Kezdőlap Gazdaság Ingyen dolgozott, most elképzelhetetlenül nagy fizetést kaphat a Tesla vezér
No menu items!

Ingyen dolgozott, most elképzelhetetlenül nagy fizetést kaphat a Tesla vezér

A Tesla arra kéri a befektetőket, hogy hagyják jóvá Elon Musk 56 milliárd dolláros (!) bércsomagját – hónapokkal azután, hogy a delaware-i bíróság érvénytelenítette azt.

A Tesla arra kérte befektetőit, hogy szavazzanak újra Elon Musk vezérigazgató 56 milliárd dolláros bércsomagjáról (Magyarország bruttó hazai terméke (GDP) 2022-ben 177,3 milliárd USD volt – a szerk). Egy olyan megállapodásról van szó, amelyet a részvényesek 2018-ban jóváhagytak, de amelyet egy delaware-i bíróság az év elején érvénytelenített. A mostani bejelentésben az elektromosautó-óriás azt is közölte, hogy a részvényesek szavaznak arról, hogy a Tesla áthelyezi-e cégbejegyzését Delaware államból az üzletbarátabb Texasba, ahol a vállalat székhelye van. A Tesla érdekeltjei várhatóan a június 13-i éves közgyűlésen fognak tárgyalni a témáról – írja a Bloomberg.

“Soha ne alapítsd a cégedet Delaware államban” – mondta Musk egy január 30-i bejegyzésében az X-en, miután Kathaleen McCormick, a delaware-i kancellári bíróság bírája lesöpörte a technológiai titán “felfoghatatlan” – a vállalati körökben Amerikában a legnagyobb – kompenzációját.

A bírónő az ítéletet kísérő 201 oldalas jegyzetében hozzátette, hogy úgy találta, hogy a több milliárd dolláros fizetést olyan igazgatók alkudták ki, akikről úgy tűnt, hogy lekötelezettjei a címlapokon szereplő vezérigazgatójuknak és annak az ígéretnek, hogy részesedhetnek a vállalat hatalmas növekedéséből. McCormick a Tesla igazgatóit is “egy beképzelt mester alantas szolgáinak” nevezte, és azt mondta, hogy nem a befektetők érdekeit tartották szem előtt – számolt be a Bloomberg.

Az ítélet ellen a delaware-i legfelsőbb bírósághoz lehet fellebbezni.

A Tesla ezt követően egy beadványban hozta nyilvánosságra a terveit, miszerint újra szavazásra kéri részvényeseit a vezérigazgató, Elon Musk 56 milliárd dolláros bércsomagjáról. A vállalat azt is fontolóra veszi, hogy a cégalapítás államát Delaware-ről Texasba helyezi át. A Tesla elnöke, Robyn Denholm kritizálta a delaware-i kancellári bíróság döntését.

Az 52 éves Musk a világ harmadik leggazdagabb embere 178 milliárd dolláros vagyonával – ennek nagy részét a Tesla-részvényeinek köszönheti a Robyn Denholm szerint.

“Mivel a delaware-i bíróság másodfokon döntött, Elon Musk az elmúlt hat évben nem kapott fizetést a Teslának végzett munkájáért, amely jelentős növekedést és részvényesi értéket hozott létre” – tette hozzá Denholm. “Ez számunkra – és a sok részvényes számára, akiktől ezt már hallottunk – alapvetően tisztességtelennek tűnik, és nincs összhangban a részvényesek akaratával, akik erre szavaztak.”

A Musk fizetését megkérdőjelező részvényes, Richard Tornetta azonban azzal érvelt, hogy az összeg túlzó. Amikor Tornetta pert indított Musk ellen, állítólag mindössze kilenc részvényt birtokolt az autógyártóból. Nem világos, hogy azóta eladta-e a részvényeit, vagy pedig újabb részvényeket szerzett az elektromos autós cégből, amelynek részvényárfolyama az elmúlt évben több mint 36%-ot zuhant.

A Tesla az elmúlt hetekben is számos gonddal szembesült, többek között egyre több panasz érkezik az új ásznak számító Robyn Denholm kapcsolatban, amit állítólag április 20-a utánig nem szállítanak ki “egy gázpedálprobléma” miatt, ami arról szól, hogy a futurisztikus megjelenésű elektromos pickup pedálburkolata előrecsúszik, a padlóig nyomja a gázpedált, és a Tesla így eléri a végsebességet.

