Kezdőlap Karrier Angela Merkel megkapta a legmagasabb német állami kitüntetést
No menu items!

Angela Merkel megkapta a legmagasabb német állami kitüntetést

Angela Merkel volt kancellár kormányfőként végzett munkájáért megkapta a legmagasabb német állami kitüntetést, a szövetségi érdemrend különleges kivitelű nagykeresztjét, melyet Frank-Walter Steinmeier államfő adott át hétfőn Berlinben.

A közjó érdekében végzett kiemelkedő személyes teljesítmények elismerésére 1951-ben alapított állami kitüntetés legmagasabb fokozatát Angela Merkel előtt csak ketten kapták meg, két kancellár, Konrad Adenauer, a második világháború utáni Németország első kormányfője, és Helmut Kohl, aki 16 évig vezette az országot, éppen úgy, mint Angela Merkel.

Frank-Walter Steinmeier a hivatalában, a Bellvue palotában tartott szűk körű ünnepségen – amelyen részt vett a Merkel-kormányok több tagja, köztük Olaf Scholz jelenlegi kancellár, korábbi pénzügyminiszter és alkancellár, valamint Ursula von der Leyen, az Európai Bizottság elnöke, korábbi védelmi, munkaügyi és családügyi miniszter – kiemelte, hogy a kitüntetett politikai munkásságának alapvető jellemzője volt a kötelességtudat és a visszafogottság, nagy önfegyelemmel és “szinte korlátlan teherbírással” dolgozott, és soha nem állította a középpontba magát, mindig is idegen volt tőle a hiúság, a “pózolás”.

Angela Merkel 2021 decemberében, 16 év – több mint 5800 nap – kormányzás után vonult vissza, önként, leendő távozását már 2018-ban bejelentette. Kormányfői munkássága idejére esett több nagy válság, köztük a 2008-ban elmélyült pénzügyi világválság, a 2015-ös európai migrációs válság és a 2020-ban kezdődött koronavírus-világjárvány első szakaszai.

Angela Merkel rövid beszédében kiemelte, hogy a politikában töltött több mint három évtized alatt “sok nagyon-nagyon jó tapasztalatot” szerzett. Mint mondta, a politikát gyakran hasonlítják “kígyófészekhez”, és ezt a világot nem is bírta volna elviselni, ha nem lenne egy “másik oldala” is, amelyet a barátság, az összetartás, a hűség és az öröm fogalmaival lehet jellemezni.

Merkel munkásságának elismerését a legmagasabb állami kitüntetéssel vegyesen fogadták a német politikában, pártjában, a Kereszténydemokrata Unióban (CDU) is. Bírálta az államfő döntését mások mellett Carsten Linnemann, a CDU alelnöke, aki az ntv hírtelevíziónak azt mondta: a volt kancellár “nagy érdemeket szerzett, különösen nemzetközi szinten”, de “hibákat is elkövetett, méghozzá égbekiáltó hibákat”. Úgy vélte, ilyen hiba volt a 2011-es fukusimai atomkatasztrófa után elhatározott úgynevezett energiapolitikai fordulat, amely az atomerőművekre alapozott energiatermelésnek a napokban befejezett felszámolását jelenti.

Bírálta a volt kancellár kitüntetését a CDU körüli értelmiség egyik befolyásos alakja, Andreas Rödder történész is, aki a ZDF országos köztelevíziónak nyilatkozva hangsúlyozta, hogy az Ukrajna elleni orosz támadás előtti időszakban komoly hiba volt továbbra is megbízni Vlagyimir Putyin orosz elnökben, miközben már minden jel világosan arra utalt, hogy nem lenne szabad ezt tenni.(MTI)

 

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Magyar modellel lehetne sikersztori a toronyház építés itthon és a régióban

Fotó:Freepik Zentai Péter ingatlanfejlesztő szerint az építőipar ismét a magyar...

Csökkenő forgalomban növekedett a BUX a héten

Csökkenő forgalomban növekedett a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX-index 366,55 pontos, 0,35 százalékos emelkedéssel 105 513,1 ponton zárta a négy munkanapos kereskedési hetet.

