Kezdőlap Hírek Lemondott a BBC elnöki posztjáról Richard Sharp
No menu items!

Lemondott a BBC elnöki posztjáról Richard Sharp

Lemondott pénteken a BBC brit közszolgálati médiatársaság elnöki tisztségéről Richard Sharp.

Lemondásának előzményeként vizsgálat indult annak kiderítésére, hogy milyen körülmények között jelölte őt a brit kormány a BBC élére, miután a The Sunday Times című konzervatív vasárnapi brit lap januárban azt írta, hogy Sharp nem sokkal kinevezése előtt, 2020 végén 800 ezer font (csaknem 340 millió forint) értékű hitel garanciavállalásának megszervezésében segített Boris Johnson akkori konzervatív párti brit miniszterelnöknek.

A lap szerint Sharp – aki korábban a JP Morgan és a Goldman Sachs globális befektetési bankcsoportoknál dolgozott – még a hitelgarancia szervezése előtt benyújtotta jelentkezését a BBC igazgatótanácsának elnöki tisztségére.

Richard Sharp. Kép forrása: BBC

Lemondását bejelentő pénteki levelében Sharp hangsúlyozta, hogy a vizsgálat sem állapította meg közvetlen szerepét a hitel megszervezésében, de elismerte, hogy a kinevezési folyamat során be kellett volna számolnia a szervezésben játszott közvetett szerepéről is.

A The Sunday Times forrásai szerint a volt brit kormányfő által felvett kölcsön garanciavállalását Sam Blythe kanadai üzletember – a BBC távozó elnökének régi barátja, Boris Johnson távoli rokona – vállalta, és megkérte Sharpot, hogy adjon tanácsot az ügylet lebonyolításához.

Sharp először Simon Case-t, a brit közigazgatási szolgálat vezetőjét kereste meg, majd beszélt az ügyről Johnsonnal is, és nem sokkal ezután hármasban elköltöttek egy “magánjellegű vacsorát” a brit miniszterelnökök vidéki rezidenciáján, Chequersben.

Boris Johnson 2020 decemberének végén jelezte, hogy Richard Sharp kinevezését támogatja a BBC elnöki tisztségére, Oliver Dowden akkori kulturális miniszter pedig 2021 januárjában bejelentette, hogy a kormány hivatalosan is Sharpot javasolja a BBC igazgatótanácsának élére.

A BBC elnökét a közszolgálati médiatársaság működési alapokmányának számító királyi pátens alapján formálisan a brit uralkodó nevezi ki a kormány javaslatára.

Az ügyben elvégzett vizsgálat pénteken ismertetett 25 oldalas összefoglalója több olyan mozzanatot is azonosított, amely a jelentés szerint potenciálisan összeférhetetlenségi aggályokat vet fel.

Az egyik ilyen elem a dokumentum szerint az volt, hogy Sharp már 2020 novemberében, még pályázatának hivatalos benyújtása előtt tájékoztatta Boris Johnsont arról, hogy pályázni kíván a BBC elnöki tisztségére.

Az “összeférhetetlenség érzetét keltheti” a vizsgálati jelentés szerint az is, hogy Sharp még a pályázók számára szervezett állásinterjú előtt jelezte Johnsonnak szándékát a brit közigazgatási szolgálat vezetője és a kanadai üzletember közötti találkozó megszervezésére.

A jelentés szerint mindezek nyomán “olyan érzet keletkezhet“, hogy Richard Sharpot a kormány azért jelölte a BBC elnöki tisztségére, mert Sharp magánjellegű pénzügyi tranzakcióhoz nyújtott segítséget az akkori miniszterelnöknek. Ez jó eséllyel felvethette annak kockázatát, hogy Sharpot kinevezése esetén nem tekintik függetlennek Boris Johnsontól – fogalmaz a dokumentum.

Richard Sharp pártatlanságát – és BBC-elnöki pozíciójának fenntarthatóságát – már akkor sokan megkérdőjelezték, amikor a BBC március elején felfüggesztette Gary Lineker sportműsor-vezetői megbízatását, miután az egykori angol futballsztár több Twitter-bejegyzésben éles szavakkal ítélte el a konzervatív párti brit kormány által beterjesztett bevándorlási törvénytervezetet.

