Hirdetés
Kezdőlap Világgazdaság IMF: enyhén romlottak a világgazdaság idei kilátásai
No menu items!

IMF: enyhén romlottak a világgazdaság idei kilátásai

Fotó: Bigstock

A Nemzetközi Valutaalap szerint összességében minimálisan romlottak a globális gazdaság idei kilátásai a szervezet előző, januári előrejelzése óta. Az IMF legfrissebb előrejelzése szerint idén a globális gazdaság 2,8 százalékkal nő a januárban várt 2,9 százalékkal szemben, a jövő évi GDP-növekedési adatot 3,1 százalékról 3 százalékra mérsékelte a szervezet.

Az IMF szerint a világgazdaság ismét erősen bizonytalan szakaszban van, nehezen megjósolható hatásai vannak az előző három év sokkjainak, így elsősorban a koronavírus-járványnak és Oroszország ukrajnai inváziójának.

A visszaesett kereslet élénkítése, az elhúzódó kínálati zavarok, a nyersanyagárak erőteljes növekedése egyebek között arra vezetett, hogy az infláció több évtizedes szintre emelkedett számos országban, ami viszont agresszív szigorításra késztette a jegybankokat, hogy az inflációt visszaszorítsák az inflációs célszintre és hogy hűtsék az inflációs várakozásokat.

Azt megelőzően, hogy néhány bank összeomlása megrázta a pénzügyi szektort, az idei év elején már voltak jelek a világgazdaság stabilizálódására az Ukrajna elleni orosz invázió után, aminek következtében megugrott a nyersanyagok és energiatermékek ára. Ez jelentős irányváltásra és alkalmazkodásra kényszerített számos gazdaságot.

A januári, 1,2 százalékos becsléséhez képest 1,3 százalékra javította a fejlett országok idei évi növekedésére vonatkozó várakozását a valutaalap, miközben a jövő évi adatot 1,4 százalékon tartotta. Az országcsoport hazai összterméke (GDP) 2,7 százalékkal nőtt tavaly.

Az euróövezetben a tavalyi 3,5 százalékos GDP-növekedés után idén 0,8 százalékos bővülést vár az IMF, 0,1 százalékponttal magasabbat a januári prognózisban jelzettnél, 2024-ben pedig 1,4 százalékost az év elején becsült 1,6 százalék helyett.

Az idei németországi növekedési prognózisát 0,2 százalékponttal, 0,1 százalék csökkenésre rontott az IMF, a jövő évit pedig 0,3 százalékponttal, 1,1 százalékra fogta vissza. A német GDP tavaly 1,8 százalékkal nőtt.

Az amerikai gazdaság kilátásaival kapcsolatban derűlátóbb az IMF januárhoz képest: az idei GDP-növekedési előrejelzését 0,2 százalékponttal, 1,6 százalékra, a jövő évit pedig 0,1 százalékponttal, 1,1 százalékra javította. Az amerikai GDP tavaly 2,1 százalékkal nőtt.

A fejlődő országokban 3,9 százalékos növekedést vár az idén az IMF és 4,2 százalékost jövőre. Az idei prognózist 0,1 százalékponttal rontották, a jövő évit változatlan szinten tartották a jelentés összeállítói. Az országcsoport GDP-je 4 százalékkal bővült tavaly.

Az IMF nem módosította Kína idei és jövő évi növekedésével kapcsolatos előrejelzését januárhoz képest, az ideit 5,2 százalékon, a jövő évit 4,5 százalékon tartotta. Kína gazdasága tavaly 3 százalékkal nőtt.

India idei gazdasági növekedése kisebb lehet a januárban vártnál, de a bővülés így is meghaladja majd a kínait. Az idei indiai GDP-növekedési kilátást 0,2 százalékponttal, 5,9 százalékra, a jövő évit pedig 0,5 százalékponttal, 6,3 százalékra gyengítette az IMF, miután a tavalyi növekedés 6,8 százalék volt.

Oroszország GDP-je idén 0,7 százalékkal nőhet a januárban várt 0,3 százalék helyett, jövőre pedig 1,3 százalék lehet a gazdasági növekedés a januárban becsült 2,1 százalék bővülés helyett. Az orosz GDP tavaly 2,1 százalékkal csökkent.

