Kezdőlap Agrár Lendületet kapnak az erdőrezervátum kutatások
No menu items!

Lendületet kapnak az erdőrezervátum kutatások

Fotók: Pelsőczy Csaba

Elkötelezett az Agrárminisztérium az erdőrezervátum kutatási program támogatásában, amelyre az utóbbi években közel 100 millió forintot fordítottunk, és a szükséges összegeket a jövőben is biztosítani fogjuk – jelentette be Zambó Péter erdőkért és földügyekért felelős államtitkár csütörtökön, a Pilis-oldal Erdőrezervátumban tartott sajtótájékoztatón.

Zambó Péter ismertette, hogy Magyarország jó környezeti állapotának megőrzésében területi arányuknál is nagyobb szerepet töltenek be az erdők. Az erdők kezelésének alapja a klímaváltozáshoz történő alkalmazkodás és az élőhelyek változatosságának fenntartása.

Összesen 63 erdőrezervátum van az országban, amely mellett az utóbbi években az erdészeti társaságok saját üzemi rezervátumokat is kijelöltek – tette hozzá.

Az államtitkár emlékeztetett, hogy az agrártárca átfogó programot indított az erdőrezervátumok kutatására, amelyre 2020 óta közel 100 millió forintot fordítottak. Ilyen mértékű pénzügyi támogatást harminc éves fennállása óta még soha nem kapott a hazai rezervátumprogram. Ebből az összegből idén év végéig 17 erdőrezervátum felmérése valósul meg, jellemzően dunántúli helyszíneken.

Az alapfelmérések után megkezdődik a 10 éves visszatérő felvételek elkészítése, a digitális adatbázis fejlesztése, továbbá támogatjuk a kutatási eredmények publikálását is – fűzte hozzá.

Zambó Péter elmondta, az erdőrezervátum kutatás célja, hogy a természet működését érintetlen erdőkben figyelhessék meg a szakemberek. Ez a tudás folyamatosan beépíthető a fenntarthatósági törekvéseket szolgáló erdőkezelési gyakorlatba. Erdészek és természetvédők közösen dolgoznak a felméréseken: a vácrátóti Ökológiai és Botanikai Intézet, a Soproni Egyetem Erdőmérnöki Kara és Erdészeti Tudományos Intézete mellett az állami erdészeti társaságok és a nemzeti park igazgatóságok fognak össze ebben a munkában.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Itt a jogszabály: megvan ki kaphat és ki nem kedvezményes Otthon Start hitelt

Megszületett a jogszabály, ami a legújabb Magyar Közlönyben meg...

1,4 milliárd forint bírság az egészségügyi eszközöket gyártó és forgalmazó cégek kartellezése miatt

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) összesen 1,4 milliárd forint bírságot szabott ki egészségügyi eszközöket gyártó és forgalmazó cégek kartellezése miatt

Elérte a 45 milliárd forintot a Demján Sándor 1+1 Program kifizetéseinek összege

Gyors ütemben halad a hazai kis- és középvállalkozások (kkv) fejlesztését célzó Demján Sándor 1+1 Program végrehajtása: már több mint 500 vállalkozás jutott hozzá a támogatási forráshoz összesen 45 milliárd forint értékben, így a kifizetések összege két hét alatt megduplázódott

Direkt járattal repülhetünk Torinóna

Budapestről Torinóba indít közvetlen járatot 2025. október 28-tól a...
Hirdetés

Hírek

1,4 milliárd forint bírság az egészségügyi eszközöket gyártó és forgalmazó cégek kartellezése miatt

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) összesen 1,4 milliárd forint bírságot szabott ki egészségügyi eszközöket gyártó és forgalmazó cégek kartellezése miatt

Elérte a 45 milliárd forintot a Demján Sándor 1+1 Program kifizetéseinek összege

Gyors ütemben halad a hazai kis- és középvállalkozások (kkv) fejlesztését célzó Demján Sándor 1+1 Program végrehajtása: már több mint 500 vállalkozás jutott hozzá a támogatási forráshoz összesen 45 milliárd forint értékben, így a kifizetések összege két hét alatt megduplázódott

Lendületben a török turizmus – 26 millió látogató és 25 milliárd dollár bevétel 2025 első felében

Növekedést mutatott Törökország turizmusa 2025 első félévében: a vendégszám és a bevételek is emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.

Várnak a Nyitott porták Napok

A Nyitott Porta Napok keretében több mint 150 családi gazdaság, pince és manufaktúra nyitja meg kapuit 2025. augusztus 23. és október 5. között és kalauzolja el az érdeklődőket a vidéki élet szépségeibe, az állattartás, a növénytermesztés és a gasztronómia világába. 

Tart a szociális tűzifa program Észak-Kelet-Magyarországon

Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében 188 település nyert csaknem 30.000 m3 tűzifát, Hajdú-Biharban pedig 46 település jut több mint 7.800 m3 tüzelőhöz a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium pályázatán.

új, kísérleti statisztika készült az iparűzésiadó-bevétel eloszlásáról Magyarországon

A helyi iparűzésiadó-bevétel eloszlásáról tett közzé új, kísérleti statisztikát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), az elemzés először mutatja be országos szinten az iparűzési adóból (hipa) származó bevételek települési és térségi, valamint ágazati szintű eloszlását.

Szakértő: az Otthon Start Program véglegesítése nélkül nem indul be a piac. Új lakásfelújítási programot is vár a szakma.

„A hazai lakásépítési piac drámai visszaesésében a gazdaság lassulása...

Bank360: Átlépte a 20 millió forintot a lakáshitelek átlagösszege

A Magyar Nemzeti Bank (MNB) ma közzétett, 2025 júniusára vonatkozó adatai szerint a lakáshitelek és a személyi hitelek esetében is csökkent az új szerződések összege.
Hirdetés

Gazdaság

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...