Szintén ezen a héten ez is napvilágot látott, hogy Musk több mint 10%-kal csökkenti cégei globálisan mintegy 140 000 fős létszámát. Musk – aki a SpaceX és az X közösségi médiavállalat tulajdonosa is – ezt “nehéz döntésnek” nevezte a vállalat számára, jelezve, hogy az elektromos autók egyre élesedő árháborúja közepette csökkenő eladásokkal küzd. Ráadásul alig két hete a vállalat 2020 óta először jelentett csökkenést a negyedéves autókiszállításokban.

Kocsis Erika

Hirdetés
0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

A HU-Rizont program idei pályázatán 23 program kapott támogatást

A kormány által meghirdetett HU-Rizont program idei pályázatán 23...

MNB: a Kúria is jóváhagyta a Primus Trustra kiszabott büntetést – 300 millió forint

z MNB vizsgálata előzőleg megállapította, hogy a több vagyont (trustot) is kezelő Primus Trust több cégnek és magánszemélynek nyújtott kölcsönöket több tízmilliárd forint összegben az egyes trustok vagyonkezelőjeként.

A jövő év számos adózási könnyítést hoz a kkv-knak – ígéri a NAV

Még több cég választhatja a kivát és kevesebb szochót fizetnek a főállású vállalkozók

BÉT – Növekvő forgalom mellett emelkedett a BUX a héten

Uniós forrást nyert el a 4iG leányvállalata. A 2Connect Kft. összesen 11,6 milliárd forint értékben nyert európai uniós forrást, amelyet 3 év alatt vehet igénybe a fejlesztések elkészültével.
Hirdetés

Hírek

A HU-Rizont program idei pályázatán 23 program kapott támogatást

A kormány által meghirdetett HU-Rizont program idei pályázatán 23...

MNB: a Kúria is jóváhagyta a Primus Trustra kiszabott büntetést – 300 millió forint

z MNB vizsgálata előzőleg megállapította, hogy a több vagyont (trustot) is kezelő Primus Trust több cégnek és magánszemélynek nyújtott kölcsönöket több tízmilliárd forint összegben az egyes trustok vagyonkezelőjeként.

A jövő év számos adózási könnyítést hoz a kkv-knak – ígéri a NAV

Még több cég választhatja a kivát és kevesebb szochót fizetnek a főállású vállalkozók

BÉT – Növekvő forgalom mellett emelkedett a BUX a héten

Uniós forrást nyert el a 4iG leányvállalata. A 2Connect Kft. összesen 11,6 milliárd forint értékben nyert európai uniós forrást, amelyet 3 év alatt vehet igénybe a fejlesztések elkészültével.

Európai egyetem magyar vezetője kapott rangos üzleti díjat

A Fiatal Vállalkozók Hete záróeseményén Noll-Batek Frigyes, a Varsovia Üzleti és Alkalmazott Tudományok Egyetemének prorektora vehette át a FIVOSZ különdíját.

Ekkora hitelre futja a legutóbbi átlagfizetésből

Októberben a magyarországi bruttó átlagkereset már megközelítette a 700 ezer forintot, ami 8,7%-os emelkedést jelent év/év alapon.

Biztosítók figyelmeztetnek: a karácsony a lakástüzek főszezonja

A Bank360 ennek kapcsán hazai biztosítókat kérdezett arról, hogy mi jellemzi leginkább az év végi lakástüzeket.

Energiaügyi Minisztérium: minden jelentkező nyert a közvilágítási pályázaton

A Jedlik Ányos Energetikai Program immár összesen 580 milliárd forinttal ösztönzi az energiaszektor zöldítését, működési hatékonyságának javítását. Jelenleg a biogáz-biometán előállítását 40 milliárd forinttal támogató felhívás érhető el.
Hirdetés

Gazdaság

NGM: Magyarország pénzügyei rendezettek, a költségvetés stabil

Októberben (egy hónap alatt) a központi alrendszer 339,0 milliárd forint hiánnyal zárt, szemben az előző évi azonos havi 427,0 milliárd forintos hiánnyal.

10 újdonság, amit a magyar revolutosok megkaphatnak a közeljövőben

Érkeznek a hírek a sajtóban arról, hogy a Revolut megnyitotta a magyarországi fióktelepét. De azt már kevesen tudják, hogy az jogilag már évek óta...

Nem a párna a pénz legjobb helye az inflációban

Akciós bankbetétekkel rövid távon is kivédhető a pénzromlás

Óvatosan fektetnek be a magyarok, a pénzügyi műveltség és a digitális bizalom erősítésre szorul

Az XTB egy nemzetközi befektetési applikáció, amelynek világszerte több mint 2 millió felhasználója van. A befektetési szolgáltató XTB csoport több mint 1300 munkavállalót foglalkoztat.