Kezdőlap Gazdaság Trófeamustra Bekénypusztán
No menu items!

Trófeamustra Bekénypusztán

A Délbükki Erdészeti Igazgatóság a Bekénypusztai Turisztikai Látogatóközpont és Ökoház környezetében rendezte meg az ÉSZAKERDŐ Zrt. 13. Trófeamustráját. A szakemberek a bőgési szezonban terítékre került gímszarvasbika trófeákat láthatták.

Zay Adorján, az ÉSZAKERDŐ Zrt. vezérigazgatójának köszöntőjét követően Sárhegyi Zoltán, a felügyelőbizottság elnöke arról beszélt, hogy egy trófeamustra ünnepnap. A nemzetközi körülmények, illetve hazánk gazdasági helyzete miatt azonban különösen nehéz körülmények között tartják meg ezt a programot.

A bőgés szeptember elején kezdődött a megyében, de igazából a hónap közepén megérkező csapadékosabb időjárás indította be a szezont. Intenzív, de kicsit hullámzó volt a bőgés, egyes
területeken napokra elhallgattak a bikák – mutatta be a szezont Vadász István, a Borsod-Abaúj-Zemplén Megyei Kormányhivatal osztályvezetője.

A becsült trófeasúlyok 0,5-1 kilogrammal elmaradtak ugyan a várttól, de az idei így is rekordév volt. 90 vadgazdálkodó
862 gímbikát mutatott be bírálatra, ez az éves tervezett teríték háromnegyede.

37 bika trófeájának súlya haladta meg a 9 kilogrammot, ezek közül nyolc 10 kilogramm, egy pedig 11 kilogramm feletti volt.
A rekordsúlyú bika 11,2 kilós volt és a Boldvai Kossuth Vadásztársaság területén esett.

Az ÉSZAKERDŐ Tállyai üzemi vadászterületén egy 10.78, a Csereháti Hrabina Vadásztársaság területén pedig egy 10,69 kilós trófeát viselő vadat ejtettek el.

A legmagasabb pontszámot elért gímbika 221 pontos volt, ez a Bélusvölgye Vadásztársaság területén esett, a trófea súlya 9,26 kiló volt.  Ezt követte a tállyai területen terítékre hozott
gím, 220 ponttal. Borsod-Abaúj-Zemplén megyében 14 aranyérmes bikát lőttek, ilyenre eddig még nem volt példa.

Az érmes arány 30 százalék lett. A bikák 63 százaléka középkorú volt, tíz év feletti pedig 4,4 százalék. A bemutatott egyedek 2 százaléka kapott hibapontot, ez fele a tavalyi eredménynek.

Szentléleki Tibor vadászati osztályvezető beszámolója szerint
az ÉSZAKERDŐ Zrt. 8 vadászterületen, összesen 85 ezer hektáron folytat vadgazdálkodási tevékenységet. A bőgésben 138 bika került terítékre, megközelítve a tavalyi rekordévet,
amikor 140 gímet ejtettek el. Az érmes arány 31 százalék. az átlagsúly 5,24 kilogramm. A társaság vadászterületein két aranyérmes bika esett. A Tállyai mellett a Hegyközi Erdészeti
Igazgatóság vadászterületén egy 9,81 kilogrammos, 210,13 pontos aranyérmes bika került terítékre.

A rendezvényen Zay Adorján vezérigazgató bejelentette, hogy a szezon legjobb hivatásos vadászának járó díjat Juhász Antal, a Hegyaljai Erdészeti Igazgatóság munkatársa kapta.

Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Hetvenezer felett a tisztán elektromos flotta Magyarországon

Erős hajrával zárult az óesztendő a zöldautózás terjedésében, hetvenezer fölé nőtt tavaly a tisztán elektromos flotta Magyarországon.

Már 11 ezer milliárd forinttal tartozik a lakosság a bankoknak

Olyan házaspárok vehetik fel januártól a kamattámogatásos hitelt, amelyeknél a feleség 35 évesnél fiatalabb.

Az Ethiopian Airlines bővíti jelenlétét Afrikában 

Az Ethiopian Airlines a kontinens legnagyobb és leggyorsabban növekvő légitársasága, amely több mint 150 útvonalat üzemeltet öt kontinensre.

Megkezdte működését a Potápi Árpád János Alapítvány

A szervezet alapítója Potápi András Árpád, az alapítvány kuratóriumának tagja Csibi Krisztina, Debreceni-Tóth Gabriella, Kolozsvári Tibor, Szilágyi Péter, a szervezet elnöke Potápi Katalin Zsuzsanna -

Hírek

Erősödött a forint péntek reggel

Az euró a kora esti 1,0263 dollár után 1,0272 dolláron áll péntek reggel.

Vegyesen alakult a forint árfolyama csütörtök reggel

Az eurót 1,0364 dolláron jegyezték kedden reggel a hajnali 1,0354 dollár után.

Devizapiac – Minimálisan gyengült a forint hétfő reggel

Minimálisan gyengült a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben péntek esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

A forint reggel óta tovább erősödött

Az euró a csütörtök reggeli 1,0398 dollár után magasabban, 1,0402 dolláron állt.

Vegyesen mozgott a forint árfolyama szerda reggel

Az euró 411,14 forintra erősödött 7 órakor a kedd esti 410,82 forintról.

Alig változott a forint árfolyama péntek reggelre

A decemberi kezdéshez képest a forint az euró ellenében 0,4 százalékkal, a dollárral szemben 2,5 százalékkal a svájci frankkal szemben 0,6 százalékkal gyengült.

Csökkent a 6 hónapos diszkont kincstárjegy aukciós átlaghozama

A 6 hónapos diszkontkincstárjegy-aukción az ÁKK 10,0 milliárd forintért vitt piacra állampapírt.

Gazdaság

Vannak ingyenesen elérhető bankszámlák is?

Évente átlagosan közel 35 ezer forintba kerül egy bankszámla fenntartása egy lakossági ügyfélnek, pedig vannak ingyenesen elérhető bankszámlák is - írja a Privátbankár.huEgy magyar...

Elindult a kereskedés a Gránit Bank részvényeivel a Budapesti Értéktőzsdén

Az elmúlt 25 év legnagyobb magyarországi nyilvános részvénykibocsátását (IPO) hajtotta végre a Gránit Bank - mondta Hegedüs Éva, a Gránit Bank Nyrt. alapító tulajdonosa,...

Lezárult a állampapír-vásárlási nyereményjáték

A MÁK tájékoztatott arról is, hogy a kincstár értékpapír- vagy Start-számlával rendelkező ügyfélköre az idén elérte az 1 milliót, ezzel 2020-hoz képest megduplázódott az ügyfelei száma.

A Fed 25 bázisponttal csökkentette az irányadó dollárkamatokat

z irányadó dollárkamatláb az idén átlagosan 4,4 százalék lesz.