Hirdetés
Kezdőlap Élelmiszeripar Eszmét cseréltek és együtt is működnek az agrárium vezetői
No menu items!

Eszmét cseréltek és együtt is működnek az agrárium vezetői

Fotó: Fekete István

Az ukrán gabona okozta piaci nehézségekről, az európai gazdatüntetésekről, kereskedelmi és állategészségügyi kérdésekről is egyeztetett Nagy István agrárminiszter hivatalában Richard Takáčcsal, Szlovákia új mezőgazdasági és vidékfejlesztési tárcavezetőjével kedd délután. 

Nagy István kiemelte, fontos, hogy mindig a legjobbat tudjuk kihozni a közös ügyeinkből, ha összefogunk, akkor könnyebben tudjuk az érdekeinket érvényesíteni. A miniszter kifejtette, a Közös Agrárpolitika Stratégiai Terve új feltételeket hozott, ezért a tanácsadói és a falugazdász hálózatot megerősítette hazánk. A magyar agrártámogatási rendszer hatékonyságát mutatja, hogy a merőben új, komoly feltételeket és követelményeket támasztó uniós szabályrendszer keretei között is meg tudtuk teremteni a feltételeit annak, hogy emelt összegű, 70 százalékos támogatási előleget fizessünk 136 ezer gazdának. A múlt év finanszírozási nehézségei közepette ennek óriási jelentősége van az egyes gazdaságokban. Ez a hatalmas számú gazdálkodó nagyságrendileg 80 százaléka a jogosultaknak – tette hozzá a tárcavezető.

Az ukrán mezőgazdasági termékek okozta piaci nehézségekkel összefüggésben a találkozón a tárcavezető arról beszélt, hogy hazánk a magyar gazdák érdekeit szem előtt tartva, érdemi uniós intézkedések hiányában továbbra is fenn kívánja tartani a behozatali tilalmat. Nagy István tájékoztatta kollégáját, hogy az európai országokhoz hasonlóan a magyar gazdák is tüntetni fognak a brüsszeli bürokraták agrárpolitikai intézkedéseivel szemben.

Hazánk azt szeretné, ha minél több tagállam támogatná az ukrán mezőgazdaság fenyegetésével szembeni küzdelmünket Brüsszelben. Hangsúlyozta, észak-keleti szomszédunk esetleges európai uniós csatlakozása tartósan nehézzé tenné az európai és a magyar termelők megélhetését, hiszen az EU-s előírások kötöttségei között dolgozó termelők nem tudnak versenyezni a globális nagytőke tulajdonában álló többszázezer hektáros ukrán gazdaságokkal, amelyek jóval enyhébb szabályok betartásával termelnek.

Nagy István az infláció letörésével kapcsolatos kormányzati intézkedésekről is beszélt, példaként említve az élelmiszerárstopot és az online árfigyelő rendszert. Az utóbbi kezdeményezés a piaci verseny élénkítését és a kiskereskedelmi piacon az árak átláthatóságának fokozása érdekében a fogyasztók igényeit szolgálta. Az árfigyelő által érintett termékkategóriáknál jelentős részében figyelhető meg árcsökkenés. Az agrártárca emellett kiemelt figyelmet fordít a magyar termékek támogatására és népszerűsítésére.

A miniszter hazánk uniós elnökségével kapcsolatban arról is beszélt, hogy a Közös Agrárpolitika 2027 utáni szabályaira vonatkozó tárgyalások keretében a válsághelyzetek kezelésére kívánjuk helyezni a hangsúlyt. Emellett figyelmet fordítunk az élelmiszerpazarlás elleni fokozott fellépésre az aktuális kihívásokra adandó válaszok, a jó gyakorlatok bemutatása érdekében. Továbbá nagy hangsúlyt helyezünk az Európai Unió élelmiszer-szuverenitásának megőrzésére is. Kiállunk azon alapelv mellett, hogy a harmadik országból származó termékeknek is ugyanolyan szabályoknak kelljen megfelelniük, mint az unióban termelt élelmiszereknek – fűzte hozzá a tárcavezető.

Hirdetés
Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Nagy Márton: Kína és Magyarország kapcsolata erős és töretlen marad

Kína és Magyarország kapcsolata mindig is erős és töretlen volt, ez a jövőben is így fog maradni.

OTP-vezérigazgató-helyettes: piacvezető a régióban az OTP

Az OTP Core 50 milliárd forintos profitot ért el a leányvállalatoktól kapott osztalékok nélkül, 67 százalékkal emelkedett az első negyedévben.

KSH: 3,7 százalékkal nőttek átlagosan a fogyasztói árak áprilisban

A legnagyobb mértékben a ruházkodási cikkek ára nőtt, 2,8 százalékkal.

Négy év alatt több mint hétszeresére nőtt a tisztán elektromos járműpark

Az elmúlt időszakban tapasztalt felfutás elsősorban a 30 milliárd forintos keretösszeggel meghirdetett vállalati e-autó támogatási programnak köszönhető.
Hirdetés

Hírek

BÉT – Emelkedett a héten a BUX

A Budapesti Értéktőzsde (BÉT) részvényindexe, a BUX a múlt pénteki záráshoz képest 1,44 százalékkal, vagyis 962,94 ponttal emelkedve, 68 002,24 ponton zárta a hetet.

Felülteljesített a magyar tőzsde

A részvénypiac forgalma 14,6 milliárd forint volt, a vezető részvények a Mol kivételével erősödtek az előző napi záráshoz képest.

Mínuszban zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

 Mínuszban zárták a kereskedést a vezető nyugat-európai tőzsdék kedden.

Történelmi csúcson zárt a BUX – A Magyar Telekom és az OTP húzta az indexet

A Budapesti Értéktőzsde részvényindexe, a BUX 846,62 pontos, 1,26...

Vegyesen zártak a vezető nyugat-európai tőzsdék

Az euróövezeti EuroStoxx50 index 0,48 százalékkal esett.

Heti várható – Kamatdöntő ülést tart a jegybank, munkaerőpiaci adatok

Januárban a teljes munkaidőben alkalmazásban állók bruttó átlagkeresete 605 100 forint, a kedvezmények figyelembevételével számolt nettó átlagkereset 416 600 forint volt.

Indexemelkedéssel zártak csütörtökön az európai tőzsdék

Az európai gyűjtőindexek az év eleje óta több mint négy százalékkal emelkedtek, az euróövezeti kilenc százalékkal.

Gyengült csütörtökön a forint

Gyengült csütörtökön a forint a főbb devizákkal szemben a kora reggeli jegyzéséhez képest a bankközi piacon
Hirdetés

Gazdaság

Meghaladta a várakozásokat az OTP adózás utáni nyeresége az első negyedévben

Az OTP összesítésében készült eredménykonszenzus szerint az elemzők alacsonyabb, átlagosan 221,645 milliárd forint eredményt valószínűsítettek az idei első három hónapra.

Tízezrek menekítik a millióikat az adó elől, a TBSZ az új sztár

Az idei első negyedévben csaknem 33 ezer tartós befektetési számlát (TBSZ) nyitottak a magyarok, ami azt mutatja, hogy az állampapírpiacról kivett százmilliárdok hozamára továbbra...

Jelentősen nőtt az Erste Bank nyeresége az első negyedévben

Kivárás jellemzi a vállalati szektorban a hitelkeresletet, ezért elmaradt a növekedés.

Ami sok, az sok: Nagy Márton behívatta a Mol és a Magyar Ásványolaj Szövetség képviselőit

A tárcavezető a rendkívüli egyeztetésen megállapította, hogy Magyarországon az üzemanyagok ára a régiós átlagnál magasabb.