Kezdőlap Mozaik Karácsony - Már kitelepültek a fenyőárusok
No menu items!

Karácsony – Már kitelepültek a fenyőárusok

December első napjaiban megérkeztek az árusítóhelyekre a karácsonyi fenyők, amelyek jelentős részét november végén kezdték el kivágni – közölte Biza Klára, a Magyar Kertészeti Árudák Egyesülete (MAKERT) elnöke. 

Kiemelte, hogy a fenyők ára a mérettől és az árusítóhelytől, illetve a származási helytől is függ. Idén a magyarországi termesztésű

vágott lucfenyő 20-25 százalékkal, esetenként 30 százalékkal is drágább lehet a tavalyinál

a munkabérek, valamint a szállítási költségek emelkedése és az öntözési költségek miatt.

Az emeléssel a lucfenyő ára már közelít a nordmann fenyőéhez, amelyet eddig is nagyrészt importból szereztek be, Németországból vagy Dániából – tette hozzá.

Elmondta, hogy szívesen vesznek gyökeres fát a kerttel vagy hétvégi házzal, nyaralóval rendelkezők. Az elnök javasolja a vásárlóknak, hogy a gyökeres karácsonyfát kizárólag kertészeti árudából szerezzék be, azt alkalmi, platóról árusítóktól nem tanácsos venni, mivel lehetetlen reklamációt érvényesíteni például szétesett földlabda vagy kevés gyökér miatt.

Már érkeznek a fenyők az árusítóhelyekre Forrás: azuzlet.hu / Friss.huA MAKERT nehezményezi, hogy az alkalmi engedéllyel árusítók általában az árudák elé, vagy attól 50 méterre telepszenek ki. Ezt nem tartják etikusnak,

az áruda ugyanis egész évben működik, munkahelyet teremt embereknek, és iparűzési adót fizet a helyi önkormányzatnak. Az egyesület szerint ezek a terhek nem vethetőek össze az ideiglenes árusításért az önkormányzatnak befizetett egyszeri összeggel.

Biza Klára elmondta, hogy a vágott karácsonyfák az ünnepek után aprítást követően a komposzttelepekre kerülnek, azok teljes mértékben újrahasznosulnak, a fővárosban a hulladékgyűjtők mellé kidobált fákat összeszedik és külön szállítják el.

A Magyar Díszkertészek Szövetsége korábban közölte, hogy a lucfenyő ára méterenként a 3200 forintot is elérheti a munkabérek jelentős, mintegy 50 százalékos emelkedése miatt.

Az átlagos eladási ár az ezüstfenyőnél méterenként 5500 forint, a nordmann fenyő méterénél pedig 6500 forint körül mozog, az előző évihez hasonlóan.

Ismertették, hogy Magyarországon, 1500-2000 hektáron termelnek fenyőfákat. A karácsonykor értékesített hazai fenyőfák jelentős hányada Vas, Zala és Somogy megyei, karácsonyfa-termesztésre szakosodott kertészetből származik. A vágásra szánt luc, ezüst és nordmann fenyőket átlagosan 5-10 évig gondozzák.

A karácsonyi szezonban az országban az import áruval együtt mintegy 2-2,5 millió fenyőfát értékesítenek – közölte a szakszövetség.

 

Hirdetés

Zöld Stratégia 2026: a fenntartható értékteremtés példái. Nemzetközi konferencia december 9.
Egyre több vállalkozás ismeri fel, hogy a zöld átállás nem elsősorban kötelezettség, hanem kézzelfogható előny: alacsonyabb energia- és működési költségek, stabilabb finanszírozás, erősebb márka és kiszámíthatóbb beszállítói pozíció.
A versenyképesség ma már részben azon múlik, ki mennyire ügyesen építi fel saját fenntarthatósági rendszerét.

További információért kattintson ide.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Nacsa Lőrinc: tízéves a szórványmagyarságot segítő Petőfi Sándor Program

Az elmúlt évek során a Petőfi Sándor Program, valamint a Kőrösi Csoma Sándor Program keretében több mint 1000 ösztöndíjas segítette a diaszpórában és szórványban élő magyar közösségeket.

Múzeumi prizma – Színes programmal várták az autistákat

A novemberben lezajlott foglalkozásokon olyan családok vehettek részt, akik autista gyermeket nevelnek.

JóAutók.hu: novemberben is az erős forint pörgette a használtautó-importot

A jelenlegi folyamatokra alapozva a JóAutók.hu arra számít, hogy a tavalyi 111 ezer helyett idén mintegy 128 ezer használt személyautót importálnak majd az országba.

A cégek szabadon használhatják fel az adómegtakarítást

A cégek visszajelzése alapján az adók mellett az adminisztratív terheket is enyhítették, így az egyéni vállalkozóknak a bevallásokat nem havonta, hanem negyedévenként kell majd beadni, míg a társasági adóelőleg befizetés értékhatárát 5 millióról 20 millió forintra emelték.
Hirdetés

Hírek

Nacsa Lőrinc: tízéves a szórványmagyarságot segítő Petőfi Sándor Program

Az elmúlt évek során a Petőfi Sándor Program, valamint a Kőrösi Csoma Sándor Program keretében több mint 1000 ösztöndíjas segítette a diaszpórában és szórványban élő magyar közösségeket.

Múzeumi prizma – Színes programmal várták az autistákat

A novemberben lezajlott foglalkozásokon olyan családok vehettek részt, akik autista gyermeket nevelnek.

JóAutók.hu: novemberben is az erős forint pörgette a használtautó-importot

A jelenlegi folyamatokra alapozva a JóAutók.hu arra számít, hogy a tavalyi 111 ezer helyett idén mintegy 128 ezer használt személyautót importálnak majd az országba.

A cégek szabadon használhatják fel az adómegtakarítást

A cégek visszajelzése alapján az adók mellett az adminisztratív terheket is enyhítették, így az egyéni vállalkozóknak a bevallásokat nem havonta, hanem negyedévenként kell majd beadni, míg a társasági adóelőleg befizetés értékhatárát 5 millióról 20 millió forintra emelték.

Berobbant az Otthon Start, októberben minden rekord megdőlt

A szerződések számát tekintve is jelentős emelkedés történt, októberben összesen 9676 lakáscélú hitelszerződést írtak alá. Szeptemberhez képest ez 70 százalékos ugrás, tavaly októberhez képest 55 százalékos volt az emelkedés mértéke.

Pénzek gyorsuló külföldre áramlása? Igen! Tömeges pénzmenekítés? Egyáltalán nem!

a külföldi megtakarítások növekedése valós jelenség, de nem tömeges és nem rendszerszintű, a külföldi megtakarítások mértéke rendre nő, de a teljes lakossági vagyonhoz képest például gyakorlatilag nem változott idén (10,5% nagyságrendű volt Q1-ben és most Q3 is ennyi).

NAV: két kattintással be lehet kerülni a Köztartozásmentes Adózói Adatbázisba (KOMA)

Akinek nincs köztartozása és időben beadta a bevallásait is, két kattintással bekerülhet a Köztartozásmentes Adózói Adatbázisba (KOMA),

Elindult a jegyértékesítés a Mátraszentistváni Síparkban

Élményt a fa alá: elindult a jegyértékesítés a Mátraszentistváni Síparkban – Pazar kilátással és kedvezményekkel készülnek a szezonra
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.