Lineker csaknem negyedszázada vezeti a BBC Match of the Day (MOTD) című hétvégi televíziós futballmagazinját. Felfüggesztését hatalmas felzúdulás követte a BBC-n belül és a nézők körében is. A BBC legtöbb sportprogramja a döntés után műsorvezetők nélkül maradt, miután Lineker kollégái szolidaritásból sorra visszamondták szereplésüket.

Gary Linekert a BBC vezetése március közepén visszahelyezte műsorvezetői posztjára.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Négy Airbus A321 neo, 27 útvonal: a Wizz Air megnyitotta új bázisát a pozsonyi repülőtéren

Fotó:korkep.sk A Wizz Air pénteken hivatalosan is megnyitotta új bázisát...

A Wizz Air nagyon rárepülhet Izraelre – tartós bázisról tárgyalnak

A Wizz Air vezetése Budapesten fogadta az...

Az Intersport tulajdonosa látja a lehetőséget: tovább terjeszkedik Magyarországon a sportkereskedelmi lánc

Tovább folytatja magyarországi terjeszkedését az Intersport Magyarország: november 14.-én...

Február 28-ig marad, és további termékkörökkel bővül az árréscsökkentés

A kedvezményes körbe tartozó termékek árának csökkentése, vagy legalábbis az árnövekedés megállítása a pénzromlás ütemét is csökkenti Magyarországon
Hirdetés

Hírek

Vízumspecialista: a A magyar vízummentesség messze nem jelent automatikus belépést az USÁ-ba

Fotó:freepik Legyen szó nyaralásról, rokonlátogatásról, üzleti útról vagy hosszabb tartózkodásról...

Február 28-ig marad, és további termékkörökkel bővül az árréscsökkentés

A kedvezményes körbe tartozó termékek árának csökkentése, vagy legalábbis az árnövekedés megállítása a pénzromlás ütemét is csökkenti Magyarországon

Otthon Start Program: számos változás élesedik mától

A változások a támogatott lakáshitelek feltételeit lazítják, így több ügyfél válhat jogosulttá, illetve olyan esetekben is igénybe vehetők lesznek a támogatások, amelyek korábban kizártak voltak.

Magyar innováció a világ élvonalában: Díjat nyert az Agrosentinels a hannoveri Agritechnica kiállításon

A magyar mérnöki tudás nemzetközi szinten is versenyképes: az Agrosentinels fejlesztése egy kritikus iparági problémára (a gépek váratlan leállására) kínál működő, világszínvonalú megoldást, amit immár a globális piac szakértői is elismernek.

Az új fogyasztóvédelmi intézményi struktúra lehetőséget ad a szélesebb körű ellenőrzésre

A fogyasztóvédelmi új intézményi struktúra lehetőséget ad arra, hogy az állam a korábbinál szélesebb körben, gyorsabban, átlátható fogyasztóvédelmi ellenőrzéseket hajtson végre, de emellett fontos a jogkövető vállalkozások támogatása is.

Az egy évvel korábbinál 17,6, az előző hónaphoz képest 16,4 százalékkal nagyobb volt az építőipari termelés volumene

Az építőipar termelői árai átlagosan 0,7 százalékkal haladták meg a 2025. második negyedévi értékeket - közölte a KSH.

Megjelent a legújabb törvénytervezet a SZÉP Kártyával kapcsolatban

A Nemzetgazdasági Minisztérium által társadalmi egyeztetésre bocsátott rendelettel kapcsolatos véleményeket 2025. november 19-ig várja a minisztérium.

Emelkedett a 3, 5 és 10 éves államkötvények aukciós átlaghozama

Hozamemelkedés mellett értékesített 3, 5 és 10 éves lejáratú államkötvényeket csütörtöki aukcióján az Államadósság Kezelő Központ (ÁKK).
Hirdetés

Gazdaság

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.

Kamatot csökkentett a Fed

Ezenkívül a központi bank úgy döntött, hogy december 1-jén befejezi az összes értékpapír-állományának csökkentését.

Van akinél nagyon komoly szja visszatérítést hozhat ez a megoldás

Az év vége közeledtével érdemes ellenőrizni az idei nyugdíjpénztári befizetéseink összegét, annak érdekében, hogy minél jobban ki tudjuk használni az szja-visszatérítés lehetőségét – hívja...