Hirdetés
Kezdőlap Energia Még lehet csatlakozni az Európai Hulladékcsökkentési Héthez
No menu items!

Még lehet csatlakozni az Európai Hulladékcsökkentési Héthez

Illusztráció: Bigstock

Az Energiaügyi Minisztérium meghosszabbítja a regisztráció határidejét, így jövő péntekig várjuk az önkéntesek jelentkezését az Európai Hulladékcsökkentési Héthez kapcsolódóan – jelentette be Raisz Anikó környezetügyért és körforgásos gazdaságért felelős államtitkár az Energiaügyi Minisztérium (EM) szombati közleményben.

Azt írták, az idei rendezvény kiemelt témája a csomagolás, vagyis elsősorban olyan akciókat várnak a résztvevőktől, amelyek középpontjában a csomagolóanyagok újrahasznosítása, újrahasználata, a csomagolóanyag-felhasználás csökkentése és a csomagolásból adódó hulladék keletkezésének megelőzése, mérséklése áll.

Az államtitkár emlékeztetett, hogy Magyarországon 2010 óta az újrafeldolgozott hulladék aránya több mint kétszeresére nőtt, és a közelmúltban bevezetett kormányzati intézkedések eredményeként ezután még tovább emelkedhet többek közt a csomagolási hulladékok gyűjtési és hasznosítási aránya is. A túlcsomagolás elkerülése és a szelektív hulladékgyűjtés jelentősen csökkentheti az illegális hulladékelhagyást, növelheti az újrahasznosított anyagok mennyiségét és minőségét – írták.

A kezdeményezés célja, hogy önkéntesek saját ötleteikkel hívják fel a figyelmet a tudatos hulladékgazdálkodásra, a hulladék keletkezésének megelőzésére, a termékek újrahasználatára, az anyagok újrahasznosításának fontosságára. A november 18-26. közötti esemény magyarországi koordinátori szerepét az Energiaügyi Minisztérium felkérésére az Energiastratégia Intézet tölti be. Az akcióötleteket öt kategóriában (közigazgatási szerv/hatóság, egyesület/civil szervezet, gazdálkodó/ipari szervezet, oktatási intézmény, magánszemély) lehet regisztrálni, a legjobbak idén is megmérkőzhetnek a hazai és a nemzetközi versenyen – áll a közleményben. Megjegyezték, további információk és jó gyakorlatok a https://szelektalok.hu/hulladekcsokkentesihet2023/ felületén érhetők el.

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Megállapodást irt alá az Unicredit és az Európai Beruházási Alap az uniós InvestEU-garanciakeret megemeléséről

A felek a megállapodást a Financial Times bécsi CEE Forumán, a régió egyik legjelentősebb pénzügyi-gazdasági eseményén jelentették be.

Az adóhatóság a kriptoeszköz-szolgáltatók új adatszolgáltatási kötelezettségeire figyelmeztet

A NAV-hoz 15 napon belül kell bejelenteni azt is, ha a regisztráció során megadott adatok megváltoznak.

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.

Újabb 500 helyszínen folytatódik az Iskolában az Erdő Program

Töretlen az Iskolában az Erdő Program népszerűsége, melynek során köznevelési intézmények pályázhattak a 6-14 éves diákok számára erdei iskolai tematikus foglalkozások lebonyolítására.
Hirdetés

Hírek

Egyhangúlag döntött az alapkamat tartásáról az MNB Monetáris Tanácsa decemberben

a 2026 eleji vállalati átárazások alakulása bizonytalanságot jelent az inflációs kilátásokra. Emellett a devizapiaci stabilitás fennmaradása továbbra is kulcsfontosságú az árstabilitás elérése szempontjából.

Újabb 500 helyszínen folytatódik az Iskolában az Erdő Program

Töretlen az Iskolában az Erdő Program népszerűsége, melynek során köznevelési intézmények pályázhattak a 6-14 éves diákok számára erdei iskolai tematikus foglalkozások lebonyolítására.

Gyorsan terjeszkedik a magyar autópiacon a kínai Omoda&Jaecoo

A két ikermárka magyarországi debütálása azt mutatja, hogy a magyar piac nyitott a progresszív, innovációvezérelt és karakteres autómárkákra

A Grönland dilemma: nemzetközi jog kontra geopolitika

Folyik a kötélhúzás Grönland körül. A gazdasági érdekek és...

Szolidárisak a Fed elnökével a világ befolyásos jegybankjainak vezetői

A jegybanki vezetők közös közleménye szerint Jerome Powell becsülettel, feladatára összpontosítva, a közérdek szolgálata melletti rendíthetetlen elkötelezettséggel végzi tevékenységét.

MKIK: eredményes évet zárt a kamara 2025-ben

A 3 százalékos kamatozású Széchenyi Kártya Programra több mint 14 ezer vállalkozás jelentkezett, eddig mintegy 130 milliárd forintnyi forrásra szerződtek le az érintett kis- és középvállalkozások (kkv).

Duna House: 2025-ben a lakáscélú jelzáloghitelek volumene megközelítette a 2000 milliárd forintot

A hitelpiac bővülését így nem egyetlen kiugró tényező, hanem egy fokozatos alkalmazkodási folyamat eredményezte.

KSH: decemberben 3,3 százalékkal, 2025-ben átlagosan 4,4 százalékkal nőttek az árak

Egy hónap alatt, 2025. novemberhez viszonyítva a fogyasztói árak átlagosan 0,1 százalékkal nőttek.
Hirdetés

Gazdaság

Az adóhatóság a kriptoeszköz-szolgáltatók új adatszolgáltatási kötelezettségeire figyelmeztet

A NAV-hoz 15 napon belül kell bejelenteni azt is, ha a regisztráció során megadott adatok megváltoznak.

Készpénzmentes üzletek: lehetőség vagy vállalati kockázat?

A kereskedelemben egyre erősebben jelenik meg a készpénzmentes működés felé való elmozdulás, amelyet egyszerre mozgatnak technológiai újítások, vásárlói igények és vezetői döntések. A CMO...

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...