Kezdőlap Hírek Elon Musk nagyon bevásárolt, fogynak a Tesla-részvényei
No menu items!

Elon Musk nagyon bevásárolt, fogynak a Tesla-részvényei

Illusztráció: Bigstock

Elon Musk közel 4 milliárd dollár értékben adott el Tesla-részvényeket, miután befejezte a Twitter felvásárlását.

A világ leggazdagabb embere mostanra már közel 20 milliárd dollár értékben adott el részvényeket az elektromos autógyártóban, mióta tavasszal először nyilvánosságra hozta részesedését a Twitterben – írja a The Times.

Musk később ajánlatot tett a közösségi oldalra, majd igyekezett azt megszüntetni, hogy végül a múlt hónap végén egy 44 milliárd dolláros üzlet keretében megvásárolja a céget. Ezt követően gyorsan lépett is a platform átalakítása felé, és a múlt héten több ezer alkalmazottat – a dolgozók mintegy felét – bocsátott el.

A mágnás az elmúlt napokban további 19,5 millió Tesla-részvényt adott el 3,95 milliárd dollár értékben a tőzsdei bejelentések szerint.

Mindez azután történt, hogy az 51 éves Musk augusztusban jelezte, hogy nem tervez további ilyen jellegű eladásokat. A Twitteren például azt írta, hogy “fontos lenne elkerülni a Tesla-részvények sürgős eladását“, ha kénytelen lenne végigvinni a közösségi oldal felvásárlását.

Musk személyes vagyona a Forbes szerint 197 milliárd dollár, bár ennek nagy része a Teslában és a SpaceX-ben, a magánrakétákkal és műholdakkal foglalkozó vállalkozásában lévő részesedéseiből származik. Mindkettőnek ő a vezérigazgatója. A tőzsdén 600 milliárd dollárra értékelt Tesla részvényei idén eddig több mint felére estek.

A milliárdos 46,5 milliárd dolláros tőke- és hitelfinanszírozást ígért a felvásárláshoz, amely fedezte a 44 milliárd dolláros árat és a zárási költségeket. A bankok, köztük a Morgan Stanley és a Bank of America, 13 milliárd dollárnyi adósságfinanszírozást vállaltak.

A 33,5 milliárd dolláros tőkekötelezettsége magában foglalta a 4 milliárd dollárt érő 9,6 százalékos Twitter-részesedését, valamint azt a 7,1 milliárd dollárt, amelyet tőkebefektetőktől, köztük az Oracle társalapítójától, Larry Ellisontól és Alwaleed bin Talal szaúdi hercegtől szerzett.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Bécsi tudósok áttörése: klímabarát búzanemesítés

Egy bécsi vezetésű nemzetközi kutatócsoport olyan új búzafajtákat keres és nemesít tovább, amelyek természetes úton csökkenthetik a műtrágyahasználatot.

Gurulóutat újít föl a KÉSZ Építő és Szerelő Zrt. a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren

A KÉSZ Építő és Szerelő Zrt. gurulóút-felújítás kezdett a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren

Zsebbevágó, titkos útitippek a Z(s)eppelintől

A nyári-őszi utazási szezon kapcsán a Z(s)eppelin Utazási Iroda...

Ezek az Otthon Start kritikus pontjai

Megjelent az Otthon Start hitel feltételeiről szóló rendelet, ami azon túl, hogy számos helyen pontosította a társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetet, újdonságokat is tartalmaz.
Hirdetés

Hírek

Bécsi tudósok áttörése: klímabarát búzanemesítés

Egy bécsi vezetésű nemzetközi kutatócsoport olyan új búzafajtákat keres és nemesít tovább, amelyek természetes úton csökkenthetik a műtrágyahasználatot.

Ezek az Otthon Start kritikus pontjai

Megjelent az Otthon Start hitel feltételeiről szóló rendelet, ami azon túl, hogy számos helyen pontosította a társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetet, újdonságokat is tartalmaz.

1,4 milliárd forint bírság az egészségügyi eszközöket gyártó és forgalmazó cégek kartellezése miatt

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) összesen 1,4 milliárd forint bírságot szabott ki egészségügyi eszközöket gyártó és forgalmazó cégek kartellezése miatt

Elérte a 45 milliárd forintot a Demján Sándor 1+1 Program kifizetéseinek összege

Gyors ütemben halad a hazai kis- és középvállalkozások (kkv) fejlesztését célzó Demján Sándor 1+1 Program végrehajtása: már több mint 500 vállalkozás jutott hozzá a támogatási forráshoz összesen 45 milliárd forint értékben, így a kifizetések összege két hét alatt megduplázódott

Lendületben a török turizmus – 26 millió látogató és 25 milliárd dollár bevétel 2025 első felében

Növekedést mutatott Törökország turizmusa 2025 első félévében: a vendégszám és a bevételek is emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.

Várnak a Nyitott porták Napok

A Nyitott Porta Napok keretében több mint 150 családi gazdaság, pince és manufaktúra nyitja meg kapuit 2025. augusztus 23. és október 5. között és kalauzolja el az érdeklődőket a vidéki élet szépségeibe, az állattartás, a növénytermesztés és a gasztronómia világába. 

Tart a szociális tűzifa program Észak-Kelet-Magyarországon

Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében 188 település nyert csaknem 30.000 m3 tűzifát, Hajdú-Biharban pedig 46 település jut több mint 7.800 m3 tüzelőhöz a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium pályázatán.

új, kísérleti statisztika készült az iparűzésiadó-bevétel eloszlásáról Magyarországon

A helyi iparűzésiadó-bevétel eloszlásáról tett közzé új, kísérleti statisztikát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), az elemzés először mutatja be országos szinten az iparűzési adóból (hipa) származó bevételek települési és térségi, valamint ágazati szintű eloszlását.
Hirdetés

Gazdaság

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...