Kezdőlap Fogyasztóvédelem Rekordbírság a Bookingnak
No menu items!

Rekordbírság a Bookingnak

Nem teljesítette maradéktalanul a korábbi jogsértések megszüntetését előíró kötelezettségeit a Booking, továbbra is alkalmazta jogsértő kommunikációs gyakorlatát, illetve a fogyasztók pszichés befolyásolását is.

A nemzeti versenyhatóság a feltárt jogsértések miatt 382,5 millió forintra bírságolta a vállalkozást. Ez minden idők legmagasabb, utóvizsgálatban kiszabott GVH-bírsága. A döntés azt jelzi, hogy a GVH kiemelten védi a magyar családokat, illetve a turisztikai ágazatot – írták.

Hétfői közleményükben kiemelik: a nemzeti versenyhatóság 2018-ban indított versenyfelügyeleti eljárást a Booking.com B.V.-vel szemben. A GVH az eljárás során feltárta, hogy a vállalkozás több ponton is tisztességtelen kereskedelmi gyakorlatot folytatott: reklámjaiban hangsúlyozta a szálláshelyek “ingyenes lemondhatóságát”, azonban a fogyasztók a lehetőséget számos szálláshely esetében csak időben korlátozottan vehették igénybe, továbbá magasabb árat is fizettek, mint ugyanazért a szállásért “ingyenes lemondás” nélkül.

A Booking ezzel együtt sürgető jellegű tájékoztatásokat tett közzé, melyek összességében azt a látszatot keltették a fogyasztó számára, hogy az általa is keresett szálláshely nagy népszerűségnek örvend, korlátozottan elérhető, ami pszichés nyomásgyakorlásnak tekinthető. A cég emellett nem a szakmai gondosság követelményének megfelelően járt el a SZÉP-kártyás fizetési opcióval kapcsolatos lehetőségek megjelenítése során.

A GVH felidézi: az azóta bíróság által jogalapjában megerősített jogsértések következtében a GVH Versenytanácsa 2,5 milliárd forint bírságot szabott ki a cégre 2020 áprilisában, és eltiltotta az első két pontban megállapított gyakorlattól, valamint kötelezte, hogy a nemzeti versenyhatóságnak igazolja a jogsértések beszüntetését.

A versenyhivatal a határozatában előírt kötelezettségek teljesítését minden esetben, következetesen vizsgálja. A GVH a most lezárt utóvizsgálati eljárásban megállapította, hogy a Booking nem teljesítette maradéktalanul az előírt kötelezettségeit. Bár a vállalkozás a sürgető üzenetek használatát csökkentette, azonban egészen 2024. február 26-ig alkalmazott olyan üzeneteket, melyek a tiltásnak nem feleltek meg és alkalmasak voltak pszichés nyomásgyakorlásra (“Hasonló nem foglalható”, “[Helységben] kevés a szabad hely a kiválasztott napokon”).

A cég emellett egészen 2024. április 26-ig nem hagyott fel az ingyenes lemondhatóság szlogenjével, hanem helyette kivezette az olcsóbb, nem lemondható (lemondás esetén a foglaló elvesztésével járó) ajánlatokat a magyar fogyasztók számára, ezzel hátrányos helyzetbe hozva őket – közölték.

A vállalkozás végül az eljárás végső szakaszában módosította a kifogásolt kereskedelmi gyakorlatait, hogy azok megfeleljenek a GVH elvárásainak és a fogyasztók jogos érdekeinek.

A rekordmagas bírságösszeg meghatározásakor a Versenytanács figyelembe vette, hogy a cég lemondott jogorvoslati jogáról, azonban a jogsértéseket nem ismerte el, ugyanakkor a vállalkozás az eljárás végső szakaszában beszüntette a jogsértő magatartásokat.

A nemzeti versenyhatóság az ügy kapcsán hangsúlyozottan felhívja a vállalkozások figyelmét, hogy a határozataiban előírt kötelezettségeket pontosan és maradéktalanul kell teljesíteni. Hiányos teljesítés vagy elmaradt igazolás esetén a GVH jelentős bírságot szabhat ki az érintett vállalkozásra.

A nemzeti versenyhatóság az elmúlt időszakban kiemelt figyelmet fordít az online szálláshely-szolgáltatási piacra. A GVH a fogyasztók figyelmét arra hívja fel, hogy mindig gondosan járjanak el a nyaralásaik, nyári utazásaik megtervezésekor. Igyekezzenek ellenállni az impulzusvásárlásnak és ne hagyják, hogy döntésükben sürgessék őket. Mindig szánjanak megfelelő időt az ajánlatok összevetésére, valamint gondolják alaposan végig saját igényeiket és lehetőségeiket! – ajánlja a GVH.

0Kövesse AzÜzletet a facebookon is!Tetszik

Friss

Egy lánc, ami nem szakadhat el. A hatékony ellátási lánc menedzsment titka

Századunkban globális szinten a termelő és a szolgáltató vállalatok többsége először a COVID-19 járvány idején szembesült az alapanyagok, a részegységek, az alkatrészek tartósabb hiányával, a beszállítások akadozásával, leállásával.

Itt az albérletszezon: Budapesten inkább kivárnak

Hol, mekkora első lakás jön ki 35 millió forintból? Az új program hatása már a budapesti albérletpiacon is érezhető

Több tízezer forintot és értékes ajándékokat is nyerhetnek

A két tanév közötti hetekben rengeteg diák számára válik aktuálissá egy bankszámla megnyitása. Ez több okból is szükséges lehet – erre érkezhet a diákmunkából származó jövedelem, de a felsőoktatási tanulmányok megkezdéséhez is elengedhetetlen egy saját bankszámla megléte.

Ilyen a karakuri monozukuri Motomachiban: a Toyota dolgozói önállósága sokat segít

A tökéletesség nem állapot, hanem vágyott cél – noha ez a kijelentés akár buddhista életfilozófiának is beválna, jelen esetben a Toyota egyik mintaüzemének működésére vonatkozik.
Hirdetés

Hírek

Pepco csőd: csak a német Pepco leányvállalat dobta be a törülközőt

Alig két évvel azután, hogy a lengyel Pepco diszkontlánc ambiciózus terjeszkedési tervekkel lépett be a német piacra, most fizetésképtelenségi eljárást indított a német leányvállalata ellen.

Az Európai Bizottság szerint törvényt sértett a Temu

A Temu a platformján található illegális termékek kapcsán megsértette a digitális szolgáltatásokról szóló rendeletet – állapította meg előzetesen a Bizottság. 

Nem szárnyal a gazdaság: ismét lejtmenetben a nagyvállalatok hangulata

Újfent megközelítette a tavaly év végén mért állapotot a hazai nagyvállalatok gazdasági kilátásairól és várakozásairól képet adó K&H nagyvállalati növekedési index, 4 pontos csökkenéssel jelenleg -6 ponton áll.

Itt az albérletszezon: Budapesten inkább kivárnak

Hol, mekkora első lakás jön ki 35 millió forintból? Az új program hatása már a budapesti albérletpiacon is érezhető

Több tízezer forintot és értékes ajándékokat is nyerhetnek

A két tanév közötti hetekben rengeteg diák számára válik aktuálissá egy bankszámla megnyitása. Ez több okból is szükséges lehet – erre érkezhet a diákmunkából származó jövedelem, de a felsőoktatási tanulmányok megkezdéséhez is elengedhetetlen egy saját bankszámla megléte.

Továbbra is hasít a bölcsődei térítési díj támogatása

A kisgyermeket nevelő szülők munkaerőpiacra való visszatérését segítő program már több mint 11 ezer család számára jelentett kézzelfogható segítséget.

Fontos mérföldkő a magyar mezőgazdaság generációs megújításában

A magyar mezőgazdaság generációs megújítása a hazai agrárium jövője és hazánk élelmiszer-önellátásának jövőbeli biztosítása szempontjából is rendkívül fontos. Az Agrárminisztérium emiatt kiemelt ügynek tekinti a magyar gazdatársadalom fiatalításának ösztönzését, így ezen cél elérését a támogatási rendszer több eleme is segíti. Ezek közül az egyik, a 10 milliárd forintos keretösszeggel most megjelent, vissza nem térítendő támogatást kínáló, „Gazdaságátadási együttműködés támogatása” című felhívás is.

A székelyföldi gazdák mindig számíthatnak a kormány segítségére

Történjen bármi, számunkra alapvetés, hogy minden magyar felelős minden magyarért, mi ennek szellemében cselekszünk és segítünk a parajdi bányakatasztrófa miatt nehéz helyzetbe került gazdáknak is – jelentette ki Nagy István agrárminiszter, pénteken, Alsósófalván.
Hirdetés

Gazdaság

Vegyesen változott csütörtök estére a forint árfolyama

Vegyesen alakult a forint árfolyama a főbb devizákkal szemben csütörtök estére a reggeli szintekhez képest a nemzetközi devizakereskedelemben.

Rekordszinten a bitcoin jegyzése

Rekordszintre emelkedett a bitcoin jegyzése a dollárral szemben péntek reggel az intézményi befektetők keresletének a hatására.

Még Angliában is jól pörgött a Raiffeisen Bank zöld kötvénye

Több mint 3,6-szoros túljegyzést regisztrált zöld kötvényére a Raiffeisen Bank Zrt., melyet 300 millió euró összegben bocsátott ki, megerősítve ezzel a fenntartható finanszírozás iránti...

Elfogadta az Országgyűlés az új adószabályokat: változások nem csak 2026-ra, de már az idei évre is!

A magyar gazdaság szereplői és a lakosság számára is jelentős változásokat hoz a napokban kihirdetett, új adócsomag.