Kezdőlap Pénzvilág Megalakult Magyarország egyik legnagyobb alapkezelője
No menu items!

Megalakult Magyarország egyik legnagyobb alapkezelője

Sikeresen lezajlott a Magyar Bankholding két alapkezelő leányvállalatának egyesülése, augusztus 31-én az MKB-Pannónia Alapkezelő beolvadt a Budapest Alapkezelőbe, így létrejött Magyarország egyik legnagyobb alapkezelője – közölte a bankholding.

Mint írták, a jogutód társaság az egyesülést követően MKB Alapkezelő Zrt. néven működik szeptember 1-jétől, az általa kezelt vagyon megközelíti az 1200 milliárd forintot. Ebből csaknem 700 milliárd forint befektetési alapokban kezelt vagyon, 500 milliárd forint pedig az intézményi ügyfelek – nyugdíjpénztárak, biztosítók – számára végzett vagyonkezeléshez kapcsolódik.

Az MKB-Pannónia Alapkezelő korábban főként a diverzifikált vegyes alapokra, illetve az abszolút hozamú alapok kezelésre koncentrált. A Budapest Alapkezelő hagyományosan jelentős piaci részesedéssel rendelkezett a pénz- és kötvénypiaci alapok között, illetve az elmúlt időszakban érdemi vagyonnövekedést sikerült elérnie a részvényalapok esetén – közölték.

Tudatosan a pénzügyekben - várják a non-profit pályázókat Kép: azuzlet.hu /Forrás: MNBAz MKB-Pannónia Alapkezelőnél a vegyes alapokba fektetett és kezelt vagyon nagyságrendileg 120 milliárd forint, a Budapest Alapkezelő kötvényjellegű befektetései meghaladják 200 milliárd, a részvényportfolió pedig a 65 milliárd forintot.

Az egyesülés eredményeképpen a lakossági és vállalati ügyfelek számára széles befektetési alap termékpaletta jön létre, amely a kimondottan alacsony kockázatú kötvényalapoktól kezdve a vegyes alapokon át a részvény- és nyersanyagalapokig a pénz- és tőkepiacok teljes spektrumát lefedi – fejtette ki Tóth Nándor, az egyesült alapkezelő vezérigazgatója.

A tájékoztatás szerint az MKB Alapkezelő Zrt. jelentős tapasztalattal rendelkezik az egyéni kiszolgálásra épülő intézményi portfóliókezelés területén is. A cseh piacon az általa kezelt vagyon megközelíti 105 milliárd forintot.

Az alapkezelő kiemelt figyelmet fordít arra, hogy a fúziós folyamat lépései az ügyfelek és a partnerek számára zökkenőmentesek legyenek. A várható változásokról az ügyfeleket is folyamatosan értesíteni és tájékoztatni fogják – közölte a Magyar Bankholding.

Hirdetés

Zöld Stratégia 2026: a fenntartható értékteremtés példái. Nemzetközi konferencia december 9.
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a zöld átállás nem elsősorban kötelezettség, hanem kézzelfogható előny: alacsonyabb energia- és működési költségek, stabilabb finanszírozás, erősebb márka és kiszámíthatóbb beszállítói pozíció.
A versenyképesség ma már részben azon múlik, ki mennyire ügyesen építi fel saját fenntarthatósági rendszerét.

További információért kattintson ide.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Bécs Európa digitális jövőjét építi

A SEMIC 2025 konferencián Koppenhágában a város nyerte el az Európai Bizottság Public Sector Tech Watch Best Cases Awardját, ahol olyan megoldásokat díjaznak, amik közszolgáltatások javítása és a belső folyamatok fejlesztése által megkönnyítik az adott város polgárai számára az ügyintézést.

Idén két budapesti kerületben és Miskolcon lehetett eladni a leggyorsabban ingatlant

A Duna House adatai szerint idén Budapesten a IX. és X. kerületben keltek el a leggyorsabban a lakások, 55 illetve 63 nap alatt, míg a vidéki nagyvárosok közül Miskolcon volt a leggyorsabb az értékesítés, 86 napos átlagos értékesítési idővel.

6,2 százalékkal bővült a mezőgazdaság teljes kibocsátási értéke idén

2025-ben a mezőgazdaság kibocsátása 4,4 ezer milliárd forint felett alakult, ez 6,2 százalékkal több az egy évvel korábbinál. A bővüléshez a teljes termelési árszínvonal 10 százalékos, továbbá az állattenyésztés volumenének 2,5 százalékos emelkedése járult hozzá.

SH: októberben az előző év azonos időszakához mérten 2,7 százalékkal mérséklődött, az előző hónaphoz képest 0,5 százalékkal bővült az ipari termelés

A szezonálisan és munkanappal kiigazított adatok alapján az ipari kibocsátás 0,5 százalékkal nagyobb volt a 2025. szeptemberinél
Hirdetés

Hírek

Orbán Viktor: a minimálbér 11, a garantált bérminimum 7 százalékkal nő

65 ezer betöltetlen álláshely van Magyarországon, és jövőre 35 ezer engedélyt fognak kiadni vendégmunkásoknak.

A cégek többsége emeli a fizetéseket jövőre egy felmérést szerint

Az előző évekhez hasonlóan a Magyarországon működő cégek többsége 2026-ban is emeli a fizetéseket.

Közel 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése adótartozás miatt

Csaknem 8 ezer katás vállalkozót érinthet a kataalanyiság megszűnése, mivel nettó 100 ezer forintot elérő adótartozásuk van, az érintetteknek a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) a napokban figyelmeztető levelet küld.

A megítélt támogatások 70 százalékát már kifizették a Napenergia Plusz Programban

A modern napelemes rendszerek telepítését ösztönző pályázaton az elutalt összegek meghaladták a 60 milliárd forintot. Több mint 21 ezer család összesen mintegy 86 milliárd, egyenként több mint 4 millió forintos támogatással csökkentheti áramszámláit saját eszközzel zöldenergiát termelve és tárolva
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.