Magyarország az IMF januári előrejelzésében nem szerepelt. A friss becslés szerint a magyar GDP idén 0,5 százalékkal, jövőre 3,2 százalékkal nő a tavalyi 4,9 százalékos emelkedést követően.

A jelentés összeállítói szerint Magyarországon az infláció a tavalyi 14,5 százalék után idén 17,7 százalék, jövőre 5,4 százalék lesz, míg a munkanélküliségi ráta a tavalyi 3,6 százalék után 4,1 százalék lesz idén és 3,8 százalék jövőre.

A világkereskedelmi forgalom tavaly 5,1 százalékkal bővült, az idén az IMF prognózisa szerint 2,4 százalékkal, jövőre 3,5 százalékkal nő. Januári becsléséhez képest az idei forgalom alakulásával kapcsolatos adaton nem változtatott az IMF, a jövő évit 0,1 százalékponttal feljavította.

A Brent, a Dubai Fateh és az amerikai WTI nyersolaj árának átlaga 96,36 dollár volt tavaly. Az idén 73,13 dollár, jövőre pedig 68,90 dollár lehet az IMF szerint.

Az IMF a fejlett országokban 4,7 százalékos inflációt vár az idén és 2,6 százalékost jövőre. Az idei inflációs előrejelzését 0,1 százalékponttal fölfelé módosították, a jövő évit nem változtatták a januári becsléshez képest. Az euróövezetben idén 5,3 százalékos, jövőre 2,9 százalékos, Japánban az idén 2,7 százalékos, jövőre 2,2 százalékos, az Egyesült Államokba pedig idén 4,5 százalékos, jövőre 2,3 százalékos inflációra számít az IMF.

A fejlődő országokban az idén 8,6 százalékos, jövőre pedig 6,5 százalékos inflációra számít az IMF, az idén 0,5 százalékponttal, jövőre 1,0 százalékponttal magasabbra a januárban jelzettnél.

Tavaly a fejlett országokban 7,3 százakkal, a fejlődő országokban 9,8 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Így húzott el Győr mellett Debrecen, és együtt integetnek Miskolcnak

Az első negyedévi 640 ezer forintról az utolsó negyedévre 678 ezer forintra nőtt az átlagos négyzetméterár Debrecenben, ez 6 százalékos emelkedést jelent.

Hazánk továbbra is szoros együttműködésre törekszik a FAO-val

A magyar uniós elnökség kapcsán az európai élelmiszerpazarlás csökkentésére és a világ egyes régióiban tapasztalható nélkülözés felszámolására is fel kívánja hazánk hívni a figyelmet

A Microsoft gigabefektetése a mesterséges intelligenciába

A Kearney globális tanácsadó cég becslése szerint az AI 2030-ra közel 1 billió dollárral járulhat hozzá a délkelet-ázsiai bruttó hazai termékhez (GDP).

Csökken a kereslet, olcsóbb lehet a benzin

A benzin iránti kereslet globális növekedése idén lelassulhat az elektromos autók kínai és USA-beli térnyerése miatt.
Hirdetés

Hírek

BÉT – Emelkedett a héten a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.

Felülteljesített a magyar tőzsde

A részvénypiac forgalma 14,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

 Mínuszban zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.

Történelmi csúcson zárt a BUX – A Magyar Telekom és az OTP húzta az indexet

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 846,62 pontos, 1,26...

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,48 százalékkal esett.

Heti várható – Kamatdöntő ülést tart a jegybank, munkaerőpiaci adatok

Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt.

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon
Hirdetés

Gazdaság

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.

Sok bankszámlás megúszta a drasztikus áremelést 

A digitális bankolásra ösztönöznek a díjemelések

A kormányzati szektor GDP-arányos hiánya 6,7 százalékos volt 2023-ban

A kormányzati szektor adóssága - a Magyar Nemzeti Bank adatai alapján - 2023 végén 55 134 milliárd forintot, a GDP 73,5 százalékát érte el.

MBH Bank: 345,3 milliárd forint korrigált adózás előtti eredmény 2023-ban

A társaság a tavalyi évben 350 millió euró értékben sikeres nemzetközi kötvénykibocsátást hajtott végre.