Kezdőlap Zöld üzlet Húsz elektromos autóbuszra nyert támogatást a Volánbusz
No menu items!

Húsz elektromos autóbuszra nyert támogatást a Volánbusz

A Széchenyi Egyetemi Csoporthoz tartozó HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. pályázatán 20 elektromos autóbuszra nyert 100 százalékos támogatást a Volánbusz Közlekedési Zrt. és a Mobiliti Volánbusz Kft. konzorciuma. Publikus elektromos autóbusz-töltő infrastruktúra kialakítására 80 százalékos támogatást nyertek – jelentette be csütörtökön az ügynökség.

A járművek és az azok működését biztosító elektromos töltők hat településen; Balatonfüreden, Hajdúszoboszlón, Keszthelyen, Komáromban, Komlón és Tatán kerülnek majd a személyszállítási közszolgáltatásba. A járművek a tervek szerint már idén év végétől forgalomba állnak.

A 25 ezer fő alatti városokban környezetkímélő, kibocsátásmentes elektromos meghajtású személyszállítási járművek beszerzésére és a kapcsolódó töltőinfrastruktúra kiépítésére kiírt pályázatra a Volánbusz Közlekedési Zrt. által vezetett konzorcium nyújthatott be egyedi támogatási kérelmet. A nyilvános elektromos töltők kiépítésével javulhat a városokban az elektromos autók töltésének lehetősége is.

Balatonfüreden 3, Hajdúszoboszlón 1, Keszthelyen 1, Komáromban 2, Komlón 7, Tatán pedig 6 helyi kivitelű, alacsonypadlós, tisztán elektromos meghajtású autóbusz áll majd forgalomba. A 20 akkumulátoros elektromos autóbusz ugyanennyi környezetszennyező, dízelmeghajtású autóbuszt vált ki. A járművek forgalomba állását követően éves szinten összesen 855 tonna szén-dioxid-kibocsátás megtakarítása várható.

Magyarország jövője a zöldenergia – hangoztatta közleményében a HUMDA. A kormány különböző programokon keresztül támogatja a tiszta, klímabarát energia termelését és tárolását az otthonokban, az ipartelepeken és a gépjárművekben is. A Zöld busz program tiszta és csendes elektromos autóbuszok forgalomba állításával hosszú évek óta mérsékli a nagyvárosi levegőszennyezést és zajterhelést. A károsanyag-kibocsátás mintegy ötödéért felelős közlekedés zöldítése nélkül nem védhető meg eredményesen a teremtett környezet, és Magyarország a klímavállalásait sem tudná teljesíteni – emelte ki az ügynökség.

A HUMDA által koordinált Zöld Busz Program legújabb beruházásainak megvalósításához szükséges 4,43 milliárd forintos támogatást az Energiaügyi Minisztérium (EM) biztosította.

A közlemény idézte Koncz Zsófiát, az Energiaügyi Minisztérium parlamenti államtitkárát, aki hangsúlyozta, hogy egy párhuzamosan futó projektben a Klebelsberg Központ nyert el 1,91 milliárd forint forrást, melynek köszönhetően 29 településen félszáz elektromos iskolabusz szállíthatja majd a diákokat 2027 áprilisától.

Mészáros Virág, a HUMDA Magyar Mobilitás-fejlesztési Ügynökség Zrt. vezérigazgatója a közlemény szerint kiemelte: “a zöldátállásra minden településtípuson szükség van. Csak akkor lehetünk igazán sikeresek, ha nemcsak a 25 ezer lakos feletti, hanem ezalatti lakosságszámú városokban is csökkenteni tudjuk a mobilitási szektor szén-dioxid-kibocsátását. Büszkék vagyunk rá, hogy hat, 25 ezer főnél kisebb lélekszámú településre kerül a közeljövőben 20 elektromos meghajtású autóbusz a HUMDA közreműködésével.

Emellett olyan nagy teljesítményű elektromos töltők épülnek ki, amelyeket publikus töltésre is lehet majd használni. A Zöld Busz Program földrajzi bővítésével nemcsak kibocsátást csökkentünk, hanem nagyon fontos szemléletformáló munkát is végzünk: a HUMDA ezzel hozzájárul a járműállomány modernizálásához és a karbonsemlegesség mielőbbi eléréshez”.

A HUMDA 2021-től koordinálja a Zöld Busz Programot, amelynek célja, hogy a hazai tömegközlekedés járműállománya megfelelő ütemben korszerűsödjön, és folyamatosan haladjon a karbonsemlegesség irányába. A programban eddig 135 autóbusz állt forgalomba, amelyek évente mintegy 8200 tonnával csökkentik a szén-dioxid-kibocsátást, ami 110-115 ezer kifejlett lombos fa éves szén-dioxid megkötésének felel meg. A közszolgáltatóknak mindez több száz millió forinttal csökkenti az üzemanyagköltségeit – összegezte a HUMDA.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Magyarország több erősségére támaszkodhat a mesterséges intelligencia területén

Magyarország több erősségére is támaszkodhat a mesterséges intelligencia (AI) területén: a fejlett infrastruktúra egyedülállónak számít, a lakosság digitális képességei fejlődnek, a high-tech export pedig versenyképes.

MNB: a stabilitásorientált monetáris politika támogatja a növekedést

A jelenlegi, kereskedelmi és geopolitikai feszültségekkel terhelt bizonytalan világgazdasági környezetben továbbra is stabilitásorientált monetáris politikára van szükség - jelentette ki Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke, aki részt vett a Nemzetközi Fizetések Bankjának (BIS) kétnapos ülésén Bázelben.

Az Otthon Start beindította a piacot, de a trükközőket is

Az Otthon Start lakáshitelprogram szeptemberi indulásával nemcsak a kereslet nőtt meg ugrásszerűen, hanem megjelentek az eladók trükközései is. A fix 3 százalékos kamattal kínált hitel miatt sok eladó mesterségesen emeli az árakat, vagy külön számolja el a konyhabútort, garázst, hogy papíron megfeleljen a feltételeknek. Zámbori Bíró Tamás, a Banknavigator.hu kommunikációs-pénzügyi szakértője szerint ezek a gyakorlatok bár nem feltétlenül törvénysértők, a program szellemiségét sérthetik.

300 milliárd forintos fejlesztési programmal segíti a kormány a magyar élelmiszergyártókat

A Coop cégfilozófiájában az élelmiszerek magas minősége mellett mindig kiemelt helyet kap a társadalmi felelősségvállalás és a közösség iránti elkötelezettség. Ennek szellemében immár 19. alkalommal rendezik meg a magyar termékeket népszerűsítő Coop Rallyt, amelyhez idén 71 vállalkozás csatlakozott. „A program nemcsak a hazai termékek népszerűsítését szolgálja, hanem a magyar gazdák és családok megélhetéséhez is hozzájárul”.
Hirdetés

Hírek

Magyarország több erősségére támaszkodhat a mesterséges intelligencia területén

Magyarország több erősségére is támaszkodhat a mesterséges intelligencia (AI) területén: a fejlett infrastruktúra egyedülállónak számít, a lakosság digitális képességei fejlődnek, a high-tech export pedig versenyképes.

MNB: a stabilitásorientált monetáris politika támogatja a növekedést

A jelenlegi, kereskedelmi és geopolitikai feszültségekkel terhelt bizonytalan világgazdasági környezetben továbbra is stabilitásorientált monetáris politikára van szükség - jelentette ki Varga Mihály, a Magyar Nemzeti Bank (MNB) elnöke, aki részt vett a Nemzetközi Fizetések Bankjának (BIS) kétnapos ülésén Bázelben.

Az Otthon Start beindította a piacot, de a trükközőket is

Az Otthon Start lakáshitelprogram szeptemberi indulásával nemcsak a kereslet nőtt meg ugrásszerűen, hanem megjelentek az eladók trükközései is. A fix 3 százalékos kamattal kínált hitel miatt sok eladó mesterségesen emeli az árakat, vagy külön számolja el a konyhabútort, garázst, hogy papíron megfeleljen a feltételeknek. Zámbori Bíró Tamás, a Banknavigator.hu kommunikációs-pénzügyi szakértője szerint ezek a gyakorlatok bár nem feltétlenül törvénysértők, a program szellemiségét sérthetik.

A kormány elkötelezett a fiskális fegyelem fenntartása mellett

Figyelembe véve az év első felében a költségvetésen kívül érkezett 535,1 milliárd forint közvetlen agrártámogatások visszatérítéseit is, 2025 első nyolc hónapjában összesen már 971,9 milliárd forint uniós forrás érkezett Magyarországra,

Döntött a magyar kormány a Rába Nyrt.-ben meglévő többségi tulajdonrészének értékesítéséről

A 4iG Csoport bekapcsolódása a Rába Csoport tulajdonosi körébe nemzetközi piaci integrációt jelent, amely stratégiai lépés megerősíti a Rába piaci stabilitását és lehetőséget teremt a hazai és nemzetközi piacokon való még intenzívebb jelenlétre.

Elindult az őszi hajózási szezon  a Balatonon

Szeptember 8-tól október 26-ig őszi menetrend szerint, ritkábban járnak a balatoni menetrend szerinti hajójáratok

Soha még nem vettünk fel ennyi személyi kölcsönt egy hónap alatt

Miközben mindenki az Otthon Start lakáshitelről beszélt júliusban, a személyi kölcsönök piacán történelmi csúcs született: a havi folyósítás átlépte a 100 milliárdos lélektani határt. A bankok között is óriási a verseny az ügyfelekért: már több pénzintézet kínál 10 százalék alatti kamatot átlagos jövedelemre is.

Véget vet a visszaéléseknek a termékpiaci törvény módosítása

A Nemzeti Agrárgazdasági Kamara (NAK), a Magyar Gazdakörök és Gazdaszövetkezetek Szövetsége (MAGOSZ), valamint a Gabonatermesztők Országos Szövetsége (GOSZ) kezdeményezésére módosult a termékpiaci törvény. Az új szabályozás szigorítja a terményfelvásárlás során előforduló minőségi kifogásokat, így nem fordulhat elő, hogy a felvásárlók utólag emelnek kifogást a már átvett termény minőségével kapcsolatban.
Hirdetés

Gazdaság

Az Otthon Start indulása miatt is új MNB szabályok az ingatlan- és jelzáloghitelpiacon

A Magyar Nemzeti Bank a korábbi évek gyakorlatához hasonlóan átfogóan áttekintette a hazai ingatlan- és jelzáloghitelezést érintő makroprudenciális eszközeit (vagyis azokat a szabályokat, amelyek...

Az egészségpénztár is segítheti az iskolakezdést

A szolgáltatás mostantól az éven belül bármikor igényelhető, megszűnt az a szabály, hogy a vásárlási számlát csak a tanév kezdete előtt, illetve a vége után legfeljebb 15 nappal állíttathatták ki.

Bővül a Magyar Államkincstár online állampapír-értékesítése

Új, azonnali és biztonságos fizetési lehetőséggel bővül a Magyar Államkincstár online értékesítési rendszere: a WebKincstárban és a MobilKincstárban mostantól QVIK fizetéssel is vásárolhatnak állampapírt az ügyfelek.

Kamatdöntés – Egyhangúlag szavazott az alapkamatról az MNB Monetáris Tanácsa júliusban

A július 22.-i döntés alapján a jegybanki alapkamat 6,50 százalék maradt.