Kezdőlap Autó Nagyváradon épít gumiabroncsgyárat a finn Nokian Tyres
No menu items!

Nagyváradon épít gumiabroncsgyárat a finn Nokian Tyres

Nagyváradon épít 650 millió eurós beruházással gumiabroncsgyárat a finn Nokian Tyres, amely az ukrajnai háború miatt júniusban oroszországi üzemei bezárásáról döntött – közölte a román Economiedia.ro gazdasági portál kedden.

Az építkezést 2023 elején kezdik meg, a termelés 2024 második felében indul. A nagyváradi üzemben évi 6 millió gumiabroncs készül majd, elsősorban személygépkocsik és hobbiterepjárók (SUV) számára. A közép-európai piacot célba vevő üzem mintegy 500 alkalmazottnak adhat munkát.

A cég negyven lehetséges helyszín közül a képzett munkaerő jelenlétét, a logisztikai előnyöket, az ügyfelek közelségét és a stabil üzleti környezetet figyelembe véve választotta Nagyváradot – idézte Adrian Kaczmarczyk ellátási alelnököt a román gazdasági portál.

A Finnországban és az Amerikai Egyesült Államokban is üzemekkel rendelkező cég tájékoztatása szerint a nagyváradi lesz az első karbonsemleges üzemük. Eddig Oroszországban gyártották személygépkocsi-abroncsaik 80 százalékát, miközben Oroszország és Ázsia az értékesítési piacuk 20 százalékát tette ki.

Szeptemberben Nicolae Ciuca román miniszterelnök Bukarestben fogadta a Nokian Tyres küldöttségét, bemutatva nekik a nagy beruházók által igénybe vehető állami támogatásokat.

Ciuca kifejezte Románia nyitottságát azokkal az igényekkel szemben, amelyeket azok a beruházók támasztanak, amelyek az Ukrajna elleni orosz agresszió következtében helyezik át üzemeiket – írta a román gazdasági portál. (Economiedia.ro /MTI)

 

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Bécs a zöldebb megoldást választja: előnyben a többször használatos palackok

Bécsben is bevezették az egyszer használatos palackokra vonatkozó betétdíjat, de a szakértők szerint a többször használatos palack jelenti az igazán zöld megoldást.

Újabb szabadstrand nyílt a fővárosban

Kedden megnyílt a főváros legújabb szabadstrandja, a Duna-fürdő Árasztó-part Újbudán

A kiemelő rendelet új pályára állítja a lakásépítéseket

A 3 százalékos fix kamatozású lakáshitel már most érezhetően élénkíti a keresletet, egyre több fiatal és család számára válik elérhetővé a saját otthon; ez a kereslettámogatás erős alapot ad a lakáspiac fejlődéséhez.

Nyelvi akadálymentesítő tanfolyamok indulnak Kárpátalján

A magyar mint idegen nyelv oktatása 50, az ukrán mint idegen nyelv oktatása pedig hét településen valósul meg 2025 augusztusa és 2026. július 30. között.
Hirdetés

Hírek

Bécs a zöldebb megoldást választja: előnyben a többször használatos palackok

Bécsben is bevezették az egyszer használatos palackokra vonatkozó betétdíjat, de a szakértők szerint a többször használatos palack jelenti az igazán zöld megoldást.

Újabb szabadstrand nyílt a fővárosban

Kedden megnyílt a főváros legújabb szabadstrandja, a Duna-fürdő Árasztó-part Újbudán

Nyelvi akadálymentesítő tanfolyamok indulnak Kárpátalján

A magyar mint idegen nyelv oktatása 50, az ukrán mint idegen nyelv oktatása pedig hét településen valósul meg 2025 augusztusa és 2026. július 30. között.

A Nestlé továbbra is a világ legértékesebb élelmiszer márkája a Brand Finance szerint

  A Nesté immár tizedik éve vezeti az élelmiszermárkák globális...

Zömmel 10 millió forint alatt hirdették meg a használt autókat

A Használtautó.hu választékában az előző év azonos időszakához viszonyítva az elektromos meghajtású autók száma 34,3 százalékkal, míg az egyéb meghajtásúaké 13,6 százalékkal nőtt.

Minden negyedik reklám kifogásolgató – nyelvvédelmi szempontból

A Nemzeti Kereskedelmi és Fogyasztóvédelmi Hatóság (NKFH) 357 reklámot ellenőrzött a szakmai irányítása alatt álló kormányhivatalok révén.

AI-keresésekhez igazodó eszközt fejlesztettek Magyarországon

Mesterséges intelligencia alapú keresésekre való optimalizálást segítő új eszközt mutattak be. A BP Content Optimizer magyar nyelvű tartalmakat alakít át úgy, hogy azok megjelenhessenek generatív keresőmotorok – például a ChatGPT – válaszaiban. A közel tíz éve működő keresőoptimalizálási ügynökség szerint a kis- és középvállalkozások komoly hátrányba kerülhetnek, ha nem készülnek fel időben a változó keresési szokásokra. Az első verzióhoz korlátozott hozzáférést biztosítanak, hogy a visszajelzések alapján alakítsák ki a hazai gyakorlatot – közölte Szesztay Péter ügyvezető.

Hogyan kerülhető el a tanévkezdési stressz? Szakértői tippek

Nehéz újra beülni szeptemberben a tanterembe, hiszen a hosszú nyári szünet élménydús időszaka könnyen felülírhatja a diákok iskolai motivációját. A visszatérés egyes gyerekek számára izgalmas, másoknak azonban szorongással teli időszak az új tanév. Ez különösen igaz azokra a gyerekekre, akik új iskolában kezdenek, vagy akik tanulási nehézségekkel küzdenek. A legtöbb diáknál szerencsére az új iskolaév okozta aggodalmak hamar elmúlnak, ilyenkor a szorongás csupán átmeneti.
Hirdetés

Gazdaság

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...