Hirdetés
Kezdőlap Pénzvilág Első külföldiként kapott szeletet az üzbég banktortából az OTP
No menu items!

Első külföldiként kapott szeletet az üzbég banktortából az OTP

Fotó: Bigstock

Keddtől az OTP Bank a többségi tulajdonosa Üzbegisztán ötödik legnagyobb pénzügyi szolgáltatójának, az Ipoteka Banknak. Ezzel az első külföldi szereplőként vesz részt az üzbég bankszektor privatizációjában.

A pénzintézet közölte: az OTP Bank az Üzbég Gazdasági és Pénzügyminisztérium tulajdonában lévő részvények 75 százalékát vásárolta meg, második lépésben pedig a fennmaradó 25 százalékot vásárolja meg három év múlva.

A tranzakció új fejezetet nyit a csoport történetében, hiszen Üzbegisztán az első közép-ázsiai ország, ahol megkezdik működésüket.

Csányi Sándor, az OTP Bank elnök-vezérigazgatója elmondta: az országban végrehajtott politikai és gazdasági reformok példaértékű elköteleződést mutatnak egy egyre nyitottabb, verseny alapú piacgazdaság kialakításának irányába.

Az Ipoteka Bank helyi tapasztalatai és az OTP Csoport 11 országban 23 akvizíció során felhalmozott tudása együttesen tovább erősítik a bank kiemelkedő pozícióját – jegyezte meg.

Sherzod Kudbiyev, az Üzbég Köztársaság gazdasági és pénzügyminisztere úgy fogalmazott: egy olyan nagy külföldi bank, mint az OTP Bank belépése a helyi piacra hozzájárul a verseny erősítéséhez, a vállalatirányítási normák javításához és a banki szolgáltatások minőségének fejlesztéséhez.

Az Ipoteka Bank mérlegfőösszegét tekintve Üzbegisztán ötödik legnagyobb bankja, piaci részesedése 7,6 százalékos, csaknem 1,5 millió lakossági ügyféllel rendelkezik.

Bencsik László vezérigazgató-helyettes korábban, az OTP-csoport első negyedévi jelentését ismertető sajtótájékoztatóján kifejtette, hogy az Ipoteka Bank a jelzáloghitelezésben piacvezető, és tavaly 100 millió dollár körüli eredménye volt. A menedzsment várakozása szerint az Ipoteka Bank konszolidálásának egyszeri pozitív adózás utáni eredményhatása meghaladhatja a 200 millió eurót – ismertette akkor.

Az OTP részvényeivel a BÉT prémium kategóriájában kereskednek, a papír hétfőn 11 900 forinton zárt, az elmúlt egy évben a legmagasabb árfolyama 11 930 forint, a legalacsonyabb 7738 forint volt.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Kanada és Kína kölcsönös vámcsökkentésben állapodott meg

Carney szerint cserébe Kína vállalta, hogy március 1-jétől mintegy 15 százalékra mérsékli a kanadai repcemagra kivetett vámot, amely jelenleg 84-85 százalék körül van. Emellett a kínai fél közlése szerint a kanadai homárra, rákra és borsóra nem vonatkoznak majd a vámintézkedések.

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.
Hirdetés

Hírek

Rekordot döntött az európai uniós vendégéjszakák száma 2025-ben

Az előző évhez képest 2025-ben szinte valamennyi uniós tagállamban nőtt a vendégéjszakák száma.

35 millió forintos bírság a FuturAqua Nyrt.-re

A feltárt jogsértések miatt az MNB megtiltotta a kibocsátónak a piaci manipulációról szóló rendelkezések ismételt megsértését és 30 millió forint piacfelügyeleti bírsággal sújtotta.

Ne felejtsenek el időben nyilatkozni az adókedvezményekről!

Az adóelőleg-nyilatkozatok néhány kattintással elérhetők a NAV honlapján - tették hozzá.

NAV: megújul az egyéni vállalkozók elektronikus bejelentőfelülete

A NAV szerint jelentős előrelépés az is, hogy az új felületen a vállalkozó képviselője, meghatalmazottja teljeskörűen intézheti a vállalkozással kapcsolatos ügyeket, bejelentéseket.

Devizapiac – Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Ezredik útvonalát indítja a Wizz Air

A légitársaság tavaly novemberben állította forgalomba 250. repülőgépét, idén januárban köszöntötte 500 milliomodik nemzetközi, tavaly év végén pedig 60 milliomodik magyar utasát.

Nyílik az olló: egyre szélesebb rétegnek okozhat gondot a hitelfelvétel

Hamarosan akár 200 ezer forint fölé emelkedhet a legkisebb elvárt jövedelem a személyi kölcsön igénylésnél, vagyis legalább ekkora keresetet kell igazolni ahhoz, hogy be lehessen adni az igénylést. A legtöbb bank jövedelmi feltételei évek óta lekövetik az aktuális minimálbért, ez azonban több társadalmi csoport számára is hátrányt jelenthet.

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.
Hirdetés

Gazdaság

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás