Kezdőlap Építőipar Tüzépinfó néven építőipari árfigyelő rendszer indult - elég tájékoztatást adnak?
No menu items!

Tüzépinfó néven építőipari árfigyelő rendszer indult – elég tájékoztatást adnak?

Illusztráció: Bigstock

Az építőanyagok árösszehasonlítását nehezíti, hogy az árakra jelentős egyéb költségek is rárakódhatnak, ezért az Építési Vállalkozók Országos Szakszövetsége (ÉVOSZ) építőanyag-kereskedelmi tagozata és az Újház Zrt. elnöke azt javasolja, hogy a vevők az építkezésükhöz közel eső építőanyag kereskedésekben, minden járulékos költséget (a szállítási díjat is) figyelembe véve döntsenek a termékek beszerzéséről.

Közleményében Juhász Attila arra hívta fel a figyelmet, hogy a hétfőn elindult építőipari árfigyelő rendszeren, a Tüzépinfón (tuzepinfo.hu) megjelenő árak önmagukban nem adnak kellő tájékoztatást a tényleges költségekről.

Kiemelte, hogy a több mint 1000 magyarországi építőanyag kereskedő közötti éles verseny kellő garancia arra, hogy minden piaci szereplő az igényekhez képest a legversenyképesebb szinten tartsa a fogyasztói árait.
Juhász Attila közölte, minden kezdeményezést támogatnak, amely segíti az építőanyag-vásárlók pontos tájékozódását, ám a tisztánlátást korlátozza, hogy az építőanyagok árképzése másképp működik, mint az élelmiszereké, ahol sikeresen működik az árfigyelő rendszer.

Rámutatott, hogy az építőanyagok piaca egyedi, mert a termék fogyasztói árában kiemelten nagy súlyt képvisel a szállítási díj: az is, amíg a gyártótól egy kereskedőhöz kerül az áru, és az is, amikor a kereskedőtől az építkezés helyszínére. Ez több más extra tétellel (útdíj, raklapdíj, csomagolási, daruzási díj) együtt nehezen összevethetővé teszi az árakat, mert ezek a tételek összessége akár 10-20 százalékos áreltéréseket is jelenthetnek az eltérő földrajzi lokációknál.

Emellett a rendszer nem képes figyelembe venni a kapcsolódó szolgáltatások értékét és színvonalát sem, például, hogy a kiszállított terméket eljuttatják-e a végső felhasználás helyszínére vagy kapcsolódik-e az értékesítéshez tanácsadás, amely a lakossági vásárlóknál döntő jelentőségű lehet. Ez az oka annak, hogy az országos lefedettségű Újház építőanyag-kereskedelmi hálózat sem tud országosan egységes fogyasztói árakat alkalmazni – ismertette Juhász Attila.

A hétfőn Tüzépinfó néven elindított építőipari árfigyelő rendszer 5 üzletlánc 65 boltjában több mint 12 000 termék napi fogyasztói árát követi nyomon. Az ingyenesen elérhető – tuzepinfo.hu – oldalon az OBI Hungary Retail Kft., a Praktiker Kft., a Bauhaus Szakáruházak Bt., a Piramis Építőház Kereskedelmi és Szolgáltató Kft. (Építőanyag.hu) és a Szerelvénybolt Kft. (Szerelvénybolt.hu) termékei szerepelnek, a tervek szerint a rendszerbe bevonnák a kisebb lokális boltokat is. Huber Krisztián az oldalt üzemelő Terc Kft. ügyvezető igazgatója a június 3-iki közleményben kiemelte: az oldal célja az árverseny élénkítése, ezáltal az árak mérséklése.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Az Automatizált Kiviteli Rendszer új korszakot jelent az exportadminisztrációban

Új informatikai rendszert használhatnak május 6-ától az exportőrök. Az Automatizált Kiviteli Rendszer (Automated Export System - AES) teljes egészében automatizálja, papírmentessé teszi a kiviteli eljárások adminisztrációját

Nacsa Lőrinc: Magyarok a Kárpát-medencében – rajzpályázat középiskolásoknak

Magyarok a kárpát-medencében címmel rajzpályázat indult a magyarországi és a külhoni középiskolások számára

Szenvedélyes spanyol autójubileum

Fotó:Cupraofficial.com 1950 május 9-én Spanyolország mozgásba lendült – megszületett a...