Félévi vagyonmustra

A Blochamps Capital szerint a felületes szemlélőnek megtévesztő a jegybank friss jelentése: a 11 százalék feletti éves vagyonnövekedés valójában a felső 1 százalék vagyonosodását tükrözi. Karagich István ügyvezető arra is rámutatott: a statisztikákban szereplő céges érdekeltségek bizonytalan értékelése miatt a lakosság pénzügyi helyzete sokkal kedvezőbbnek látszik, mint amilyen. A klasszikus, likvid megtakarítások növekedése jóval szűkebb rétegre korlátozódik.

EM: több mint 900 társasház pályázott a lakossági távhőprogramra

Több, mint 900 társasház pályázott a lakossági távhőprogramra. A benyújtási lehetőség felfüggesztéséig az eredeti keretösszeg másfélszeresére, 7,6 milliárd forintra nyújtottak be igényeket .
Hirdetés

Hírek

Csökkenő forgalomban növekedett a BUX a héten

Csökkenő forgalomban növekedett a Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX-index 366,55 pontos, 0,35 százalékos emelkedéssel 105 513,1 ponton zárta a négy munkanapos kereskedési hetet.

KSH: 8,0 százalékkal visszaesett a beruházások teljesítménye

Az előző negyedévhez mérten a szezonálisan kiigazított adatok alapján a beruházások összértéke összehasonlító áron 1,1 százalékkal mérséklődött

Új helyszínen az ÖKO Expó Kiállítás

Idén immár 6. alkalommal várja az ökológiai gazdálkodás iránt érdeklődő termelőket, feldolgozókat, kereskedőket, szolgáltatókat és természetesen a fogyasztókat a debreceni 

Budapesti agglomeráció: egyre feljebb kúsznak az árak

gyre távolabb költöznek a fővárosból az ingatlanvásárlók

Irány a Szamárfül Fesztivál – a nyár legvidámabb családi programja Pécsett

Nyár végén újra gyermekzsivajtól lesz hangos a pécsi Zsolnay Negyed: augusztus 22–24. között immár tizenharmadik alkalommal rendezik meg a Szamárfül Fesztivált.

Új gyakorlati képzés indul a falusi turizmus fellendítéséért

A turizmus az egyik leggyorsabban aktivizálható gazdasági ágazat a kistelepüléseken. Már egyetlen jól kialakított vendégház, felújított közösségi tér vagy tematikus program is új látogatókat hozhat.

Ausztriában dolgozózik? Nyugdíjtanácsadó napok Győrben és Szombathelyen

Azokat várják, akik alkalmazottként vagy vállalkozóként, illetve egyéb jogcímen - például gyermeknevelés, tanulmányok - szereznek nyugdíjjogosultságot a szomszédos országban - közölte a Magyar Államkincstár.

A vállalkozások önkéntesen 400 millió forintot fizettek be az adategyeztetési kampányban

Az adategyeztetés segítségével a Nemzeti Adó- és Vámhivatal (NAV) úgy szűrje ki a szabályokat szándékosan kijátszó vállalkozásokat úgy, hogy közben a lehető legkevésbé terhelje a jogkövetőket.
Hirdetés

Gazdaság

Az egészségpénztár is segítheti az iskolakezdést

A szolgáltatás mostantól az éven belül bármikor igényelhető, megszűnt az a szabály, hogy a vásárlási számlát csak a tanév kezdete előtt, illetve a vége után legfeljebb 15 nappal állíttathatták ki.

Bővül a Magyar Államkincstár online állampapír-értékesítése

Új, azonnali és biztonságos fizetési lehetőséggel bővül a Magyar Államkincstár online értékesítési rendszere: a WebKincstárban és a MobilKincstárban mostantól QVIK fizetéssel is vásárolhatnak állampapírt az ügyfelek.

Kamatdöntés – Egyhangúlag szavazott az alapkamatról az MNB Monetáris Tanácsa júliusban

A július 22.-i döntés alapján a jegybanki alapkamat 6,50 százalék maradt.

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.