat gyártó Greenlight, a Caesars Sportsbook nevű sportfogadási cég, valamint az otthoni koronavírus-teszteket fejlesztő Cue Health és az elektromos járművek töltési technológiáival foglalkozó Wallbox.

A legtöbbet idén a kriptovalutás és a szerencsejátékokkal foglalkozó cégek hirdettek a Super Bowl alatt, de valamennyi reklámozónak mélyen a zsebébe kellett nyúlnia, ugyanis

az NBC 7 millió dollárért kínált egy 30 másodperces reklámhelyet.

Ha jól csinálod, akkor mindenki mosolyog vagy nevet, vagy legalábbis szórakozik azon a reklámon, amit döntő szüneteiben mutatsz be. Ugyanakkor lesz egy olyan része is a közönségnek, amelyik felmegy az internetre és jobban utánanéz a hirdetőnek” – mondta Lee Newman, a MullenLowe reklámügynökség vezérigazgatója a The Wall Street Journalnak.

A kriptopénzekkel kereskedő Coinbase például egy olyan hirdetéssel próbálta a nézők figyelmét felkelteni, amely csak egy lassan ugráló QR-kódot mutatott.

Lee Newman. Fotó: MullenLowe

Az egészségmegőrzés és a wellness témájú hirdetések között a Cue Health mellett a Planet Fitness is megjelent, amelynek első Super Bowl-reklámjában Lindsay Lohan színésznő mutatta be, amint maga mögött hagyja bulizós napjait, a Hologic orvostechnológiai vállalat reklámjában pedig Mary J. Blige énekesnő buzdította arra a nőket, hogy menjenek el orvosi szűrővizsgálatokra.

A pandémia miatt az utazási cégek tavaly egyáltalán nem reklámoztak a Super Bowl alatt, idén viszont a Booking és az Expedia is reklámidőt vásárolt, számtva arra, hogy ismét fellendül a turizmus.

2021 februárjában, a világjárvány első Super Bowlján a hirdetők feladata az volt, hogy megfelelően illeszkedjenek egy olyan eseményhez, amelyre a koronavírus-járvány kellős közepén és egy megosztó elnökválasztás után került sor. A tavalyi döntő néhány reklámja utalt is a világjárványra, bár elsősorban burkolt utalásokkal és humorral. Az idei Super Bowl-reklámok viszont kevésbé voltak rendhagyóak.

A mostani döntő hirdetései “a jól bevált megközelítéseket alkalmazták, amelyek mindig is működtek. Egyszerre voltak szórakoztóak, bevonó erejűek és hatékonyak. Megjelentek bennük babák, kiskutyák, humoros jelenetek, filmszerű képek és nosztalgikus zenék is” – mondta Lee Newman.

A Frito-Lay reklámja például a Push It című 1980-as évekbeli sláger feldolgozását tartalmazta, Megan Thee Stallion és Charlie Puth pedig egy énekesmadárnak és rókának kölcsönözték a hagjukat.

Boruzs Álmos

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A HU-Rizont program idei pályázatán 23 program kapott támogatást

A kormány által meghirdetett HU-Rizont program idei pályázatán 23...

MNB: a Kúria is jóváhagyta a Primus Trustra kiszabott büntetést – 300 millió forint

z MNB vizsgálata előzőleg megállapította, hogy a több vagyont (trustot) is kezelő Primus Trust több cégnek és magánszemélynek nyújtott kölcsönöket több tízmilliárd forint összegben az egyes trustok vagyonkezelőjeként.

A jövő év számos adózási könnyítést hoz a kkv-knak – ígéri a NAV

Még több cég választhatja a kivát és kevesebb szochót fizetnek a főállású vállalkozók

BÉT – Növekvő forgalom mellett emelkedett a BUX a héten

Uniós forrást nyert el a 4iG leányvállalata. A 2Connect Kft. összesen 11,6 milliárd forint értékben nyert európai uniós forrást, amelyet 3 év alatt vehet igénybe a fejlesztések elkészültével.
Hirdetés

Hírek

A HU-Rizont program idei pályázatán 23 program kapott támogatást

A kormány által meghirdetett HU-Rizont program idei pályázatán 23...

MNB: a Kúria is jóváhagyta a Primus Trustra kiszabott büntetést – 300 millió forint

z MNB vizsgálata előzőleg megállapította, hogy a több vagyont (trustot) is kezelő Primus Trust több cégnek és magánszemélynek nyújtott kölcsönöket több tízmilliárd forint összegben az egyes trustok vagyonkezelőjeként.

A jövő év számos adózási könnyítést hoz a kkv-knak – ígéri a NAV

Még több cég választhatja a kivát és kevesebb szochót fizetnek a főállású vállalkozók

BÉT – Növekvő forgalom mellett emelkedett a BUX a héten

Uniós forrást nyert el a 4iG leányvállalata. A 2Connect Kft. összesen 11,6 milliárd forint értékben nyert európai uniós forrást, amelyet 3 év alatt vehet igénybe a fejlesztések elkészültével.

Európai egyetem magyar vezetője kapott rangos üzleti díjat

A Fiatal Vállalkozók Hete záróeseményén Noll-Batek Frigyes, a Varsovia Üzleti és Alkalmazott Tudományok Egyetemének prorektora vehette át a FIVOSZ különdíját.

Ekkora hitelre futja a legutóbbi átlagfizetésből

Októberben a magyarországi bruttó átlagkereset már megközelítette a 700 ezer forintot, ami 8,7%-os emelkedést jelent év/év alapon.

Biztosítók figyelmeztetnek: a karácsony a lakástüzek főszezonja

A Bank360 ennek kapcsán hazai biztosítókat kérdezett arról, hogy mi jellemzi leginkább az év végi lakástüzeket.

Energiaügyi Minisztérium: minden jelentkező nyert a közvilágítási pályázaton

A Jedlik Ányos Energetikai Program immár összesen 580 milliárd forinttal ösztönzi az energiaszektor zöldítését, működési hatékonyságának javítását. Jelenleg a biogáz-biometán előállítását 40 milliárd forinttal támogató felhívás érhető el.
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.