Közös felelősségünk a madarak és a fák megóvása

Magyarország egyik legszebb és legrégebbi természetvédelmi hagyományát, a Madarak és fák napját ünnepeljük május 10-én. Ez az alkalom több mint száz éve hívja fel a figyelmet a természeti értékek megóvására, különösen a madarakra és a fákra.
Hirdetés

Hírek

Az Automatizált Kiviteli Rendszer új korszakot jelent az exportadminisztrációban

Új informatikai rendszert használhatnak május 6-ától az exportőrök. Az Automatizált Kiviteli Rendszer (Automated Export System - AES) teljes egészében automatizálja, papírmentessé teszi a kiviteli eljárások adminisztrációját

Bécsi vonatok – Sínen a megújulás

Április végén az Osztrák Szövetségi Vasutak (ÖBB) a kényelem és minőség jegyében megkezdte legismertebb nagysebességű vonatainak, a Railjeteknek átfogó modernizálását.

Egyetemistáknak szóló startup programhoz csatlakozott a MÁV-csoport

Szakmai partnerként a MÁV-csoport is csatlakozott az egyetemisták startup programjához, a Hungarian Startup University Programhoz (HSUP)

Mondjon véleményt az új KRESZ-ről

Az Építési és Közlekedési Minisztérium (ÉKM) lehetőséget fog adni mindenkinek arra, hogy megismerje az új KRESZ elkészült koncepcióját, véleményt mondjon róla, és javaslataival hozzájáruljon a közúti közlekedési szabályok kialakításához.

Pántya József: október 31-re elkészül az M30-as autópálya

A tervezett határidőre, október 31-re elkészül az M30-as autópálya lezárt részének kijavítása.

Soha nem vettünk még fel annyi személyi kölcsönt, mint márciusban

Nem csökkent a lakosság hiteléhsége: személyi kölcsönből még soha nem fogyott annyi, mint márciusban, a lakáshitelek volumene a három évvel ezelőtti rekord felé közelít.

Várakozáson felüli az OTP Bank nyeresége az első negyedévben

Az OTP Bank az első negyedévben a várakozások átlagát meghaladva 188,576 milliárd forint konszolidált korrigált adózás utáni eredményt ért el, 21 százalékkal alacsonyabbat az előző év azonos időszakánál

Fedezd fel Bécs titkait egy interaktív felfedezőúton!

Bécsben egy új, "WiG City Challenge" néven futó, interaktív városi felfedezőprogram indult, amely egy applikáció segítségével vezeti át a fiatalokat a város különleges helyszínein.
Hirdetés

Gazdaság

Július 1-től újabb szigor az online számlaadat-szolgáltatásban. Itt van mire figyeljünk.

Az Online Számla rendszerbe jelentett számlaadatok pontosságának javítása érdekében újabb szigorítás várható a Nemzeti Adó- és Vámhivatal részéről a figyelmeztető- (WARNING) és hibaüzenetek (ERROR) kapcsán,

Devizapiac – Erősödött kissé a forint kedd reggelre

Erősödött kissé a forint a főbb devizákkal szemben kedd reggelre az előző esti jegyzéséhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Szokatlan mértékű túlterheléses támadás érte az OTP-t

Nemzetközi mércével mérve is szokatlan méretű túlterheléses támadás érte csütörtökön az OTP Bank digitális ügyfélkiszolgálási felületeit

Indul a Lakhatási Tőkeprogram, emelt keretösszeggel, 300 milliárd forinttal

A Lakhatási Tőkeprogram a nagy érdeklődés miatt 100 milliárd forinttal magasabb keretösszeggel, 300 milliárd forinttal indul el.