Kezdőlap Gazdaság Most jelentkezzen a munkahelyi generációváltást elősegítő programra
No menu items!

Most jelentkezzen a munkahelyi generációváltást elősegítő programra

Szerdától lehet jelentkezni a munkahelyi generációváltást elősegítő programra, ennek keretében bérkiegészítésre pályázhatnak azok a cégek, amelyek biztosítani szeretnék a munkatapasztalatok átadását a nyugdíj előtt álló dolgozók és a pályakezdő fiatalok között – mondta a Nemzetgazdasági Minisztérium foglalkoztatáspolitikáért felelős államtitkára az M1 aktuális csatornán szerdán.

Czomba Sándor szerint a munkahelyi generációváltást segíti, ha a nyugdíjba készülő tapasztalt munkavállaló és a pályakezdő együtt dolgozik.
A pályázó munkáltatóknál a nyugdíj előtt álló 64 éves dolgozó az utolsó évben 8 óra helyett 6 órás munkaidőben dolgozhat, ugyanakkor 150 ezer forintos mentorálási támogatást kap. A regisztrált álláskereső pályakezdők foglalkoztatásához a cégek 244 500 forintig bértámogatást vehetnek igénybe – ismertette a részleteket az államtitkár.

A kezdeményezés a pályakezdőknek, a nyugdíj előtt állóknak és a munkáltatóknak is jó, így biztosítható a munkavégzéshez szükséges tudás átadása, ami hozzájárul a vállalkozások munkaerő-utánpótlásának zökkenőmentes lebonyolításához – jelezte.

Most csaknem 12 ezer regisztrált pályakezdő álláskereső van a nyilvántartásban, a program néhány száz embernek könnyíti majd meg a munkába állást, ugyanakkor számos olyan program lesz a következő időszakban, ami segít a munkalehetőség megtalálásában, és nem csak ennek a két korosztálynak.

Az államtitkár hangsúlyozta, amíg van magyar munkaerő, addig magyarokkal fogják a létszámot feltölteni. A regisztrált álláskeresők és az inaktívak számíthatnak arra, hogy a következő hónapokban megkeresik őket – tette hozzá.

Czomba Sándor kiemelte: kvótával védik a magyar munkaerőpiacot, csak annyi álláshelyet hirdetnek meg harmadik országbeli munkavállalóknak, amennyi betöltetlen állás van Magyarországon. Tavaly mintegy 80 ezer üres álláshely volt, míg a ténylegesen kiadott munkavállalási engedélyek száma nem érte el a 40 ezret – mutatott rá.

Az államtitkár a Kossuth rádió Jó reggelt, Magyarország! című műsorában az új foglalkoztatási programmal kapcsolatban elmondta: a magyar munkaerőpiac feszes, magas a foglalkoztatottság és alacsony a munkanélküliség, de az 55 év felettieknél és a 25 év alattiaknál a foglalkoztatási ráta alacsonyabb az uniós átlagnál. Pilot projektként indul a program, a rendelkezésre álló keret 2,4 milliárd forint, és ha jól működik, akkor kibővítenék ezt a lehetőséget – ismertette Czomba Sándor.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Gurulóutat újít föl a KÉSZ Építő és Szerelő Zrt. a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren

A KÉSZ Építő és Szerelő Zrt. gurulóút-felújítás kezdett a Budapest Liszt Ferenc Nemzetközi Repülőtéren

Zsebbevágó, titkos útitippek a Z(s)eppelintől

A nyári-őszi utazási szezon kapcsán a Z(s)eppelin Utazási Iroda...

Ezek az Otthon Start kritikus pontjai

Megjelent az Otthon Start hitel feltételeiről szóló rendelet, ami azon túl, hogy számos helyen pontosította a társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetet, újdonságokat is tartalmaz.

Itt a jogszabály: megvan ki kaphat és ki nem kedvezményes Otthon Start hitelt

Megszületett a jogszabály, ami a legújabb Magyar Közlönyben meg...
Hirdetés

Hírek

Ezek az Otthon Start kritikus pontjai

Megjelent az Otthon Start hitel feltételeiről szóló rendelet, ami azon túl, hogy számos helyen pontosította a társadalmi egyeztetésre bocsátott tervezetet, újdonságokat is tartalmaz.

1,4 milliárd forint bírság az egészségügyi eszközöket gyártó és forgalmazó cégek kartellezése miatt

A Gazdasági Versenyhivatal (GVH) összesen 1,4 milliárd forint bírságot szabott ki egészségügyi eszközöket gyártó és forgalmazó cégek kartellezése miatt

Elérte a 45 milliárd forintot a Demján Sándor 1+1 Program kifizetéseinek összege

Gyors ütemben halad a hazai kis- és középvállalkozások (kkv) fejlesztését célzó Demján Sándor 1+1 Program végrehajtása: már több mint 500 vállalkozás jutott hozzá a támogatási forráshoz összesen 45 milliárd forint értékben, így a kifizetések összege két hét alatt megduplázódott

Lendületben a török turizmus – 26 millió látogató és 25 milliárd dollár bevétel 2025 első felében

Növekedést mutatott Törökország turizmusa 2025 első félévében: a vendégszám és a bevételek is emelkedtek az előző év azonos időszakához képest.

Várnak a Nyitott porták Napok

A Nyitott Porta Napok keretében több mint 150 családi gazdaság, pince és manufaktúra nyitja meg kapuit 2025. augusztus 23. és október 5. között és kalauzolja el az érdeklődőket a vidéki élet szépségeibe, az állattartás, a növénytermesztés és a gasztronómia világába. 

Tart a szociális tűzifa program Észak-Kelet-Magyarországon

Szabolcs-Szatmár-Bereg vármegyében 188 település nyert csaknem 30.000 m3 tűzifát, Hajdú-Biharban pedig 46 település jut több mint 7.800 m3 tüzelőhöz a Közigazgatási és Területfejlesztési Minisztérium pályázatán.

új, kísérleti statisztika készült az iparűzésiadó-bevétel eloszlásáról Magyarországon

A helyi iparűzésiadó-bevétel eloszlásáról tett közzé új, kísérleti statisztikát a Központi Statisztikai Hivatal (KSH), az elemzés először mutatja be országos szinten az iparűzési adóból (hipa) származó bevételek települési és térségi, valamint ágazati szintű eloszlását.

Szakértő: az Otthon Start Program véglegesítése nélkül nem indul be a piac. Új lakásfelújítási programot is vár a szakma.

„A hazai lakásépítési piac drámai visszaesésében a gazdaság lassulása...
Hirdetés

Gazdaság

A nyári uborkaszezon a legjobb időszak a dubaji ingatlanvásárlásra a magyar szakértő szerint

Töretlenül növekszik a magyarok érdeklődése a dubaji ingatlanok iránt, egyes cégek évről évre hússzoros növekedést is tapasztalnak a keresletben.

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...